Kibertámadást hajtottak végre a szlovák külügyminisztérium ellen

2018. október 17. 15:06

„A támadást külföldről követték el, egy nemzetek feletti felderítő szervezetről van szó" – szögezte le Peter Pellegrini kormányfő.

2018. október 17. 15:06

Kiterjedt kibertámadást hajtottak végre a szlovák külügyminisztérium ellen – jelentette be Peter Pellegrini szlovák kormányfő a nemzetbiztonsági tanács szerdai ülése után Pozsonyban. Pellegrini szerint egyelőre nem lehet pontosítani, ki állhat a támadás mögött. 

„A támadást a katonai hírszerzés fedezte fel a számítógépek rendellenes működése nyomán. Az átfogó elemzés megerősítette, hogy nem szokványos vírusról, hanem egy szofisztikált káros kódról van szó, amely a támadóknak lehetőséget ad az adatlopásra" – fejtette ki a miniszterelnök, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte. 

Szakértők most azt vizsgálják – fejtette ki a kormányfő –, hogy ki állhat a támadás mögött, illetve milyen adatokat akart eltulajdonítani. „A támadást külföldről követték el, egy nemzetek feletti felderítő szervezetről van szó" – szögezte le Peter Pellegrini konkrétumok közlése nélkül. A védekezés érdekében szükség van együttműködésre a szomszédos országok szakértőivel – tette hozzá a kormányfő, aki szerint a támadás tényét éppen ezért hozták nyilvánosságra. 

Arra a kérdésre, hogy kiszivárogtak-e valamilyen bizalmas információk a szlovák külügyminisztérium számítógépes rendszeréből, a kormányfő nem adott egyértelmű választ. Annyit mondott, hogy mindez jelenleg vizsgálatok tárgya.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drkovax
2018. október 17. 18:00
"Nemzetek feletti felderítő szervezet" ? NATO, ÖtSzem vagy mi ? Bilderberg ? "Mi az, amit én még nem is sejtek ?" (A Mi Marcink, a Vuk-ból...)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!