Tillerson tárgyalna Észak-Koreával, Trump nem

2017. december 13. 09:01

Akár az időjárásról is beszélhetünk, csak végre üljünk le szemtől szembe – mondta Rex Tillerson, az USA külügyminisztere.

2017. december 13. 09:01

Rex Tillerson már nem követeli az észak-koreai nukleáris program leállítását a közvetlen tárgyalások megkezdéséhez – írja a Euronews. Feltétel nélkül hajlandóak vagyunk az első találkozóra. Csak találkozzunk, és beszéljünk az időjárásól. Beszélhetünk az asztal formájáról, ha az izgatja őket. De legalább nézzünk egymás szemébe – mondta Rex Tillerson, az USA külügyminisztere.

A BBC azt írja: a Fehér Ház később cáfolta, hogy változott volna Donald Trump álláspontja az üggyel kapcsolatban. Azt mondták, az elnök továbbra is követeli a rakétakísérletek beszüntetését a tárgyalások megkezdéséhez.

Amint a Euronews beszámol róla, az ENSZ politikai vezetője phenjani látogatása után kifejtette: sürgősen meg kell kezdeni a közvetlen párbeszédet, hogy megelőzzék a háborút. „Az észak-koreaiak reakciója kiszámíthatatlan. Semmiféle kötelezettséget nem vállaltak. Először meg kell beszélniük a vezetőjükkel. Bárcsak tudnám, mi van a fejükben, vagy szavakat adhatnék a szájukba. Észak-Korea legutóbb két hete indított nagyhatótávolságú rakétakísérletet” – mondja Jeffrey Feltman.

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nagytestver
2017. december 13. 12:12
Mese-mese-meskete, tehén segge fekete!
Marcellus
2017. december 13. 10:57
Ki hitte volna, de Tillerson tényleg okosabb Trumpnál.
3M..
2017. december 13. 10:05
Korea meghatározó hatalom a térségben és ma már meghatározó a nagyvilágban. Korea hadereje háromszor akkora mint Törökországé és 2/3-ad akkora mint az Usáé, alapesetben. Amerika kemény tárgyalópartnerre akadt, akik Oroszországhoz hasonlóan kiállnak a nemzeti érdekeikért és akikkel csak a tárgyaló asztalnál lehet eredményre jutni. Kitartó és kemény jellemű önáló nép, akik a majd 70 évnyi szankciók súlya alatt sem roppantak meg, hanem felépítettek egy töretlenül fejlődő, virágzó országot. Szebb Jövőt!
Csigorin
2017. december 13. 09:49
Vegre egy epkezlab otlet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!