Kiszabadulhat rengeteg iszlamista a francia börtönökből

2018. június 06. 14:03

Csaknem 450 radikalizálódott, köztük 50 iszlamista terrorizmusért elítélt szabadul 2019 végéig Franciaországban.

2018. június 06. 14:03

Csaknem 450 radikalizálódott, köztük 50 iszlamista terrorizmusért elítélt szabadul 2019 végéig Franciaországban – közölte szerdán  Nicole Belloubet igazságügyi miniszter, aki jelezte, hogy ezeket az embereket a hatóságok a szabadulásuk után is megfigyelik.

A tárcavezető a BFM francia hírtelevíziónak adott interjúban elmondta: idén mintegy húsz, jövőre pedig harminc iszlamista terrorizmus miatt elítélt szabadul a francia börtönökből, ahol mintegy ötszáz olyan fogvatartott van, akit terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmény miatt ítéltek el. Az ötven terroristán kívül olyan elítéltek is szabadulnak, akiket köztörvényes bűncselekményekért ítéltek el, de a börtönben radikalizálódtak. Ők 1200-an vannak, s harmaduk 2019 végéig letölti a börtönbüntetését, így a miniszter szerint mintegy 450 radikalizálódott volt elítélt kerül szabadlábra a következő másfél évben.

Nicole Belloubet hangsúlyozta, hogy a hatóságok nyilvántartják és szigorúan megfigyelik ezeket az embereket a szabadulásuk után is. „(A megfigyelésük) már a fogva tartás alatt megkezdődik, ezeket az embereket értékelik, a veszélyességük szintjének megfelelő helyen különítik el őket, és amikor szabadulnak a börtönből, két kulcsszó számít: felkészülünk a szabadulásukra és nagyon konkrét módon megfigyeljük őket” – fogalmazott az igazságügyi miniszter.

A tárcavezető szerint a „fogva tartás előnye”, hogy ezekről az emberekről részletes nyilvántartást készítenek a fogházakban működő titkosszolgálati szervek, amelyek az elmúlt időben „nagyon jelentős legitimitásra tettek szert”. Az általuk feldolgozott adatokat megkapja valamennyi belügyi szerv, így a volt elítéltek minden lépését követni tudják a hatóságok.

„A hírszerző szolgálatokat, amelyek központi szerepet játszanak, nagyon jelentősen megerősítjük” – mondta a miniszter. „További száz embert veszünk fel a fegyházak hírszerzési szerveihez és a radikalizálódott elítélteket még inkább elszigeteljük” – tette hozzá. Franciaországban az elmúlt három évben 246-an vesztették életüket iszlamista terrortámadásokban, s a továbbra is fokozott terrorveszély miatt legmagasabb szintű a készültség.

(MTI)

 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsolt75
2018. június 06. 23:39
Gondolom bent elvégeztettek velük valami alapfokú anatómiai kurzust, szabaduláskor meg kapnak ajándékba egy márkás késkészletet...
öszödibeszéd
2018. június 06. 20:13
Akkor egy átlag francia bármikor kaphat a szomszédságába, a vonatára, a bevásárló központjába, a repterére, a kávézójába, a koncertjére egy fain, jól kiképzett, és alulsimogatott, allahvezérelt terroristát. Isteni áldás egy ilyen világban nem-franciának lenni.
Gyalogfarok
2018. június 06. 16:11
ezzel hergelik az olvasokat...gumicsont.
zakar zoltán béla
2018. június 06. 15:50
Micronra, Ó Landra! Rajta!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!