A túl nagy idegenforgalom fojtogatja a Jégvarázst ihlető osztrák falut

2020. január 09. 21:32

Tavaly napi 10 ezer látogatója volt a 780 lakosú településnek.

2020. január 09. 21:32

A túl nagy idegenforgalom áldozatává vált egy idilli osztrák falu, amelyről elterjedt, hogy róla mintázták a Jégvarázs című animációs Disney-kasszasiker királyságát, Arendellét.

Hallstatt egy órányi autóútra fekszik Salzburgtól, és mindössze 780 lakosa van, ám míg 2009-ben egy nap alatt csak száz turista fordult meg ott, tavaly már napi 10 ezer látogatója volt a településnek, egy lakosra számítva hatszor annyi, mint Velencének – számolt be róla a The Independent.

A falu népszerűsége több lépcsőben ért csúcsára: 2006-ban bemutatták egy dél-koreai programban, 2011-ben egy kínai üzleti mogul a dél-kínai Kuangtung tartományban felépítette a település pontos mását 274 milliárd forintnak megfelelő összegért, a Jégvarázsban szereplő mesebeli Arendelle pedig tovább fokozta az érdeklődést.

„Hallstatt a kultúrtörténet egy fontos darabja, nem múzeum” – jelentette ki a város polgármestere, hangsúlyozva, hogy legalább harmadával csökkenteni akarják a látogatók évi egymilliós számát, de egyelőre nem tudják, hogyan.

A falu egyébként 1997-ben világörökségi státuszt kapott az UNESCO-tól 7000 éves, a világon a legrégibbnek számító sóbányájának köszönhetően. A falu festői környezetben található, a Salzkammergut lábánál, 16. századi épületekkel és egy lutheránus templommal.

A városkát évente 20 ezer turistabusz özönli el. A helyi lakosok számára egyfelől áldás a sok látogató, mivel jót tesz az üzleteiknek, amelyek így egész évben nyitva tarthatnak. A bevételekből fenn lehet tartani a helyi iskolát és egy koncerttermet, de a túlzott idegenforgalomnak megvan a maga ára. „Katasztrófa. Sok látogató komolyan azt hiszi, hogy ez egy szórakoztatópark” – lamentált egy helyi szállodás.

(MTI)

(A kép forrása: hu.wikipedia.org)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szandi-mandi
2020. január 10. 19:16
Velence szép volt még 40 éve, Hallstatt 20 éve - ma már vásári attrakciók. Nálunk kicsiben: Zamárdi a Balaton-sound idején. Mindenki utálja a zaj és tömeg miatt, de akkora üzlet, hogy a helyiek mégis igénylik. A tömeg meg kígyózik. Hallstatt már régen is nagyon drága volt, de egyrészt ez vonzó dolog is (elithely), másrészt van, ami minden pénzt megér. Ezért áremeléssel alig lehet hatni a keresletre ebben az esetben.
KannibálTatárÚr
2020. január 10. 11:10
Építsenek maguknak egy csúf falut, ahova senki sem megy, ezt a meglévőt meg alakítsák át hotellá.
Crataegus monogyna
2020. január 10. 07:56
nagyjából tíz éve jártam én is Hallstattban, valóban csodás hely, és egyébként az egész környék gyönyörű. remélem, találnak majd valami megoldást erre a problémára.
Bitrex®
2020. január 10. 06:23
A kelták "gyarmata" volt a vaskorban. https://hu.wikipedia.org/wiki/Hallstatti_kult%C3%BAra
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!