Egy török lap szerint Orbán Viktor ünneprontó

2016. március 08. 15:21

Meglepő győzelemként ünnepelte a török sajtó kedden az Európai Unió és Törökország előző napi brüsszeli csúcstalálkozóján történteket, Orbán Viktort viszont egy lap ünneprontónak nevezte. Azt is tudni vélik, hogy a magyar miniszterelnök azt mondta: „Ha szíriai menekülteket fogadnék be, engem Budapesten nyilvánosan felakasztanának”.

2016. március 08. 15:21

Meglepő győzelemként ünnepelte a török sajtó kedden az Európai Unió és Törökország előző napi brüsszeli csúcstalálkozóján történteket, a Vatan című tekintélyes török napilap ugyanakkor a címlapján ünneprontónak nevezte Orbán Viktort magyar miniszterelnököt, aki több kollégájával együtt ellenezte a menekültválság megoldására tett török javaslatot.

A Vatan megállapítja, hogy a magyar kormányfő nem kíván országában muzulmán menekülteket látni. Értesülései szerint Orbán Viktor a találkozón azt mondta: „Ha szíriai menekülteket fogadnék be, engem Budapesten nyilvánosan felakasztanának”. A lap hozzáteszi: Magyarország korábban is azt a politikát képviselte, amely szerint a migránsok maradjanak Törökországban.

Az újság belső lapjain hosszabban is ismertette Orbán Viktornak a hétfői tárgyalásról alkotott véleményét: „Szerintünk Európa országai nagy számban fogadhatnak be muzulmán menekülteket. Ez az ő választásuk, de Brüsszel olyan ígéreteket tesz Törökországnak, amelyeket nem tud majd betartani. Illúzió az a terv, hogy az EU képes elosztani a Törökországtól átvállalt menekültek százezreit. Ezt egyetlen uniós ország sem tudja kivitelezni” – idézte a magyar kormányfő szavait a Vatan.

Meglepő győzelemként értékelte a megállapodást a török sajtó

A keddi török sajtó egységesen támogatta a török diplomácia Brüsszelben tett lépéseit, meglepő győzelemként ünnepelve a történteket. Törökország mindent elért, amit gondolt – írták. A Posta című újság szerint a migránsválság megoldásáról szóló tárgyalásokon Törökország szabja a feltételeket.

A Takvim című népszerű kormánypárti napilap újságírója, Ergün Diler írásában egyenesen úgy értékelte a sikert, hogy az Európai Unió új határa egészen a szíriai Aleppóig kiszélesedik majd. Az újság úgy véli, hogy a menekültügy annyira térdre kényszerítette az Európai Uniót, hogy még az is reális lehetőségként merült fel a csúcstalálkozón, hogy a törököknek a korábban ígért időpontnál hamarabb, már idén június végéig megadják a vízummentességet.

Most gondolkodjon az EU!” – írta a Habertürk című napilap. „A labda az unió térfelén pattog” – fogalmazott címoldalán az Aksam. A Sabah című legfőbb kormánypárti napilap szerint a hétfői EU-török csúcson Ankara olyan javaslattal állt elő, amely valódi megoldást nyújt a menekültkrízisre.

Ellenzéki sajtó: Törökország ajánlata radikális elemeket tartalmaz

A Hürriyet című legnagyobb ellenzéki napilap ugyanakkor elismerte, hogy Törökország ajánlata radikális elemeket tartalmaz, Ahmet Davutoğlu miniszterelnök Brüsszelben olyan ajánlatot tett, amelyet meglehetősen nehéz valamennyi EU-tagállamnak elfogadnia. Az újság hangsúlyozta: Törökország, amelyet korábban több kritika ért, miszerint nem tesz konkrét intézkedéseket a migránshullám megállítására, „utolsó lehetőségként” tekintett a hétfői találkozóra és „egy hirtelen mozdulattal” sikerült is nehéz helyzetbe hoznia az európai országok vezetőit.

Az ellenzéki Hürriyet – a Cumhuriyet című, újságíróinak letartóztatásáról elhíresült kormánykritikus orgánumhoz hasonlóan – kitért arra, hogy a sajtószabadság az Európai Unió egyik kulcsfontosságú alapértéke. A törökországi újságírókat és szerkesztőségeket érő korlátozások negatívan hatnak az európai uniós csatlakozási folyamatra – sugallta az ellenzéki sajtó.

Összesen 183 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Anti Komcsi
2016. szeptember 05. 23:17
Ugye nem gondolja senki komolyan, hogy a törökök arra fogják használni a pénzt, amire kapták?
formaegy
2016. május 02. 21:00
"Az újság úgy véli, hogy a menekültügy annyira térdre kényszerítette az Európai Uniót, hogy még az is reális lehetőségként merült fel a csúcstalálkozón, hogy a törököknek a korábban ígért időpontnál hamarabb, már idén június végéig megadják a vízummentességet." Törökország úgy játszik az Eu-val, mint macska az egérrel! Szégyen a Merkel bandára, hogy ilyen helyzetbe hozta az Eu-t! Ha összefogva a Merkelhordát már a török határnál megállítanák - mert miért ne tehetnék?! - akkor esne pofára Törökország. Nem, Merkelék most már a törököknek is odadobták koncnak Európát! Ha azt az összeget a valós határvédelemre fordítanák, akkor a törökök pofára esnének. Nagyot akart a szarka, nem bírta a farka. Se pénz, se vízum, se tagság. Mellesleg ilyen hozzáállású országnak akarnak vízumot, meg tagságot? Ha nem teszitek azt amit mi akarunk, rátok zúdítjuk a Merkelhordát. Szép kilátások! Jól ban te féreg Merkel - ezt megcsináltad! "a törököknek a korábban ígért időpontnál hamarabb, már idén június végéig megadják a vízummentességet" Tudtommal ezt ők kérték, és még nincs döntés. Ki hazudik???
formaegy
2016. május 02. 21:00
Ha most nem kapnak a fejükhöz az országok kormányfői, és nem követelik Merkel és bandájának azonnali félreállítását nagyon rossz vége lesz! A féreg Merkelék teljesen megsemmisítik Európát. Felelősségre kell vonni és bíróság elé állítani, hogy minden felhatalmazás nélkül, a tagállamok tudta nélkül cselekedett, és árulta el Eu-t! A tagállamok beleegyezése nélkül tárgyalt Törökországgal nem N.o., hanem Európa nevében! Egyetlen egy dokumentum sincs, ahol felhatalmazást kapott volna, hogy Európa nevében tárgyaljon! Az, hogy mit csinál N.o.-gal leszarom. A németek megérdemlik! Adtak egy újabb Hitlert Európának!
balbako_
2016. április 12. 21:55
Annyiból ünneprontó Orbán, hogy a Merkel hülyeségére fény derül ország világ előtt. Így a nagy ötlet (ami Európa feladásáról szól) nem kis ellenállásba ütközik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!