Így dobálták meg a szerb miniszterelnököt Boszniában

2015. július 11. 16:08

A srebrenicai mészárlás huszadik évfordulóján tartott megemlékezésen kifütyülte és megdobálta a tömeg Aleksandar Vučić szerb kormányfőt.

2015. július 11. 16:08

Vučić a népirtás huszadik évfordulóján nyílt levélben ítélte el a történteket, ugyanakkor 1995-ben, pár nappal a mészárlás után még úgy fogalmazott: „ha ti megöltök egy szerbet, mi megölünk száz muszlimot”.

A felvételen – amit a Serbia Insajd szúrt ki – látszik, ahogy a tömeg kifütyüli és dobálja Vučićot, amint elhalad az áldozatok neveit tartalmazó kőtáblák előtt. A kormányfő ezután menekülőre fogja a dolgot és esernyőt nyit, így kísérik a hátul álló kocsihoz. A videó végén látható, hogy a biztonságiak elfognak és letepernek valakit a tömegből.

Aleksandar Vučić az esettel kapcsolatban később úgy nyilatkozott: először egy szerbiai labdarúgócsapat szurkolói kezdtek kiabálni, majd egy másik csoport kezdett cipőket, köveket és vizes palackokat dobálni a kormányfő felé. Több oldalról támadtak meg – mondta a miniszterelnök, aki szerint jól szervezett támadás történt, de azt nem az áldozatok hozzátartozói szervezték. Sajnálatát fejezte ki, hogy – mint mondta –  egyesek „nem vették tudomásul őszinte szándékát a békés kapcsolatok kiépítésére” a bosnyákok és a szerbek között. Leszögezte ugyanakkor, hogy keze továbbra is ki van nyújtva a bosnyákok felé, és mindig készen áll a problémák megoldására, továbbra is a megbékélés politikáját fogja hirdetni. Kijelentette, hogy tisztában van azzal: a bosnyák nép nagy része nem ért egyet a támadással.

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2015. július 12. 15:53
Most nem bánta volna, ha van ott egy jó kis 4 méter magas kerítés közte és az ellene tüntetők között.
szkeptikus
2015. július 12. 15:11
Én nem tartom lehetetlennek, hogy 20 év alatt valóban megváltozott a véleménye és most őszintén megbékélést akar.
vigyor
2015. július 12. 08:39
Hát igen, a mesterséges határok....én nem tudok egyik oldalnak sem igazat adni, ott mindkét szemben álló fél elképesztő, brutális és barbár módon viselkedett abban a háborúban, igazság az nincs és nem is lesz csak áldozatok.
illiberator
2015. július 12. 07:25
"Mégis mit várt a csetnik múlttal rendelkező szerb min. elnök? Hiszen a Seselj vajda jobbkeze volt, és képek vannak arról hogyan teszi ki Belgrádban Mladics háborús bűnös nevével fémjelzett utcanévtáblát." Hát ez tényleg igaz! Elég volt a keresőbe beírni: "vucic ulica ratka mladica" és csomó kép jön elő amint Mladics az éljenző tömeg előtt kitűzi a táblát. És még ezt az embert üdvözölte Clinton a megemlékezésen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!