Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Visszavonul a közéletből I. Mihály román király a Főtér szerint. Az egykori uralkodó lányára, Margitra bízza a közéleti teendőket. A 94 éves Mihály súlyos beteg, a Koronatanács szóvivője ezzel indokolta a bejelentést.
Visszavonul a közéletből I. Mihály, Románia volt királya – írja a Főtér. A román közéletben a királyi ház eddig is inkább felszínesen, protokolláris szinten vett részt. Mihály a közéleti teendőit a trónörökösre, idősebb lányára, Margit hercegnőre bízta – jelentette be ma a Koronatanács szóvivője.
Mihály nemrég komoly műtéten esett át, és olyan orvosi beavatkozásoknak vetik jelenleg is alá, amelyek megakadályozzák, hogy nyilvánosság előtt szerepeljen. A szóvivő szerint a volt király krónikus leukémiában és áttéteket képző bőrrákban szenved.
A király üzenetében az áll, az utóbbi hetekben hozták tudomására a súlyos orvosi diagnózist, amikor 150 éves lett a dinasztia és a modern román állam. Meg van győződve róla, hogy Margit hercegnő megtalálja a bölcsességet és az erőt, hogy képviselje őt, és hogy ellássa nyilvános feladatait. Ebben a Koronatanács segíti a trónörököst.
Megpuccsolta Antonescu tábornokot
I. Mihály október 25-én töltötte a 94. évét. Szinaján született II. Károly román király és Ilona görög és dán királyi hercegnő fiaként. 18 évesen koronázták királlyá, bár hatalma csak névleges volt, az országot a nácikkal szövetséges Ion Antonescu marsall irányította. Őt a király a mellőzött politikai pártok vezetőivel együtt 1944. augusztus 23-án megpuccsolta, és kiugrott a háborúból.
Bár Mihály egyezséget kötött a szövetséges hatalmakkal, ez nem gátolta meg a szovjet hadsereget, hogy lerohanja és tényleges irányítása alá vegye az országot. Szovjet nyomásra a király '45 márciusában engedélyezte a Román Kommunista Pártnak, hogy kormányt alakítson, de fél évig nem írta alá a parlamenti határozatokat, hogy ellehetetlenítse a kommunista kormányzást. 1947. december 30-án fosztották meg a tróntól, tulajdonképpen lemondásra és az ország elhagyására kényszerítették. Emigrációban nősült meg, öt lánya született.
Gyenge román monarchizmus
1989 után a volt király rendkívül népszerű volt, de a román monarchista mozgalom politikailag jelentéktelen méretű maradt. Ugyanakkor az összes román demokrata államfő fontosnak tartotta, hogy jó viszonyt ápoljon a volt királlyal, kivéve Traian Băsescut, akinek ez nem sikerült a második mandátuma során. Klaus Johannisnak viszont megválasztása után az első útja a volt király bukaresti rezidenciájába vezetett - olvasható a Főtéren.