Olaszország: új korrupció-ellenes törvénycsomagot vezetne be Renzi

2014. december 12. 13:32

Matteo Renzi olasz miniszterelnök vezette kormány korrupció-ellenes csomagja négy évről hat évre emelné a korrupcióért kapható börtönbüntetést, míg az elítélteket kötelezné az eltulajdonított vagyon teljes visszafizetésére. Rómában negyven vállalkozót és politikust tartóztattak le korrupció miatt.

2014. december 12. 13:32

Új korrupció–ellenes törvénycsomagot vett napirendre a Matteo Renzi vezette kormány pénteki ülésén, néhány nappal azután, hogy mintegy negyven vállalkozót és politikust tartóztattak le Rómában korrupció és bűnszövetkezetben való részvétel gyanújával.

Az ügyészség szerint az olasz főváros közhivatalait behálózó maffia eurómilliókat tulajdonított el. Legutóbb a római köztisztasági hivatal által szerződtetett szövetkezetek két vezetőjét tartóztatták le. Velük együtt 39–re nőtt a december eleje óta börtönbe került politikusok és vállalkozók száma. Vannak közöttük a korábbi és jelenlegi önkormányzat tagjai, a római köztisztasági hivatal és más városi tulajdonban lévő vállalatok menedzserei. További száz személy ellen vizsgálatot indítottak, közöttük Gianni Alemanno volt főpolgármesterrel szemben, aki 2013–ig vezette Rómát. 

Az ügyészség szerint a római maffia irányította a közbeszerzési pályázatok elosztását az olasz főváros egész területén a hulladékbegyűjtéstől, a piacok és zöldterületek tisztításáig, valamint a menekülteket befogadó állomások működtetéséig. A korrupciós hálózatot a hatóságok szerint a szintén letartóztatott Massimo Carminati – egykori terrorista és a Rómát a nyolcvanas években terrorizáló Magliana–banda volt tagja –tartotta kézben. A hatóságok a Carminati vezette római maffia mögött a 'Ndrangheta dél-olasz bűnszervezetet sejtik.

Matteo Renzi miniszterelnök bejelentette, hogy a pénteki kormányülésen korrupció-ellenes csomagot fogadnak el. A tervek között szerepel a korrupcióért jelenleg kiszabható négy év börtön hat évre való emelése, az elévülési idő meghosszabbítása, valamint a korrupcióért elítéltek kötelezése arra, hogy az eltulajdonított vagyont teljes egészében fizessék vissza.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
várúr
2014. december 12. 19:45
Kiváncsi vagyok, a negyven olasz politikus és vállalkozó közül hányat tiltott ki az USA.
alex.leopardi
2014. december 12. 14:34
Mussolini megszüntette a maffiát,a ballibsi demokreténizmus visszahozta,Franco felemelte Spanyolországot,a balfasiszták lenyomták
MOPO3OB
2014. december 12. 14:30
De hát az, hogy lehet??! Egy ilyen régi europért országban mint Olaszország nem lehet korrupció! Berlusconi azonnal értette a Washingtonból neki küldött selyemzsinór jelentését és nyomban lemondott. Egy ilyen országban kizárt, hogy korrupció legyen. De na véletlenül nyomokban előfordulna, a 4 évről 6 évre emelt börtönbüntetés most biztosan teljesen eltüntet minden korrupciót Olaszországból.
paraklétosz
2014. december 12. 14:29
Ámerikából kitiltottak hányan vannak?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!