Teljesen kivonult az SDF egy határvárosból

2019. október 21. 06:57

Félezer kurd fegyveres hagyta el Rász al-Aint.

2019. október 21. 06:57

A szíriai kurd harcosok kivonultak vasárnap a török határ mentén fekvő Rász al-Ainból - közölték kurd források és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat. Az OSDH tájékoztatása szerint a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű milícia mintegy 500 fegyverese hagyta el a várost, miután gondoskodtak a halottak eltemetéséről és a sebesültek elszállításáról. Helyüket a Törökországgal szövetséges milíciák vették át, akik korábban lőtték a várost.

A kivonulást a kurdok a Törökország által bejelentett, ötnapos fegyvernyugvásról szóló megállapodás részeként hajtották végre –erősítette meg Kino Gabriel, az SDF szóvivője.

Mike Pence amerikai alelnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön állapodott meg arról, hogy Törökország és a kurdok 5 napra felhagynak a harcokkal. A kurd milíciáknak ez idő alatt el kell hagyniuk Manbidzstól az iraki határig, mintegy 440 kilométer hosszan azt a 32 kilométer széles területet a török határ szíriai oldalán, ahol Ankara biztonsági övezetet akar létrehozni.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport a Béke Forrása fedőnéven október 9-én indított hadműveletet Északkelet-Szíriában a Törökország által terrorszervezetként és nemzetbiztonsági fenyegetésként kezelt, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia, valamint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet tagjai ellen. Az YPG, amelyet Ankara a törökországi kurd szakadár fegyveresek szövetségesének tart, az elmúlt években az Iszlám Állam elleni harcra hivatkozva kapott kiképzést és modern fegyvereket pártfogójától, az Egyesült Államoktól.

(MTI)
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!