Leomlott genovai híd: egy évig tartó szükségállapotot jelentettek be

2018. augusztus 16. 08:38

Eddig 39-en haltak meg a tragédiában.

2018. augusztus 16. 08:38

Egy éven át tartó szükségállapotot hirdetett az olasz kormányfő Liguria régióban a napokban leomlott genovai viadukt miatt – Giuseppe Conte elmondta, a kormány ötmillió eurót különít el a térség számára, írja az Euronews.

A híd keddi leomlása a politikusokat és a közvéleményt is váratlanul érte. Csütörtök reggelig 39 halálos áldozatot azonosítottak, ugyanakkor annak már igen csekély az esélye, hogy további túlélőkre akadjanak.

A helyiek haragja egyértelműen a hidat üzemeltető cég, az Autostrade ellen irányul, mely nem ismerte el felelősségét az ügyben: a cég nyilatkozatban jelentette ki, műszaki kötelezettségeiknek eleget tettek, az emberek szerint azonban a vállalat vezetőinek le kellene mondani, a kormánynak pedig felmondania a koncessziót az Autostradéval.

Az Euronews több helyit is megkérdezett a viadukt leomlásáról. Egyikük úgy vélekedett, a politikusok „magasról tettek a hídra”, viszont most, mikor már megtörtént a baj „itt van mind, és kapkod fűhöz, fához.”

A kormány úgy nyilatkozott, a cég engedélyeinek visszavonása, a legmagasabb bírság és a felelősök személyének kiderítése a legkevesebb, amit tehetnek.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KannibálTatárÚr
2018. augusztus 16. 11:34
Nem szeretem a politikusokat, de mit tehetnek azért, mert leomlott egy híd? Ez igazán egy műszaki probléma, nem politikai.
KannibálTatárÚr
2018. augusztus 16. 11:30
„Uj hid! avatni mind!" (AranyJános: HÍD-AVATÁS)
Peter8811
2018. augusztus 16. 09:50
Ezért volt jó Gyurcsányék völgyhidja ami 50 centi mély szakadék felett vezet át, ott ha egy autó leesik még az autó sem sérül meg,
annamanna
2018. augusztus 16. 09:05
Azért óriási szerencse, hogy nem az a része omlott össze, ami alatt lakóépületek voltak, még nagyobb is lehetett volna a tragédia. "Antonio Brencich genovai mérnök két évvel ezelőtt arról nyilatkozott, hogy a hidat hamarosan teljesen újjá kell építeni, mert a rendszeres felújítások egyszerűen többe kerülnek. Így már 2016-ban azt mondta, egyszerűbb lenne lerombolni, és új hidat építeni. A Morandi-híd 1967-ben épült, azóta pedig a nyolcvanas, a kilencvenes, és a kétezertizes években is fel kellett újítani - vagyis már húsz évvel az építése után is, pedig, ahogy Brencich mondja, az egy híd életében semmi, normális esetben száz évre épülnek a hidak. A híd az Észak-Olaszországot Franciaországgal összekötő autópálya része, évente 25 millió jármű halad át rajta. 1967-ben pedig egyszerűen nem ekkora forgalomra tervezték. Diego Zoppi genovai építész szerint az ötvenes-hatvanas évek Olaszországában épült dolgok sürgős felújításra szorulnak, az összeomlások veszélyét pedig alábecsülik. „Akkoriban korlátlan volt a bizalom a vasbetonban, azt hitték, örökké tart, de ezt az óriási forgalmat egyáltalán nem bírja olyan jól”, mondta az ANSA hírügynökségnek. Riccardo Morandi, a híd építője híres volt arról, hogy innovatívan használja a vasbetont. Tervezett egy hasonló, de sokkal nagyobb hidat Venezuelában - részben az is összeomlott, miután nekiment egy olajszállító hajó. A hídösszeomlásoknál a rendszeres karbantartás hiánya az egyik jellemző ok. Antonio Brencich szerint Riccardo Morandi, a híd tervezője elszámolta, hogyan öregszik a vasbeton. „Jó mérnök volt, de gyakorlati számításokban már nem volt olyan erős” - mondta róla." "Nem a mostani az első nagyobb hídösszeomlás Olaszországban, az elmúlt években több hasonló, bár kevésbé súlyos baleset is történt, amiket a Corriere gyűjtött össze." https://444.hu/2018/08/15/az-elmult-ot-evben-negy-halalos-hidomlas-is-volt-olaszorszagban
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!