Ferenc pápa: Az igazi élethez magas célkitűzés kell

2018. január 06. 15:37

Vízkereszt ünnepén elmondott homíliájában az egyházfő a pénz, a karrier hullócsillagáról is beszélt.

2018. január 06. 15:37

A mai emberiség életútját a napkeleti bölcsek Betlehembe vezető útjával hasonlította össze Ferenc pápa a római Szent Péter-székesegyházban vízkereszt ünnepén szombaton bemutatott szentmisén, amelyen számos nyelv mellett magyarul is fohászkodtak. Ferenc pápa homíliájában azt mondta, hogy a három királyok azért vették észre a gyermek Jézushoz vezető csillagot, mert felemelték tekintetüket az égre.

Életünkben gyakran megelégszünk azzal, amit magunk előtt találunk (...) a napkeleti bölcsek viszont ráéreztek arra, hogy az igazi élethez magas célkitűzés kell, amelyhez fel kell emelnünk a tekintetünket” – jelentette ki az egyházfő. Hozzátette, hogy a Jézushoz vezető csillag nem vakít és nem kábít el, mint a pénz, a karrier, a pillanatnyi dicsőség hullócsillaga.

A Szent Péter-székesegyházban bemutatott szentmisén többek között latinul, olaszul, filippínó, burmai, arámi és kínai nyelven imádkoztak. Magyarul Isten bölcsességéhez szólt a fohász, amelyet a szentszéki magyar nagykövetség diplomatája olvasott fel. Ferenc pápa a Szent Péter téren délben mondott beszédében kijelentette, hogy a napkeleti bölcsek útkeresését az akkori időkben is sokak részéről közöny kísérte, a hatalmat képviselő Heródes pedig egyenesen félt a gyermek Jézustól.  A katolikus egyházfő a karácsonyt most ünneplő keleti egyházakat is köszöntötte.

Vízkereszt ünnepén a három király lóháton vonult be a Szent Péter térre: a Róma közelében fekvő városokból 1400 jelmezes elevenítette fel a napkeleti bölcsek útját római katonának, apostolnak vagy éppen reneszánsz dámának beöltözve. Közöttük több vízkereszti boszorkány, Befana is menetelt seprűvel a kezében. A Befana január hatodikán reggel hoz ajándékot az olasz gyerekeknek. Vasárnap Ferenc pápa olasz és külföldi gyerekeket keresztel majd a Sixtus-kápolnában.

Vízkereszttel véget ér a téli szünet Olaszországban, a hétvégén több tízmillió olasz tér vissza a vakációról. Kiemelt biztonsági készültség van az olasz autósztrádákon, pályaudvarokon és repülőtereken, valamint a vásárlóutcákban és kereskedelmi központokban a most kezdődött akciós vásárlási szezon miatt. Róma belvárosát teljesen lezárták a járműforgalom előtt, a vízkereszti ünneplés helyszínének számító Navona térre csak fémdetektoros ellenőrzés után lehet belépni.

(MTI)

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amarna
2018. január 07. 13:43
Nem tisztességes ahogy megválasztották---hiszen még ÉL A PÁPA- !!!!! És---- nem tettszik ahogy a migráns-kérdéshez viszonyul ---megkockáztatom hogy----nem keresztény emberhez méltóan beszél és vélekedik!!! VALAMI ITT NEM VILÁGOS-----REMÉLEM EGYSZER KI FOG DERÜLNI !!!!! SOKAN MEG FOGNAK LEPŐDNI--- HOGY MEDDIG ÉR A SZABADKŐMŰVESEK KEZE !!!!!!
Menetekel
2018. január 07. 01:00
Off Meglehet ő is BITCoinba fektette a pénzét. Ha már úgy is hullik. On Viszont abban talán igaza van, hogy az anyagi javak hajhászása nem feltétlenül a legfelemelőbb cél.
Paskai
2018. január 06. 23:58
Ez annyiban különbözik az elődeitől, hogy hangosan gondolkodik.,és mivel egyszerű,mint egy faék,korán kimutatta a foga fehérjét, és azt is, hogy kiket szolgál. Mentségére legyen írva, kezd rájönni, hogy a nép képmutató szövegekre van kiéhezve. Már tolja.
békalepcse
2018. január 06. 20:30
Magas cél?... Kötődj az ég felé sátánfajzat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!