Földet ért a Boeing tesztűrhajója Új-Mexikóban

2019. december 22. 15:52

A Starliner az egyik hajtómű időzítési hibája miatt nem tudott arra a pályára állni, amelyen az űrállomásra jutott volna – közölte Jim Bridestine, a NASA igazgatója.

2019. december 22. 15:52

Sikeresen földet ért a Boeing Starliner tesztűrhajója az új-mexikói sivatagban – közölte az amerikai űrhajózásai hivatal (NASA) vasárnap. A tesztűrhajó a hadsereg White Sands Rakétakísérleti Telepére érkezett még sötétben, napfelkelte előtt.  Mind a három fő ejtőernyő kinyílt, a légzsákok is felfúvódtak az úrjármű körül, hogy csillapítsák a földet érés erejét. Így ért véget két nap alatt az egy hétnél hosszabbra tervezett repülés, miután a Starlinernek nem sikerült a tervezett pályára állnia.

Gratulálunk, Starliner” – üdvözölte a repülésirányító, aki sikeresnek nevezte a leszállást. A Boeing CST-100 Starliner tesztűrhajó parancsnoki székében egy Rosie the Rocketer (Rosie, a rakétaszakértő) nevű bábu ült, vele együtt visszajutottak a karácsonyi ajándékok, a ruhák és az élelmiszer, amit az ISS-re kellett volna szállítani. A Starliner az első olyan, űrhajósok szállítására szolgáló jármű, amelyet arra terveztek, hogy az űrutazás után a Földön landoljon. Az első, már űrhajósokat szállító Starliner-útra kijelölt asztronauták – ketten a NASA, egy a Boeing munkatársa – is ott voltak az űrhajót fogadók között.

A Starlinert sikeresen indították el pénteken személyzet nélkül Floridából, de az egyik hajtómű időzítési hibája miatt nem tudott arra a pályára állni, amelyen az űrállomásra jutott volna. Amikor észlelték a problémát, a földi központ szakemberei megpróbálták átvenni az irányítást. A jelek azonban késve érkeztek és nem sikerült időben átvenni az irányítást, hogy a Starlinert az ISS felé tartó pályára állítsák – közölte pénteken Jim Bridestine, a NASA igazgatója. Az űrhajó annyi üzemanyagot használt fel a pályára való visszatérés közben, hogy nem maradt neki elég az ISS-ig.

A misszió majdnem 50 órán át tartott, eközben az űrhajó 33-szor kerülte meg a Földet. A NASA és a Boeing vezetői szombaton közölték, hogy vizsgálják a kudarc okait. A Boeing űrjárművét azért tervezték, hogy az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) asztronautáit a jövőben az ISS-re szállítsa. Amennyiben a Boeingnek meg kell ismételnie a tesztrepülést, az jelentősen késleltetheti a NASA menetrendjét és többletköltséget igényelne.

(MTI)

 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kizökkentidő
2019. december 23. 09:56
Korszerűtlen és nem biztonságos ez a tűzijáték-technika, túl kellene rajta lépni már.
lightning protection
2019. december 23. 07:47
Vajon mekkora egy ilyen űrhajó ökológiai lábnyoma?
Akitlosz
2019. december 22. 21:46
NASA nyolc és fél éve képtelen embert az űrbe juttatni. A Holdon persze jártak és ahhoz sem kellett több idő.
I_Isti
2019. december 22. 19:42
Végül is, a Szojuz ezt már kb. a múlt század 60-as éveiben tudta...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!