Cikkajánló: „A jogállam mítosza”

Ritkán szemlézünk olyan írást, amely nem az elmúlt években jelent meg. Most viszont olyan esszére bukkantunk, amely bár 1995-ös keltezésű, mára az abban felvetett dilemmák csak még markánsabban jelentkeznek. Az írás John Hasnas jog- és filozófiaprofesszortól származik, akinek feltett szándéka volt, hogy új megvilágításba helyezze a jogállamról alkotott képet. Ráadásul mindezt egy olyan korban tette, amikor az ilyen törekvések messze nem illeszkedtek a korszellembe. Ma már számos olyan jogállamiság-vitát látunk Európában vagy a tengerentúlon, amelyek bizonyítják: Hasnas szavai aktuálisabbak, mint valaha.

Jogállam – ellentétes vélekedések vonzásában

Hasnas távolról indít, és az orwelli duplagondol fogalmát idézi fel. Szerinte Orwell felvetése azért zseniális, mert jól illusztrálja, hogy az emberek milyen könnyen hajlamosak igaznak elfogadni egymással ellentétes állításokat is. Ehhez nem is kell feltétlenül alámerülni a disztópiák világában.

Hasnas a jog és politika viszonyával kapcsolatos vélekedéseket hozza példának. Szerinte egyfelől mindenki meg van győződve arról, hogy a jogalkotók politikai és/vagy gazdasági érdekek mentén hoznak törvényeket. Az sem ritka felvetés, hogy a bíróságok munkája során esetleg politikai/ideológiai/személyes értékválasztástól vezérelve hoznak meg ítéleteket. Ennek ellenére legalább ekkora hévvel vallja a közvélemény, hogy a jog objektív, a természeti törvényekhez hasonló irányelvek tárháza, amelyet lényegében csak alkalmazni kell. Ráadásul – Hasnas szerint – ez utóbbi vélekedést lényegében a jogállammal azonosítja a közvélemény. A jogállam ugyanis olyan fogalom, melyhez az a képzet társul, miszerint a jog uralkodása végső soron minden emberi faktor (értékválasztások, politika, személyes attitűdök) kiiktatását jelenti, főként az ítélkezésben, de akár a jogalkotásban is.

A fenti, elhallgatott ellentétpár tarthatatlansága akkor ütközik ki, amikor egy-egy konkrét ügyben vagy kérdésben olyan ítélet vagy törvény születik, amely egyértelművé teszi az értékvállaláson alapuló érdekérvényesítést. Példaként Hasnas olyan ügyeket hoz, amelyek a ’90-es években megrázták az USA közvéleményét.

Hasnas szerint ezt a dilemmát csak úgy lehet feloldani, ha belátjuk: nincs ellentmondás a jog uralma és az emberek által fenntartott hatalomgyakorlás között.

A jog nem természettudomány, a jogszabályok nem természeti törvények

Hasnas szerint a dichotomikus gondolkodás abból fakad, hogy hajlamosak vagyunk a hatályos joganyagra úgy gondolni, mintha az természeti törvényekhez hasonló jelenség lenne. A természeti törvények azonban nem emberi alkotás eredményei, ezen felül összefüggő és ellentmondásoktól mentes egészet alkotnak. Ezért a természeti törvények alkalmasak arra, hogy azokat a megfelelő módon értelmezve megmondjuk, miként következik be egy jelenség, és mi a jelenség helyes értelmezése.

A jog, a jogtudomány és a hatályos joganyag azonban más természetű. A törvényeket emberek alkotják, ráadásul folyamatosan változnak. Elképzelhető, hogy egyes területeket több évtizede, más területeket pedig akár csak pár napja szabályoztak. Bár a jogalkotó természetesen törekszik az ellentmondások kiküszöbölésére, a hatályos joganyag mégsem lehet olyan kerek egész, mint a természeti törvények. Ezen túl, mivel a törvények összessége emberi alkotás, a mindenkori értelmezés kérdése, hogy miként alkalmazzuk azokat. Magyarán ugyanazokból a törvényekből kiindulva akár ellentétes eredményre is juthatunk.

