Lemondott az Andrej Babis vezette cseh kormány

2018. január 17. 10:12

Lemondott szerdán az Andrej Babis vezette cseh kisebbségi kormány, amely egy nappal korábban nem kapott bizalmat a parlamentben.

2018. január 17. 10:12

Andrej Babis a kormány ülése után közölte: személyes találkozót kért Milos Zeman államfőtől, hogy hivatalosan átadja neki a kabinet lemondólevelét.

Várható, hogy Zeman a kormány lemondását elfogadja, és az új kormány megalakulásáig ügyvezetői teendőkkel bízza meg. Az elnök már korábban bejelentette, hogy a második kormányalakítási kísérlettel szintén Andrej Babist bízza meg. Most azonban már azzal a feltétellel, hogy csak azután nevezi ki kormányfőnek, miután bebiztosítja az új kabinet támogatását a parlamenti alsóházban.

Helyi megfigyelők úgy tudják, hogy már szerda délután megkezdődhetnek a tárgyalások az új kormányról. Nem hivatalos értesülések szerint az októberi választáson győztes ANO mozgalom vezetői a Cseh Szociáldemokrata Párttal (CSSD) ülnek tárgyalóasztalhoz. A szociáldemokraták az utóbbi napokban jelezték, hogy készek tárgyalni az új kormányban való részvételükről. „Tárgyalni fogunk. A sajtóban azt láttam, hogy a CSSD hajlandó velünk tárgyalni” – jelentette ki Babis kérdésre válaszolva. Megjegyezte: az első találkozón az ANO képviselői meghallgatják a szociáldemokraták feltételeit, amelyek teljesítése alapján készek lennének koalícióra lépni.

Az ANO és a CSSD koalíciójának összesen 93 képviselője (78 ANO, 15 CSSD) lenne a 200 tagú parlamenti alsóházban, ami további partner megszerzését teszi szükségessé. A prágai sajtó szerint Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM), amely 15 képviselővel rendelkezik a parlamentben, hajlandó lenne kívülről támogatni egy ilyen kormányt, ami már elegendő lenne a parlamenti bizalom megszerzéséhez.

A prágai sajtó más kormánykoalíciós változatokat is elképzelhetőnek tart.

(MTI)

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
popzene
2018. január 17. 16:16
Tessék mondani, ez már végre a lázadás éve?
Pelso j.
2018. január 17. 10:57
Pedig micsoda szövetséges, - az MTI folyton nyomta róla a híreket, hogy örvendezhessen a fidesz tábor.
emhem
2018. január 17. 10:21
helyes. trump-jellegű dilettáns vezetőkből még nem sült ki semmi jó.
tango47
2018. január 17. 10:17
Nem lesz könnyű szülés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!