Magyar kutató kapta az idei John McCain-díjat

2020. február 17. 06:39

A NATO húsz hidegháborús évét elemezte az NKE szakembere.

2020. február 17. 06:39

A kiemelkedő tudományos értéket képviselő doktori (PhD) disszertációért járó John McCain-díjjal ismerték el Mártonffy Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanársegédje értekézését a vasárnap véget ért 56. Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián (MSC), a biztonságpolitika legrangosabb nemzetközi fórumán. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszékén dolgozó kutató az Egyesült Államok fővárosának rangos egyeteme, a washingtoni American University nemzetközi közszolgálati karán szerzett PhD-fokozatot 2019-ben.

Analízis paralízis: veszélyérzékelés és kohézióhiány a NATO-ban, 1960-1980 (Analysis Paralysis: Threat Perception and Incohesion in NATO, 1960-1980) című értekezésében az észak-atlanti szövetség szervezete döntéseinek elemzésén keresztül rámutat, hogy míg a nemzetközi kapcsolatok kutatóinak tanulmányai szerint a fokozott fenyegetettség érzése erősíti a szövetségesek közötti összetartást, a történelmi adatok arra utalnak, hogy az erős fenyegetettség gyengítheti egy szövetség kohézióját.

Mártonffy Balázs a John McCainről elnevezett elismerés első számú idei díjazottja. A második díjat a svéd Oscar Jonsson kapta meg a háború fogalmának orosz felfogásáról szóló, önálló kötetben is kiadott  disszertációjáért (The Russian Understanding of War). Az elismeréseket a 2018-ban elhunyt amerikai republikánus szenátor özvegye, Cindy McCain részvételével adták át a hét végén Münchenben.

John McCain több mint negyven évig volt a konferencia visszatérő vendége, kezdetben fiatal katonatisztként, majd több mint húsz éven keresztül szenátori tisztségében, az amerikai törvényhozás küldöttségének vezetőjeként. Sokat tett azért, hogy az MSC a transzatlanti közösség fontos fóruma legyen.

A republikánus politikus emlékére alapított díjjal kiemelkedő tudományos munkákat ismernek el. A díj arra is hivatott, hogy méltassa John McCainnek a transzatlanti kapcsolatok erősítéséért és a globális biztonságpolitikai párbeszéd ösztönzéséért  végzett munkáját. A díjazottak a 20 ezer euróig terjedő (6,8 millió forint) pénzjutalommal együtt járó elismerés mellett vonzó publikációs lehetőségeket is kapnak, és részvételi jogot az MSC rendezvényein - áll a konferencia szervezőinek közleményében.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2020. február 17. 09:54
Gratulálok!
Leskelődő
2020. február 17. 09:05
Gratulálok a magyar sikerhez!
szeekely
2020. február 17. 08:53
McCain szenator mindigis haboru-parti neokon volt. De vajon honnan jott az a haboru melletti hihetetlenul arrogans uszito magatartas, amit nemcsak rajta, de generacioja mas "nagy oregjein" is tetten lehetett erni? Vajon ot is folvasarolta kilora a fegyver-eladasokban erdekelt katonai-ipari lobbi? A vietnami haboru utan McCain veteran ugy tert haza Amerikaba, hogy o aztan tudja alfatol-omegaig, mi az a haboru. Politikus akart lenni. A sok megvezetett haboru-ellenes gyerkoc meg tevedesbol hoskent unnepelte es megvalasztottak szenatornak. Nos, McCain szenator a hatalom birtokaban nem is teketoriazott sokat, bemutatta, mit is gondol a haborurol: tobbet, meg tobbet es meg sokkal tobbet! Hadd folyjon az oldokles szamolatlan a vilag csendorjenek szerepet jatszo birodalom celjai menten. Azota is nyitott kerdes: Letezik-e amerikai uralom es ervenyesul-e a birodalmi logika a vilagban, vagy mindezt csupan Amerika-ellenes erzelmuek hangoztatjak? A 68-as beke-tuntetok, akik csak a vietnami haborut szerettek volna mielobb befejezni, iszonyatos nagy balekok voltak. McCain pedig nem gondolta fontosnak, hogy informalja oket valodi szandekairol. Hehe, hat nem igy muxik Amerika ma is?
KannibálTatárÚr
2020. február 17. 08:48
Egy politikai munka, kutatás miért tudomány? Vélemény... Az pedig mindenkinek van. Ezek szerint mindenki tudós.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!