A cseh elnök nem akarja határidőkkel megkötni Babiš kezét

2018. február 23. 10:44

Nem kívánja határidőkkel megkötni Andrej Babiš a cseh ügyvezető miniszterelnök kezét az új kormány létrehozásáról folyó tárgyalásokon – jelentette be Miloš Zeman cseh államfő.

2018. február 23. 10:44

Miloš Zeman cseh államfő bejelentette, hogy nem kívánja semmiféle határidőkkel megkötni Andrej Babiš ügyvezető miniszterelnök kezét az új kormány létrehozásáról folyó tárgyalásokon. 

Hollandiában már hét hónapja tárgyalnak a kormányról. Németországban most van aláírás előtt a koalíciós szerződés, és a szociáldemokrata pártban (SPD) még hátra van a belső referendum. Tehát egyáltalán nem vagyunk különlegesek” – mondta Miloš Zeman csütörtök este a Barrandov kereskedelmi televízióban sugárzott beszélgetésben. Megjegyezte: úgy véli, hogy az új kormány, amely bizalmat kapna a parlamentben, júniusig felállhat. 

Személyesen úgy gondolom, hogy a második kormányalakítási kísérlet valamikor a tavasz és a nyár fordulóján valósulhat meg. Ez az én szubjektív becslésem. Andrej Babišnak, amíg tárgyalni fog (az új kormányról), nem adok semmiféle határidőt” – szögezte le a köztársasági elnök. 

A Babiš vezette ANO mozgalomnak, amely megnyerte a tavaly októberi képviselőházi választást, a 200 tagú cseh parlamenti alsóházban 78 képviselője van, így egyedül nem tud kormányt alakítani. Andrej Babiš első, kisebbségi kormánya januárban nem is kapott bizalmat a képviselőházban. Az államfő már közölte, hogy a második kormányalakítási kísérlettel is Babišt fogja megbízni, de kormányfővé csak akkor nevezi ki, ha biztosítja, hogy az új kormány megkapja a parlament bizalmát.

A képviselőházba jutott kilenc párt közül eddig csak a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD – 22 képviselő) és a kommunista párt (KSCM –   15 képviselő) hajlandó tárgyalni az új kormány valamiféle támogatásáról az ANO-val, a többség ezt eddig elutasította. Ennek legfőbb okát Babiš személye jelenti, aki ellen büntetőjogi eljárás folyik az uniós támogatásokkal való visszaélés gyanúja miatt. A hat képviselővel rendelkező Polgármesterek és Függetlenek (STAN) közölte: ha Babiš nem lesz a kormány tagja, hajlandó lesz támogatni az új kabinetet. Ezt azonban az ANO határozottan elutasítja. Szintén elutasítja az SPD-vel való kormánykoalíciót. 

Ez a helyzet azután változott meg, hogy a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) kongresszusa vasárnap határozatban bízta meg a párt új vezetését, hogy kezdjen tárgyalásokat az ANO-val a kormánykoalícióban való részvételről. Jelenleg egy ANO-CSSD kormány tűnik reálisnak a kommunisták külső támogatásával. Az esetleges ANO-CSSD kormánykoalíciónak közösen 93 (78 és 15) képviselője lenne a 200 tagú parlamenti alsóházban. A kommunistáknak 15 képviselőjük van, így bármiféle támogatásuk elegendő lenne a kormány számára a bizalom megszerzéséhez. 

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2018. február 23. 14:54
Helyes!
turáni sólyom
2018. február 23. 12:25
Milos Zeman cseh elnök a pragmatizmus híve. Nem enged a ballibsi, külső-belső nyomásnak. Magyarországnak jó szövetségese!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!