Börtön jár ezentúl Romániában az antiszemitizmusért

2018. július 02. 15:55

Akár három hónap börtönt is kaphat ezentúl az, akit antiszemitizmuson kapnak Romániában. A törvényt egyhangúlag fogadta el a bukaresti törvényhozás.

2018. július 02. 15:55

Börtönnel büntetik az antiszemita megnyilvánulásokat ezentúl Romániában, annak a bukaresti képviselőházban csaknem egyhangúlag, egyetlen tartózkodás mellett elfogadott törvénynek az alapján, amelyet hétfőn hirdetett ki Klaus Iohannis államfő.

A törvénytervezetet közösen terjesztette elő a román parlament valamennyi frakciójának egy-egy törvényhozója. Indoklásuk szerint az interneten és közösségi fórumokon terjedő antiszemitizmus megfékezése érdekében szükség van arra, hogy az – idegengyűlölet büntetéséről rendelkező – általános rendelkezéseken kívül a zsidósággal szembeni gyűlöletkeltés visszaszorítására és megelőzésére külön jogszabályt hozzanak.

A törvény kezdeményezői szerint a jogszabály azt az egységesített meghatározást használja az antiszemitizmusra, amelyet a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) 31 országa 2016-ban, a román soros elnökség idején, Bukarestben fogadott el. Ennek megfelelően antiszemitizmusnak – zsidók elleni gyűlölködésnek – minősül minden olyan fizikai vagy szóbeli megnyilvánulás, amely a zsidók vagy a zsidó közösségi és egyházi intézmények ellen irányul.

A most kihirdetett törvény értelmében Romániában ezentúl három hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtják az antiszemita megnyilvánulásokat és az antiszemita jelképek nyilvános terjesztését, illetve háromtól tíz évig terjedő börtönnel az antiszemita jellegű szervezetek létrehozását vagy azok pénzelését. A törvény büntetlenséget biztosít azoknak, akik elkövették ugyan ezeket a bűncselekményeket, de még a hatósági leleplezés előtt feljelentik az antiszemita szervezkedés többi résztvevőjét.

Románia csak a kétezres évek elején ismerte el, hogy a Ion Antonescu marsall vezette egykori bukaresti kormány felelős volt több mint negyedmillió zsidónak az 1941-44-es időszakban végrehajtott legyilkolásáért.

 A román kormány a NATO-csatlakozási tárgyalások idején, 2002-ben fogadott el sürgősségi rendeletet a háborús bűnösök, fasiszta jelképek népszerűsítésének tilalmáról, a holokauszttagadás büntetéséről. Egy 2014-es törvénymódosítás szerint a holokauszt következményeinek „nyilvánvaló minimalizálásáért” is hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetés vagy bírság jár.

Az antiszemitizmust büntető törvény még kihirdetése előtt arra ihlette a bukaresti parlament 39, ellenzéki és kormánypárti törvényhozóját, hogy a jogszabályt szinte szóról szóra lemásolva, az antiszemita szót behelyettesítve, törvénytervezetet terjesszenek a parlament elé a „románellenes” megnyilvánulások és szervezkedés büntetéséről, így szabva gátat az olyan jelképhasználatnak és rendezvényeknek, amelyek sértik a románságot.

(MTI)

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mbear
2018. július 02. 20:58
Hál' Istennek a magyargyűlölet teljesen oké bozgoréknál...
Megtalálta
2018. július 02. 18:42
Mit jelent az, hogy "antiszemitizmuson kapnak"? Ha valaki utálja a zsidókat, annak börtönbe kell mennie?
duzur
2018. július 02. 18:40
Az antiszemitizmus, a korlátoltak mentsvára. Nem büntetni kell, hanem az abszurditását leleplezni. Mivel még az se egyértelmü, hogy ki zsidó és ki nem. Számtalan nem zsidóról híresztelik, hogy zsidó. És fordítva. Majd, ha mindenkinek csinálnak genetikai származási térképet, akkor megbízhatóan megtudható, kibe hány % ez vagy az öröklödött. Akkor lesz majd sok érdekes meglepetés...
Dracula
2018. július 02. 18:12
"Ennek megfelelően antiszemitizmusnak – zsidók elleni gyűlölködésnek – minősül minden olyan fizikai vagy szóbeli megnyilvánulás, amely a zsidók vagy a zsidó közösségi és egyházi intézmények ellen irányul." Vicelni lenni szabad? Kicsi scurt banc: "1. Un tip la spovedanie: - Părinte, am păcătuit. Am păcălit un evreu. - Fiule, ăsta nu e păcat! E un miracol! " Gyónás: Atyám, bünt követtem el, becsapni egy zsidót- Fiam, ez nem bün, ez csoda !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!