Előválasztás: Clinton vitte New Jersey-t és győztesnek nyilvánította magát

2016. június 08. 08:02

Az első eredmények szerint New Jersey-ben Hillary Clinton fölényesen nyerte a keddi előválasztást, Észak-Dakotában viszont Bernie Sanders szerezte meg a voksok több, mint hatvan százalékát. Clinton ünnepi beszédében a demokraták elnökjelöltjének nevezte magát, majd gratulált Sandersnek a különleges kampányáért. Trump pedig arról beszélt: úgy fogja képviselni a Republikánus Pártot, hogy büszkék legyenek rá.

2016. június 08. 08:02

Az első eredmények alapján New Jersey-ben Hillary Clinton, Észak-Dakotában Bernie Sanders nyert kedden a demokrata elnökjelölt-aspiránsok közül. A nap folyamán az Egyesült Államok hat államában tartottak előválasztásokat, s a többi négy államban is Clinton győzelmét jelezték az első felmérések.

A republikánus oldalon egyszerű volt a döntés: Donald Trumpnak már nincs pártbéli vetélytársa, így valamennyi keddi előválasztáson ő nyert. Az első eredmények New Jerseyből, aztán Dél-Dakotából és Új-Mexikóból érkeztek. A Trumpra leadott voksok aránya magas: New Jersey-ben a választók 83 százaléka, Dél-Dakotában 67,5 százaléka, Új-Mexikóban csaknem 73 százaléka támogatta őt.

A demokrata elnökjelölt-aspiránsok közötti versenyben New Jersey-ben hirdettek először eredményeket, ahol az előválasztást Hillary Clinton volt külügyminiszter fölényesen nyerte meg, a voksok 63,6 százalékát szerezve meg, míg Bernie Sanderst a választók 36,4 százaléka támogatta. Észak-Dakotában viszont a vermonti szenátor győzött, méghozzá jelentős előnnyel: a választók 63,3 százaléka döntött mellette, míg Clinton csak a szavazatok 26,3 százalékát tudta megszerezni.

Trump: nem hagylak cserben benneteket

A keddi előválasztások még nem zárultak le - a legtöbb delegátust küldő Kaliforniában az időeltolódás miatt még tartott a választás -, amikor a New York államban lévő Westchesterben Donald Trump elmondta győzelmi beszédét.

A republikánusok várható elnökjelöltje ezúttal nem szabadon, hanem súgógép segítségével beszélt, s a gondosan felépített beszédben magát az átlag-amerikaiért küzdő elnökjelöltnek állította be. „Abban a megtiszteltetésben van részem, hogy az idén ősszel győzelemre vezethetem a Republikánus Pártot. Emberek, ezt meg is csináljuk! Tisztában vagyok ennek felelősségével, és ígérem, soha nem hagylak cserben benneteket” – mondta Trump, majd hozzátette: úgy cselekszik majd, hogy a republikánusok büszkék lehessenek a pártjukra.

Clinton: Sokan áldozták fel magukat ezért a pillanatért

Még a kaliforniai választási eredmények közzététele előtt elmondta győzelmi beszédét Hillary Clinton is, aki erre az estére Brooklynban rendezte be választási központját. A volt külügyminiszter a demokraták elnökjelöltjének nyilvánította magát, és hangsúlyozta jelöltsége történelmi jelentőségét. „Először fordul elő országunk történelmében, hogy nőt jelöljön a nagy pártok egyike. Ennek az estének a győzelme azonban nem egyetlen embernek köszönhető, hanem nők és férfiak egész nemzedékének, amely küzdött és feláldozta magát, hogy lehetővé tegye ezt a pillanatot” – fogalmazott a mintegy félórás beszédben.

Clinton jelképesen kezet nyújtott vetélytársának, Bernie Sanders vermonti szenátornak is. „Gratulálok Sanders szenátornak a különleges kampányáért, amellyel választók millióit, különösen a fiatalokat lelkesítette” – mondta Clinton, s azonnal hangsúlyozta azt is, hogy az a program, amelyről Sanders a kampányában beszélt – a minimálbér emelése vagy az egyenlőtlenségek megszüntetése –, egyúttal az egész Demokrata Párt programja is.

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kiss.istvan770
2016. június 08. 14:11
A Rothschild család és baráti köre már rég eldöntötte az elnök személyét. A sameszuk SGy támogatottja győzött. Mire ez a felhajtás?
Vigyázzunk
2016. június 08. 12:10
Rühellem Hillaryt. Remélem, elteszik láb alól. Tervezi mostanában, hogy meglátogatja Dallast?
Orange79
2016. június 08. 11:07
Álszent ingyencirkusz zsinóron rángatott cionista bohócokkal. Clintonné és Merkel a két legvisszataszítóbb matróna aki valaha a politikai életben forgolódott pedig mostanság erős a ko(h)nkurencia...
tevevanegypupu
2016. június 08. 09:58
Lehet, neki is viszonya volt Monicaval..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!