Bűncselekmény lett a holokauszt tagadása Olaszországban

2016. június 09. 14:10

Két-hat évet kaphat ezentúl Olaszországban a római parlament döntése szerint az, aki tagadja a holokausztot, emellett pedig még hatezer eurós büntetés is sújthatja.

2016. június 09. 14:10

Két évtől hat évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható a holokausztot tagadó személy Olaszországban a parlamentben most elfogadott törvény értelmében. 

A büntetés részét képzi egy hatezer euróban (több mint 1,8 millió forint) meghatározott pénzbírság kifizetése is.

A szerda este megszavazott jogszabály az Olaszországban eddig is hatályos, rasszizmus- és idegengyűlölet-ellenes törvényt egészíti ki és szigorítja. A faji gyűlöletre való uszítást ítéli el, amely „részlegesen vagy teljesen tagadja a soát vagy a népirtási, az emberiségellenes és háborús bűncselekményeket”. 

Riccardo Gattegna, az olaszországi zsidó közösségek uniójának (Ucei) elnöke megelégedéssel üdvözölte a törvény megszavazását, amelyet történelminek és egy „rendkívüli polgári és kulturális elkötelezettség utolsó lépésének” nevezett. Hozzátette: a jogszabály újabb és alapvető eszköz a „hazugságokat gyártók” elleni harcban, és védelmet nyújt a vitathatatlan vélemény- és kutatási szabadságnak is.

A törvényt elfogadó képviselőházi szavazáson 237-en igennel, öten nemmel voksoltak, 102 képviselő tartózkodott. 

Összesen 201 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dénia
2016. június 10. 08:10
Az olaszoknak is most ez a legfontosabb problémájuk, mikor a nyakukon a többszázezer elégedetlen, követelőző, dühös migráns?
kowecses
2016. június 10. 03:28
11.Parancsolat: A holokausztot ne tagadd! 12. Parancsolat: A migránst simogasd!
áfonya
2016. június 09. 23:45
Eus embereknek kisebb gondjuk nagyobb .Kiknek holokausztja a betolakodók beáramlása??? Ne higgyük hogy csak a zsidóknak van holokausztja .
Zsolt75
2016. június 09. 23:17
:)) Most nézem, hova tévedtem! Hisz ez egy túlélőstuffoló cikk! Elnézést mindenkitől, itt sem voltam! :)))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!