Magasabb lehet a részvétel a vártnál a szlovák parlamenti választáson

2016. március 05. 15:57

Ugyan hivatalosan nem közölhetnek részvételi adatokat, a médiajelentések és a helyi megfigyelők szerint magasabb lehet a vártnál a végül urnákhoz járulók aránya a szlovákiai országgyűlési választáson. A nagyobb pártok vezetői már mind leadták voksukat.

2016. március 05. 15:57

Komoly fennakadás nélkül folyt szombaton a parlamenti választás Szlovákiában, kora délutánig a választói részvétel is jelentősnek mutatkozott. Bár a szlovák szabályozás a részvételről szóló részeredmények közlését nem teszi lehetővé, médiajelentések és helyi megfigyelők szerint az ország legtöbb régiójában a négy évvel ezelőttinél magasabbnak mutatkozott az érdeklődés. Ez arra utal, hogy a voksoláson nagyobb lehet a részvételi arány az előzetes felmérésekben jelzett 50-55 százaléknál, de akár a 2012-es előrehozott parlamenti választások 59 százalékos arányánál is.

A Központi Választási Bizottság (ÚVO) kora délutánig mindössze néhány bejelentést kapott, többnyire a kampánycsend megsértésének gyanúja miatt, illetve az észak-szlovákiai námesztói (Námestovo) járásban lévő Babín településről azért, mert az egyik választópolgár el akarta lopni a szavazatgyűjtő urnát.

Berényi, Bugár és Fico is szavazott már

Délelőtt szinte az összes nagyobb politikai párt vezetői leadták szavazatukat, és közülük többen részvételre buzdítottak. Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke Alsószeliben voksolt. Újságíróknak nyilatkozva azt mondta: jó érzése van, úgy látja, hogy nagyobb lehet a részvételi arány, mint négy éve. Bugár Béla, a Most-Híd vegyespárt elnöke Somorján adta le szavazatát. Kijelentette: az az érzése, hogy az emberek választani akarnak. Robert Fico kormányfő Pozsonyban voksolt, és úgy fogalmazott, hogy a parlamenti választáson nem csupán képviselőikről, hanem „az egész ország karakteréről” döntenek a választók. Hozzátette: bármilyen eredményt el fog fogadni.

A szavazás este tíz óráig tart, a szavazóhelyiségek bezárása után elsőként az urnáktól távozó választók körében készített exit poll felmérések eredményeit teszik közzé. A választás rész- és végeredményeit egyaránt a volbysr.sk honlapon hozzák nyilvánosságra. Az első adatok már 40 perccel az urnabontás után megjelenhetnek, de érdemi részeredmények csak éjfél előtt, nem hivatalos végeredmények pedig a hajnali órákban várhatók. A hivatalos végeredményeket vasárnap jelenti be az ÚVO.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mawseed
2016. március 06. 10:32
Majd odaküldjük az egységes fideszt..:))))))
Berecskereki
2016. március 06. 10:31
Ha az exit poll eredménye jön be, nem lesz egyszerű a kormányalakítás. Július elsején Szlovákia veszi át az Európai Unió elnökségi tisztségét. Milyen kormány lesz? Egy vegyes „felvágott”? Nem lenne hosszú életű.
Energetikus
2016. március 06. 06:49
legfeljebb nem lesz naponta az M1 királyi tv-ben ...
Energetikus
2016. március 06. 00:13
ebben Orbán is segített ... - semmi 2 párt a parlementben, az sok !!! - de, ugye ? ez kell a népnek ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!