A német protestánsok vezetője az iszlám vallásoktatás kiterjesztését sürgeti

2016. június 02. 11:15

A radikalizálódás elkerülése érdekében általánossá kell tenni az iszlám vallásoktatást a német közoktatásban Heinrich Bedford-Strohm, a Németországi Protestáns Egyház elnöke szerint, s meg kell adni a lehetőséget a muszlim diákoknak, hogy kritikusan közelíthessenek saját hagyományaikhoz.

2016. június 02. 11:15

A radikalizálódás elkerülése érdekében általánossá kell tenni az iszlám vallásoktatást a német közoktatásban – vallja a Németországi Protestáns Egyház (EKD) elnöke, Heinrich Bedford-Strohm az Evangélikus.hu szerint

A bajorországi evangélikus-lutheránus egyház püspöke egy pénteki német lapinterjúban hangsúlyozta, hogy az oktatás „a legjobb módszer arra, hogy kifejlődjék a fiatal muzulmánok ellenálló képessége a fundamentalizmus kísértésével szemben”.

Az EKD elnöke a Heilbronner Stimme című lapban közölt interjúban hozzátette: meg kell adni a lehetőséget a muszlim iskolásoknak, hogy elemző, kritikai hozzáállással közelíthessék meg vallásuk tanításait, hagyományait. Erre szolgál a szervezett iskolai oktatás, amelynek révén „sok új dolgot is megtanulhatnak az iszlámról, méghozzá az alaptörvénynek megfelelő szellemiségben”.

Az államnak kell átadni a vallási ismereteket?

Heinrich Bedford-Strohm rámutatott, hogy Németországban valamennyi vallásnak összhangban kell lennie az alaptörvénnyel, így tiszteletben kell tartani a tolerancia, a vallásszabadság és a lelkiismereti szabadság elvét. Ennek a szabálynak az érvényesülését pedig úgy lehet a legjobban biztosítani, ha a vallási ismeretek átadását az állam oktatási feladatának részeként határozzák meg – mondta.

Magát az oktatási tevékenységet a vallási szervezetek hatáskörébe kellene utalni, éppen úgy, mint a keresztény egyházak esetében, ehhez azonban a muzulmánoknak olyan módon kellene megszervezniük magukat, hogy egyértelmű legyen, mely intézmények, szervezetek az állam partnerei az oktatás területén – fejtette ki az EKD elnöke.

Hat tartományban van iszlám hittan tantárgyként

A tartományi oktatási és kulturális miniszterek konferenciájának (KMK) adatai szerint a 16 közül 6 tartományban szerepel az iszlám vallásoktatás rendes tantárgyként a közoktatási tanrendben. Ezek olyan nyugati tartományok – Alsó-Szászország, Baden-Württemberg, Bajorország, Észak-Rajna-Vesztfália és Rajna-vidék-Pfalz – amelyekben a muzulmán közösség többsége él, de hiányzik közülük például Berlin és Saar-vidék, ahol ugyancsak számottevő a muszlimok aránya.

A gondot elsősorban az okozza, hogy a muzulmán vallás intézményi szerkezete másmilyen, mint a központosított felépítésű, nagy keresztény egyházaké, a tartományi kormányoknak így nehezebb partnereket találniuk az oktatás megszervezéséhez.

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
na még ez is
2017. március 07. 12:52
Egyik vallás kötelező oktatása sem oké. Fakultatívan sztem lehet bármelyiket, de kötelezővé tenni és ráerőltetni nem szabad.
na még ez is
2017. március 07. 12:52
Talán mert a muszlim és a protestáns kifejezések kizárják egymást?
Viator
2016. augusztus 03. 17:10
Az iszlámot Európában nem terjeszteni és tanítani kell, hanem betiltani. Az olyan terjesztőit, mint pl a német létére vahabita Vogel, fel kell lógatni. Az idepofátlankodó muszlim bevándorlókat vagonokba kell zárni és visszaküldeni Ázsiába. Más lehetőség nincs, ha nem akarunk muszlimok uralta Európát. Márpedig pár idióta kivételével nem akarjuk.
cereal killer
2016. június 05. 19:59
Rendkívül naiv ez az ember. Egy muzulmán soha sem fogja "elemző, kritikai hozzáállással megközelíteni vallásuk tanításait, hagyományait". Egyszerűen, mert nem teheti meg: Mohamed szava Allah szava, azt nem lehet magyarázni vagy átértelmezni - ezt már több szakértő is elmondta. Kedves lelkész úr, minek ennyit bajlódni a muszlimokkal? Nem lenne egyszerűbb nem beengedni őket?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!