Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
A DNA nem volt hajlandó részleteket közölni arról, hogy milyen ügyben és milyen minőségben merült fel az illető dossziéban Adina Florea neve.
A román korrupcióellenes ügyészség (DNA) élére jelölt Adina Florea ügyész neve is szerepel a vádhatóság egyik ismeretlen tettes ellen indított bűnvádi vizsgálatában – erősítette meg a Mediafax hírügynökségnek a DNA.
Tudorel Toader román igazságügyi miniszter csütörtökön jelentette be, hogy - miután azt első válogatón nem talált megfelelő jelöltet – a második kiírásra jelentkező hat pályázó közül Floreát találta alkalmasnak arra, hogy a DNA főügyészi tisztségére javasolja, a két hónapja felmentett Laura Codruta Kövesi helyére.
A DNA nem volt hajlandó részleteket közölni arról, hogy milyen ügyben és milyen minőségben merült fel az illető dossziéban Florea neve. A DNA-nál sokszor „ismeretlen tettes ellen” folytatott eljárásban vizsgálja ki egy-egy feljelentés megalapozottságát, elkerülendő a gyanúsítottak túl korai nevesítését, ha ugyanis egy korrupt tisztségviselővel hivatalosan is közlik, hogy gyanúsítottá vált egy ügyben, nehezebben tudnak bizonyítékokat gyűjteni ellene. A DNA főügyészi tisztségének várományosa esetében sem tudni egyelőre, hogy történt-e bármilyen bűncselekmény a vizsgálat tárgyát képező ügyben és Florea neve a potenciális gyanúsítottak, vagy tanúk között merült-e fel.
Az igazságügyi miniszternek egyébként több mint 50 százalékos esélye volt arra, hogy olyan főügyészt jelöljön, akinek van már DNA-dossziéja. A bírák és ügyészek fegyelmi ügyeiben illetékes Igazságszolgáltatási Felügyelet két hete azt közölte, hogy 2014 óta a DNA csaknem kétezer olyan ügyet vizsgált ki, amelyekben 2193 bíró és 1227 ügyész volt érintett, idén július 30-án pedig még további 415 ilyen (474 bírót és 346 ügyészt érintő) dosszién dolgoztak a DNA ügyészei.
A kormánypárti média a Kövesi vezette DNA visszaéléseinek bizonyítékát látta abban, hogy a bírák és ügyészek több mint 60 százalékának volt DNA-dossziéja. Értelmezésükben ugyanis a magisztrátusi kar nagyobbik része zsarolhatóvá vált, hiszen szerintük az érintettek azt kockáztatták, hogy maguk is a vádlottak padján találják magukat, ha nem hoztak a DNA-nak tetsző döntéseket.
Augustin Lazar legfőbb ügyész azonban ezt a feltételezést manipulációnak nevezte, amit szerinte csak a „szerény értelmi képességűek vesznek be”. Szerinte azért szerepel ilyen sok bíró és ügyész neve a DNA-dossziékban, mert az elítélt bűnözők rendszeresen feljelentik azokat, akik rács mögé juttatták őket.
Florea jelöltségéről a Legfelsőbb Bírói Tanácsnak is véleményt kell mondania, de a testület véleményezése nem kötelező érvényű. Az új főügyész kinevezésének hatásköre Klaus Iohannis államfőt illeti meg, de a román média szerint a Kövesi leváltását előíró alkotmánybírósági döntés után nem egyértelmű, hogy az elnöknek joga van-e elutasítani a miniszter kinevezési javaslatát.
(MTI)