Egyesült Királyság: korábban szabadon bocsáthatnak rabokat a járvány miatt

2020. április 06. 12:14

Néhány alacsony kockázatú, büntetésük végét töltő foglyot engednének szabadon, hogy kezeljék a COVID-19 kitörését.

2020. április 06. 12:14

A kormány bejelentette, hogy az alacsonyabb kockázatú fogvatartottak esetében, akik büntetésük végét töltik, a sürgősségi hatáskörben történő, idő előtti szabadon bocsátást is fontolóra veszik. Azok esetében pedig, akik büntetésük utolsó két hónapját töltik, az „ideiglenes engedéllyel” történő szabadon bocsátás merülhet fel a veszélyhelyzetben. Félő ugyanis, hogy a COVID-19 kitörése a börtönökben túlterhelné a helyi kórházakat – írja a Skynews.

A portál szerint a korábban elengedettt személyeket természetesen vissza lehet hívni. Emellett kockázatértékelésen is túl kell esniük, valamint elektronikus nyomkövető rendszerrel figyelik majd őket. A változás nem vonatkozik erőszakos vagy szexuális bűncselekmények miatt elítélt vagy a biztonsági szempontból aggályos személyekre.

A lap információi szerint a kormány nem akarta végrehajtani a változást, de „arra kényszerült, hogy cselekedjen”, mivel a fogvatartottak nagy számú kórházi ápolása teher lenne a helyi egészségügyi szolgálatoknak.

Címlapkép: Pixabay

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ezekiel2517
2020. április 07. 17:15
Allahuakbározós késelés még ugye nem kizáró ok ???
atila68
2020. április 06. 15:12
Hülye angolok. Angol hülyék.
Veernewl
2020. április 06. 12:47
Gratulálok. Ott rohadnának meg...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!