Emberi faktor – élő szövet a jog vázán

Hasnas szerint elsősorban a vizsgálódó ember előfeltevéseinek következménye, hogy milyen eredményre jutunk, ha jogszabályok alapján akarunk ítéletet alkotni. Ezek az előfeltevések pedig elsősorban morális és politikai értékválasztásainkból adódnak. A szerző ezt az állítást rendkívül szellemesen két képzelt joghallgató karrierjének végigkövetésével szemlélteti. A Hasnas által kreált egyik fiktív karakter, Arnie egy tipikus republikánus, míg demokrata társa a szociálisan érzékeny és progresszív Anne. A két karakter már az egyetem alatt összetűzésbe kerül jogértelmezéseik miatt, majd bírósági karrierjük során együtt dolgozva jutnak arra a következtetésre, hogy a másik fél bigott módon ássa alá a jogállam intézményét csak azért, hogy politikai meggyőződésének érvényt juttasson. Olyan állítások ezek, amelyek egyébként a mai közbeszédben egyre jellemzőbbek a legtöbb európai államban.

A teljeség igénye nélkül mi csak Hasnas első példáját ismertetjük. Ez még az egyetemi évek alatt játszódik, ahol a hallgatóknak szemináriumi feladatként egy jogesetben kell ítéletet alkotniuk. Az eset lényege, hogy egy ritkán lakott vidéken élő nő balesetet szenved, de a környék egyetlen orvosa épp szabadságon van, ezért a nő nem kap megfelelő ellátást. Ezek után a nő perbe fogja az orvost. Arnie szerint a nő keresetét el kell vetni. Előzetes hipotézise szerint ugyanis a szóban forgó doktornak járnak a rendes szabadnapok, amelyeket a vonatkozó törvények és a szerződéses viszonyok is szabályoznak. Amennyiben ezeknek megfelelt, akkor nincs felelőssége a kérdésben. Arnie talál is olyan jogesetet, amely alátámasztja a vélekedését, ezért lényegében megoldottnak tekinti az ügyet. Anne viszont úgy véli, az adott orvosnak a hagyományos szerződéses viszonyokon túlmutató kötelességei is vannak, melyeket például a hippokratészi eskü is szimbolizál, így ebben az esetben felelősségre vonható. Anne talál is ilyen jogértelmezési példát, és természetesen ő is megoldottnak tekinti az ügyet. A feladatot kiadó professzor azonban egyikük megoldásával sem elégedett.

Hasnas szerint mindkét karakter azt a hibát követi el, hogy természeti törvényként tekint a hatályos joganyagra. A természettudományokban egy adott hipotézis a megfigyeléseken alapul, és ha azt sikerül kísérletekkel ellenőrzött módon visszaigazolni, a hipotézis megáll. A jogban azonban a hipotézisek személyes értékvállalásokon alapulnak, és biztosan lehet találni olyan értelmezést, amely alátámasztja az előfeltevéseinket. Ezért nem lehet azt mondani, hogy egyik vagy másik félnek igaza van az adott kérdésben.

Hasnas még több példát is hoz tételei igazolására, amelyekkel végső soron azt igyekszik bizonyítani, hogy a legelfogulatlanabb érvelés is elfogult valamennyire, és ennek alapja minden ember személyiségében, értékválasztásaiban rejlik.

A jog uralma egyenlő az emberek hatalomgyakorlásával

Hasnas cikkének fő üzenete az, hogy túl kell lépnünk azon a felfogáson, amely szerint a jog független azt értelmező emberektől. Ha nem teszünk így – figyelmeztet a szerző 24 (!) évvel ezelőtt –, akkor oda jutunk, mint a két képzelt joghallgató. Azt fogjuk gondolni, hogy a másik fél saját érdekei mentén félreértelmezi a jogot, hiszen a helyes értelmezés kulcsa elsősorban a mi kezünkben van. Hasnas szerint a jogállamban is emberek gyakorolják a hatalmat, a törvények pedig a hatalomgyakorlás rendezett formáját biztosítják.