Leégett egy gyerektábor az orosz Távol-Keleten

2019. július 23. 14:39

A szerencsétlenségben legkevesebb 4 gyerek vesztette életét, a tábor igazgatóját és a cég alapítóját őrizetbe vették.

2019. július 23. 14:39

Az orosz Távol-Kelet Habarovszki területén lévő táborban 26 sátorból 20 teljesen leégett. Az üdülőben a baleset idején mintegy 200, hét és 15 év között gyerek tartózkodott. Orosz hírügynökségek jelentései szerint négy gyerek vesztette életét, további hat ember, köztük két gyerek megsérült. 

A Rosszija 24 hírcsatorna szerint az egyik áldozat, egy kislány kedden ünnepelte volna a 11. születésnapját. Ő a helyszínen, a három másik gyermek – két lány és egy fiú – pedig a kórházba szállítás után halt meg. 

A keddre virradóra történt eset ügyében halált okozó gondatlanság címén eljárás indított a súlyos bűncselekmények ügyében fellépő, országos hatáskörrel rendelkező Nyomozó Bizottság (SZK). A történtek miatt a tábor igazgatóját, Makszim Kuznyecovot és a létesítményt birtokló cég, az Extreme Service alapítóját, Vitalij Burlakovot őrizetbe vették. 

Az első feltételezések szerint a 2400 négyzetméteren elharapózott tüzet valamelyik sátorban felállított fűtőberendezés okozta. A Szolnyecsnij településen működő, télen síelők által használt, Holodomi elnevezésű táborban májusban tűzvédelmi ellenőrzést tartottak, amely egyebek között megállapította, hogy a létesítménynek nincs vészkiürítési terve. A hiányosságok felszámolásának határidejét augusztus 1-ben határozták meg.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szittya Attila Bendegúz
2019. július 23. 18:31
Részvétem. De sajnos ez is példa arra, hogy orosz (szláv) hanyagság miatt a technikai fejlettségük sosem lesz germán, vagy ázsiai szintű. Lásd Csernobilt.
llnnhegyi
2019. július 23. 16:33
Sajnálom őket. Mindenkit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!