Jegyeket hamisíthattak a srebrenicai népirtás emlékmúzeumának dolgozói

2019. december 17. 09:59

Az ország kiemelt figyelmet fordít a srebrenicai népirtással kapcsolatos emlékhelyekre, minden népirtással kapcsolatos negatív tevékenységet szankcionál.

2019. december 17. 09:59

Őrizetbe vették a szarajevói székhelyű Emberiesség Elleni Bűncselekmények és Népirtás Emlékmúzeumának egyik alapítóját, valamint öt munkatársát, mert a gyanú szerint belépőjegyeket hamisítottak, amelyeket valódiként adtak el, az így szerzett pénzt pedig megtartották – közölte a szarajevói sajtó kedden. Az elfogottak között van Jasmin Meskovic, az egykori fogolytáborlakókat tömörítő szövetség elnöke, valamint Senad Jusufbegovic, az emlékmúzeum egyik alapítója is.

Azra Bavcic ügyészségi szóvivő tájékoztatása szerint az elfogottak 2017 óta hamisítottak jegyeket, nemcsak a szarajevói, hanem a mostari emlékmúzeumba is, és ezzel törvénytelen módon tettek szert anyagi haszonra. Azt egyelőre nem közölték, hogy a gyanúsítottak pontosan mekkora anyagi haszonra tehettek szert, egy múzeumi belépőjegy azonban 10 konvertibilis márkába (körülbelül 1600 forint) kerül.

Bosznia-Hercegovina kiemelt figyelmet fordít a srebrenicai népirtással kapcsolatos emlékhelyekre, minden népirtással kapcsolatos negatív tevékenységet szankcionál. Az ország főként bosnyákok és horvátok lakta országrészében pedig a népirtás tagadását is bünteti.

A kelet-boszniai Srebrenica a boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én elfoglalták a várost, és a holland ENSZ-békefenntartók tétlensége mellett mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút elhurcoltak, akiket a következő napokban brutálisan lemészároltak. A vérengzést a hágai Nemzetközi Törvényszék több vádlott elleni ítéletben népirtásnak minősítette, a történteket a második világháború óta Európában elkövetett legszörnyűbb mészárlásnak tartják.

(MTI)

(A kép forrása: Magyar Nemzet)
 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
di maggio
2019. december 17. 14:23
Az elkövetők nem lettek áldozatok.Akkor sumákolhattak valahol.
Starlord
2019. december 17. 11:50
Olyan ez mint a holokauszt áldozatain élősködni, jó sokan megélnek abból is...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!