Pew: A legtöbb letartóztatott illegális bevándorlónak van priusza

2018. február 20. 15:36

Priuszos volt a 2017-ben, az Egyesült Államokban letartóztatott 143 ezer illegális bevándorló 74 százaléka, de további 16 százalékukkal szemben is eljárás van folyamatban – írja a Pew Research Center honlapja.

2018. február 20. 15:36

A bűncselekményeket elkövető illegális bevándorlók tették ki a 2017-ben letartóztatott, Amerikában élő illegális bevándorlók 74 százalékát – írja a Pew Research Center. További 16 százaléknál felfüggesztett folyamatban lévő eljárás van, s a maradék kb. 11 százalék az, akiknél nem tudnak elkövetett bűncselekményről a hatóságok.

Az illetékes Immigration and Customs Enforcement (ICE) kormányzati ügynökség által letartóztatottak száma jelentősen változott az előző évtizedben: a legkorábbi év, amiből vannak adataink, 2009, ekkor a letartóztatott illegális bevándorlók 61 százalékának nem volt a rovásán semmi. Ebben az évben egyébként közel 298 ezer illegális bevándorlót tartóztattak le, ami Barack Obama nyolc éves elnökségének végére, 2017-re (amikor már az év eleje kivételével Donald Trump volt hivatalban) kicsit több, mint 143 ezerre csökkent. 2017-ben ugyanakkor így is 30 százalékkal több illegális bevándorlót tartóztattak le, mint 2016-ban.

2016-ról 2017-re jelentősen növekedett a letartóztatott, de korábban bűncselekeményt el nem követett, priuszmentes illegális bevándorlók száma, mégpedig 146 százalékkal (ez számszerűen 22 ezer letartóztatottat jelent), míg a priusszal letartóztatottak száma 12 százalékkal nőtt (11 ezerre). 

A leggyakoribb vétség az ittas vezetés volt, majdnem 60 ezer esetben (16 százalék), a veszélyes drogok birtoklása vagy az azokkal való kereskedés követett (több mint 57 ezer esetben, ami 15 százalék). Ezt követi a hamis adatszolgáltatás (valaki amerikai állampolgárnak hazudja magát) vagy az illegális bevándorlás maga, 52 ezer esetben (14 százalék). Vannak, akiket több vétségben is bűnösnek találtak, így az elkövetett vétségek száma nem azonos az elkövetők számával. 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2018. február 20. 18:29
Nocsak Mr Konrád, Mrs Heller, ....Union Europe, UN, MSZMPEGYÜTTPM"JOBBIK"DKLMP...i ták dáse, DOBREV ÉCSER KLÁRABOESMEMÁSA
balbako_
2018. február 20. 17:39
Haha! Iratuk, iskolai végzettségük és munkavágyuk nincs valaminek csak kell lenni? Hát van. Priusz! (És akkor otthon tényleg üldözik gyilkosságért, rablásért, miért)
catalina9
2018. február 20. 16:34
ezek a szír agysebészek....
pitypang1125
2018. február 20. 16:06
Mi ebből a tanulság? Akinek nincs titkolni valója, nincs mitől félnie, nincs sötét múltja, az nem illegálisan, a papírjait eldobálva jön Európába. ez ilyen egyszerű! Aki papírok nélkül érkezik azt kapásból ki kell utasítani az unió területéről! És még örüljön hogy nem úgy bánnak el vele mint a mintademokráciának számító USA-ban, Izraelben!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!