Szlovákia százötven iraki keresztényt fogadott be

2015. december 11. 09:12

Százötven asszír keresztényt fogadott be Szlovákia: a huszonöt család csütörtökön késő éjjel érkezett meg a kassai repülőtérre. Korábban kellett volna érkezniük, de Erbilben kellett várakozniuk a biztonsági helyzet miatt. A biztonsági ellenőrzés után Homonnára szállították őket. Tizenöt hónapig szervezték az áttelepítést.

2015. december 11. 09:12

Megérkezett Irakból a kassai repülőtérre csütörtökön késő éjjel az a csaknem százötven asszír keresztény, akit Szlovákia a közel-keleti menekültválság csillapításának keretében önként fogadott be. A 25 családból álló menekültcsoport megérkezéséről elsőként a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség számolt be pénteken.

Szlovák médiaforrások szerint a Kassára érkezett asszír keresztények az iraki Moszul városának környékéről származnak, amelyet már korábban elfoglaltak az Iszlám Állam erői, és ezt követően kiűzték onnét az ott élő keresztényeket. A különjárattal Kassára szállított menekülteknek a belügyi tárca közlése szerint az eredeti tervek alapján már napokkal korábban meg kellett volna érkezniük, ám az iraki Erbíl városából történt áttelepülésüket a biztonsági helyzet eddig nem tette lehetővé.

A belügyi szóvivő elmondta: jelenleg ők az egyetlen csoport, amelyet Szlovákia képes befogadni és integrálni. A szóvivő kifejtette, hogy Szlovákia számára nem a »mennyiség«, hanem a »minőség« számít. A 149 irakit az útlevél-ellenőrzést követően a kelet-szlovákiai, homonnai (Humenné) menekülttáborba szállították át.

(Fotó: TASR / Parameter.sk)

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drkovax
2017. január 31. 01:31
Mi ennél már többet is tettünk ...
Anti Komcsi
2016. szeptember 05. 23:16
Magyarország is fogadott be keresztény menekülteket, csak nem kürtöltük világgá. Mindazonáltal bíztató, hogy menekültkérdésben a szlovákokkal egy platformon vagyunk.
memocrat
2016. január 13. 20:17
"...Szlovákia számára nem a »mennyiség«, hanem a »minőség« számít." Pozitív!
Tintamin
2015. december 21. 17:04
Furcsa egy ország ez a Szlovákia. Nagyon nem magyar...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!