Támadás érheti a szerb miniszterelnököt Szarajevóban

2017. március 14. 11:11

Fennáll a kockázata annak, hogy megtámadják Aleksandar Vucic szerb miniszterelnököt csütörtöki szarajevói látogatása során – közölte a Blic című szerb napilap a két ország biztonsági szolgálatainak adataira hivatkozva kedden.

2017. március 14. 11:11

A szerb kormányfő a nyugat-balkáni országok miniszterelnökeinek találkozóján vesz részt Szarajevóban, hogy a térség biztonságáról, gazdasági helyzetéről, valamint Szerbia kétoldalú kapcsolatairól tárgyaljon.

A szerb biztonsági szolgálatok térségbeli társszervezeteiktől azt az információt kapták, hogy Szarajevóban megismétlődhetnek a másfél évvel ezelőtt Srebrenicában történtek, amikor a srebrenicai áldozatok előtt tiszteletét leróni kívánó szerb kormányfőt előbb kifütyülték és sértegették, majd vizes palackokkal, cipőkkel és kövekkel dobálták meg. A csütörtökre tervezett támadás szervezéséhez több boszniai veteránszervezetnek is köze lehet – írta a Blic. Ivica Dacic szerb külügyminiszter a híresztelésekre reagálva kedden a szerbiai közszolgálati televízióban kijelentette: mindig kihívást jelent, ha ilyen kockázatos területre kell utazni, de ez nem fogja megakadályozni a kormányfőt abban, hogy részt vegyen a szarajevói kormányfői találkozón.

Szerbia és Bosznia-Hercegovina kapcsolata az utóbbi hetekben ismét fagyossá vált. A boszniai háromtagú államelnökség bosnyák tagja ugyanis kezdeményezte, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) vizsgálja felül a Szerbiával szemben tíz éve lefolytatott perben hozott ítélet, amelyben a bíróság felmentette Szerbiát mint államot a Srebrenicában véghezvitt népirtásban való felelősség alól, a testület azonban ezt elutasította.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rojtos
2017. március 14. 15:24
Nem ez a hír. Az kellene, hogy hír legyen, hogyan történhet az meg, hogy az északbácskai határmenti polgárait miért nem kártalanítja a szerb állam, miért nem védi meg azok ingóságait a migránsnak nevezett mindent lataroló hordák pusztításától.
3M..
2017. március 14. 15:11
Csak a Specnaz emberei nyújthatnának neki megfelelő védelmet. Szebb Jövőt!
röviden
2017. március 14. 11:55
Ott már volt egy hírhedt merénylet. Csúnya vége lett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!