Pünkösdkor mint szélvész és tűzvész mutatkozik be a Nemzet lelke – a Tűzláng mindenkire leszáll
Az emberiség mindig az Isten útjain jár. Akkor is, mikor nem azt az utat tapossa, amit az Úr szán neki. Kozma Imre atya írása.
Az akció közben azt kiabálta, hogy „Isten nő”.
A Femen nevű feminista szervezet félmeztelen aktivistája próbálta megkaparintani a római Szent Péter téri betlehemből a kis Jézust hétfőn, ám a vatikáni csendőrök még időben közbeléptek – írja a Reuters. A nő az akció közben azt kiabálta, hogy „Isten nő”, és ugyanez a mondat volt a testére festve. Az incidens körülbelül két órával Ferenc pápa karácsonyi üzenete előtt történt.
Az aktivista, Alisza Vinogradova „szextremistának” nevezi magát. A Femen deklarált célja a „teljes győzelem a patriarchátus felett”. A szervezet három évvel ezelőtt már elkövetett egy hasonló akciót.