Mégsem küldenek migránsokat Európába az izraeliek

2018. április 03. 10:19

Nem érkeznek afrikai menekültek Európába a zsidó államból.

2018. április 03. 10:19

Egyelőre nem küld nyugati országokba afrikai menekülteket Izrael – írja a Euronews. Benjámin Netanjáhú miniszterelnök Facbook oldalán jelentette be, hogy felfüggesztette az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával kötött megállapodást. Izrael eredetileg biztonságosnak minősített afrikai országokba küldött volna vissza több tízezer menekültet, főleg férfiakat. Ám deportálásukat vasárnap a legfelsőbb bíróság megakadályozta. Ezek után közölték, hogy az ENSZ-szel kötött megállapodás értelmében egy részük Izraelben maradhat, míg 16 ezer embert nyugati országokba küldenek, mint Németország és Olaszország. Az olasz sajtó szerint a külügyminisztérium jelezte, hogy nincs semmilyen megegyezés.

Izraelben körülbelül 42 ezer afrikai menekült tartózkodik. Egy részük a háború sújtotta Dél-Szudánból érkezett, a többség viszont Eritreából, ahol az ország több vezetőjét az ENSZ emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádol. A zsidó államban sokan kritizálják a kormányt, köztük több holokauszt-túlélő, akik szerint Benjámin Netanjáhú menekültügyi politikája rossz fényt vet az országra.

A Euronews cikkéből kiderül, hogy februárban az izraeli kormány 20 ezer férfi bevándorlónak adott át olyan figyelmeztetést, amely szerint két hónapjuk van távozni az országból, ellenkező esetben börtönbe kerülhetnek.

 

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bakafánt
2018. április 03. 10:56
Miféle döntés alapján küldenék tovább őket Európába?Kinek a beleegyezésével?Erre kellene választ adnia a cikknek.Ilyenkor nem létezik az első biztonságos ország elve?Vagy ezzel csak minket lehet revolverezni?És főképp:miért nem oda basszák vissza az élősködő tetveket,ahonnan bepróbálkoztak!
kisgul
2018. április 03. 10:54
Megmondta Orbán,Ha egyszer beengedjük őket,soha többé nem tudjuk kiutasítani!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!