Végre megállapodtak az amerikai kormányzat finanszírozásáról

2018. március 22. 08:05

Az amerikai kongresszusban megállapodás született a kormány működésének finanszírozásáról.

2018. március 22. 08:05

Az amerikai kongresszusban a két – demokrata és republikánus – párt törvényhozói szerdán megállapodtak a szövetségi kormány működésének finanszírozásában, s ha a törvénycsomagot megszavazzák, így ismét elkerülhető lesz a főbb kormányzati hivatalok működésének leállása. A törvényhozóknak a pénteki határidő előtt sikerült egyezségre jutni, s ezúttal a kormányzat működését egészen a 2018-as költségvetési év végéig biztosító büdzsét szavazhatnak meg. A törvényhozók a hetek óta folytatott tárgyalások után hozták nyilvánosságra a megállapodás 2232 oldalas szövegét, amelyből kiderül: 1300 milliárd dolláros költségvetésben állapodtak meg.              

A törvénycsomag 1,57 milliárd dollárt szán például az amerikai-mexikói határon felhúzandó fal építésére, 80 milliárd dollár többletet juttat a Pentagonnak (védelmi minisztériumnak), több mint kétmilliárd dollárt irányoz elő különböző olyan iskolai programokra, amelyek keretében rendvédelmi erőket képeznek ki az erőszakos cselekmények jeleinek felismerésére és kezelésére, 4,6 milliárddal finanszírozza az ópiát tartalmú szerek okozta válság enyhítését, s a többi között csaknem 2,5 milliárd jut majd gyermekgondozáshoz igénybe vehető támogatásokra. A választási rendszerek kiberbiztonságának védelmére 380 milliót különítettek el, az egyes szövetségi államok szubvenciót igényelhetnek új és biztonságosabb szavazógépek beszerzéséhez, kiberbiztonsági kiképzéshez, vagy választások utáni ellenőrzésekhez.      

A törvénytervezetben azonban nem szerepel az úgynevezett DACA-fiatalok – a gyermekkorukban illegális bevándorló szüleikkel az Egyesült Államokba érkezett és itt felnőtt fiatal nemzedékek – sorsának rendezése. A törvénycsomagot péntek estig kell megszavazni, először a képviselőházban, majd a szenátusban voksolnak róla. Szerdán este azonban még nem jelentették be a voksolás menetrendjét.

Paul Ryan házelnök az esti órákban a Fehér Házban járt és egyeztetett Donald Trump elnökkel, aki teljes támogatásáról biztosította a törvénycsomagot. A nagy kiadások miatt azonban egyes ultrakonzervatív republikánus törvényhozók, az illegális fiatalok helyzete rendezésének elmaradása miatt pedig egyes demokrata párti politikusok már szerdán este jelezték, hogy nem szavazzák meg a kimunkált tervezetet. A republikánus többségű kongresszusban a republikánusoknak mindkét házban a demokraták támogatására lesz szükségük, hogy a törvénycsomagot elfogadják. Chuck Schumer, a demokraták jelenleg legbefolyásosabb törvényhozója, a szenátus demokrata frakciójának vezetője közleményben dicsérte az elfogadott megállapodást, kiemelve, hogy a törvénycsomag „a dolgozó embereket és a családokat helyezi előtérbe”.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
robag
2018. március 22. 13:19
Elég röhejes, hogy többségük van a republikánusoknak mégis alig képesek kormányozni.
korona
2018. március 22. 10:47
Jaj, de jó! Jaj, de jó! Ez aztán! Oszt mi meg tudtunk állaponni? Miről is?
Oldgóbé
2018. március 22. 10:21
Na most aztán fel lehet lélegezni végre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!