A brit királynő karácsonyi üzenete

2015. december 25. 17:57

A fokozódó bevándorlásra és a terrorcselekményekre is utalt karácsonyi üdvözletében II. Erzsébet brit királynő, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy Jézus nem bosszúra, hanem szeretetre ösztönöz.

2015. december 25. 17:57

Az idén a világnak többször is „a sötétség pillanataival kellett konfrontálódnia”, de karácsony idején különösen igaz a mondás, hogy jobb meggyújtani egy gyertyát, mint átkozni a sötétséget – hangsúlyozta pénteken elmondott karácsonyi üzenetében a brit uralkodó.

Az életének 90., uralkodásának 64. esztendejében járó II. Erzsébet királynő hagyományosan karácsony első napján szól az Egyesült Királyság és a zömmel egykori brit gyarmatokból álló Nemzetközösség népeihez. Karácsonyi üzenetét – más nyilvános megszólalásaival ellentétben – mindig maga írja, kormányzati beleszólás nélkül.

Idei beszédében –  a „sötétség pillanatainak” többszöri felemlítésével, bár konkrétumok nélkül – egyértelmű utalásokat tett az év során elkövetett súlyos terrorcselekményekre. Kijelentette ugyanakkor: az év e szakaszában világszerte milliók gyújtják meg a remény fényeit, amelyek mindig diadalmaskodnak a sötétség felett.

A brit uralkodó Jézus születésének történetét felidézve ugyancsak egyenes utalást tett az európai menekültválságra, jóllehet szintén konkrétumok említése nélkül, mivel a törvényerejű brit szokásjog alapján aktuálpolitikai kérdésekben nem nyilváníthat véleményt nyilvános megszólalásaiban.

Jézus nem bosszúra ösztönöz

II. Erzsébet királynő kijelentette: Jézus születésének körülményei „távolról sem voltak ideálisak”, ám még ennél is rosszabb következett, mivel a családnak menekülnie kellett hazájából.

Az uralkodó szerint „nem meglepő”, hogy a történet ma is világszerte élénken él a keresztények gondolkodásában. Hozzátette: jóllehet üldöztetést szenvedett és rövid életét kényszerűen szülőhelyétől távol töltötte, Krisztus ma is érvényes üzenete azonban nem bosszúra és erőszakra ösztönöz, hanem egyszerűen arra, hogy az emberek szeressék egymást. „Ezt az üzenetet nem könnyű megfogadni, de nem is szabad tőle visszariadni” – fogalmazott a királynő.

II. Erzsébet könnyed utalást tett arra is, hogy jövőre betölti 90. életévét, és népei nagyszabású megemlékezésekkel készülnek a jeles születésnapra. Az uralkodó kijelentette: 2016 „sűrű” év lesz, és figyelmeztették, hogy „egynél vagy kettőnél több alkalommal” fogja hallani a Happy Birthday-t. Nagy-Britannia világraszóló rendezvénysorozattal készül az évfordulóra.

Világraszóló ünneplés lesz

Május 12-étől 15-éig például minden este 90 perces parádét rendeznek majd a legősibb angliai királyi rezidencia, a London nyugati határában fekvő windsori kastély parkjában. A szervezők a hatalmasnak ígérkező programról egyelőre csak annyit árultak el, hogy 1500 táncos, énekes, zenész, színész és egyéb művész lép fel, és a műsorban 900 ló is szerepelni fog.

 A 90 perces program a királynő eddigi 90 évnyi életútjának és több mint hat évtizednyi uralkodásának legfőbb epizódjait idézi fel. A műsort ugyanaz a csapat rendezi, amely az uralkodó trónra lépésének 60. évfordulóján tartott hatalmas gyémántjubileumi ünnepségsorozatot is szervezte 2012-ben.

A négynapos windsori parádé ráadásul csak az első nagyszabású tisztelgés lesz a 90 esztendős királynő előtt, egy hónapra rá ugyanis minden idők legnagyobb utcabáljával ünnepelheti London népe II. Erzsébet születésnapját.

 

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valandil
2015. december 27. 16:47
"Bízzál Istenben és tartsd szárazon a puskaport."
kálmi
2015. december 27. 16:44
Az európaiság egyik megtestesítője.
kukagyerek
2015. december 26. 11:14
"..aki arra hívta fel a figyelmet, hogy Jézus nem bosszúra, hanem szeretetre ösztönöz." .................. Drezda?
tango47
2015. december 26. 10:40
Lehet, hogy nem illendő, de a huszonegyedik században számomra anakronisztikus a hölgy és az egész intézmény, amit jelképez.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!