Brit királynő: A legvalószínűtlenebb helyzetekben is él a remény

2014. december 26. 08:16

A megbékélés fontosságát hangsúlyozta karácsonyi beszédében II. Erzsébet. Megemlékezett a száz évvel ezelőtti spontán fegyvernyugvásról a nyugati fronton, valamint külön beszélt a szeptemberi skóciai népszavazásról. Korábban felröppent a hír, hogy beszédében bejelenti lemondását, de ez nem történt meg.

2014. december 26. 08:16

A megbékélés fontosságát hangsúlyozta csütörtökön elmondott karácsonyi üzenetében a brit uralkodó, különös hangsúllyal kiemelve az I. világháború kitörésének idei századik évfordulóját, valamint a szeptemberben megtartott skóciai függetlenségi népszavazást. Az életének 89., uralkodásának 63. esztendejében járó II. Erzsébet királynő hagyományosan karácsony első napján szól az Egyesült Királyság és a zömmel egykori brit gyarmatokból álló Nemzetközösség népeihez. Karácsonyi üzenetét – más nyilvános megszólalásaival ellentétben – mindig maga írja, kormányzati beleszólás nélkül.

Idei beszédében megemlékezett az éppen egy évszázada létrejött spontán és rövid fegyvernyugvásról. Az I. világháború nyugati frontjának egyes szakaszain 1914. december 25-én brit és német katonák a lövészárkok közötti senki földjén találkoztak, ajándékokat váltottak, közös fotókat készítettek, és még futballmeccset is vívtak. A brit uralkodó szerint „a minden utasítás, parancs nélkül” létrejött száz évvel ezelőtti fegyvernyugvás megmutatta, hogy a legvalószínűtlenebb helyzetekben is él a remény.

Az 1914-es karácsonyi tűzszünet emlékét Justin Welby, Canterbury érseke, a világszerte 77 millió hívőt számláló anglikán unió első számú vallási vezetője is felidézte szintén csütörtökön közzétett karácsonyi üzenetében, ám a királynőétől merőben eltérő hangsúllyal. Welby érsek szerint az egy évszázaddal ezelőtti rövid fegyvernyugvás megmutatott ugyan valamennyit karácsony lelkületéből, ám ettől még semmi sem változott, a csoda egy napig tartott. „Nem ez az a világ, amelyben élünk, a tűzszünetek manapság ritkák” - hangsúlyozta az anglikán egyház vallási vezetője.

A brit uralkodó csütörtöki beszédében a megbékélés fontosságát hangsúlyozta a szeptemberi skóciai népszavazással kapcsolatban is. Kijelentette: a skót függetlenséget ellenzők tábora által megnyert referendum eredményét sokan nagy csalódással, mások nagy megkönnyebbüléssel vették tudomásul. Időbe telik ezeknek nézetkülönbségeknek az áthidalása – mondta. David Cameron brit miniszterelnök néhány hete, komoly belpolitikai felzúdulást kavarva óvatlanul felfedte, hogy az uralkodó a népszavazás eredményét megkönnyebbüléssel fogadók közé tartozott.

Cameron szeptember végén, az ENSZ Közgyűlésének ülésszakán Michael Bloomberg volt New York-i polgármesterrel beszélgetett egy rendezvényen a skóciai népszavazásról, nem számítva arra, hogy szavai eljutnak a helyszínen tartózkodó forgatóstábok mikrofonjaiba is. A brit kormányfő a BBC által annak idején bejátszott felvételen jól hallhatóan kijelentette Bloombergnek, hogy amikor a függetlenséget ellenző tábor győzelmének – vagyis az Egyesült Királyság egyben maradásának – hírével felhívta a királynőt, az uralkodó „szinte dorombolt örömében” a telefonban. „Soha nem hallottam még senkit ennyire boldognak” – tette hozzá.

Cameron e kijelentéseivel súlyosan megsértette a brit protokolláris előírásokat. Nagy-Britanniában törvényerejű szokásjog ugyanis, hogy a királynő és mindenkori miniszterelnöke beszélgetéseinek részleteit soha egyikük sem tárja a nyilvánosság elé, még véletlenül sem.

Karácsonyi beszédében II. Erzsébet királynő még csak utalást sem tett arra, hogy távozni készülne a brit trónról. Néhány napja az egyik nagy brit fogadóhálózat beszüntette a tétek elfogadását arra, hogy II. Erzsébet királynő karácsonyi beszédében bejelenti lemondását, miután meredeken megugrott az erre kötött fogadások száma, felkeltve egy esetleges bennfentes információ kiszivárgásának gyanúját.

A híresztelést udvari források már akkor azonnal cáfolták. Ha a királynő mégis távozni kívánna a trónról, azt egyébként sem ilyen formában jelentené be, hanem először a miniszterelnököt értesítené szándékáról, és a hírt a kormányfő hozná nyilvánosságra a parlamentben.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2014. december 26. 16:49
"Korábban felröppent a hír, hogy beszédében bejelenti lemondását, de ez nem történt meg." Milyen hír? Hol? A "hír" forrása? Tudni kellene megkülönböztetni az alaptalan pletykát a hírtől. Egy újságírónak főleg.
tango47
2014. december 26. 11:42
Amikor egy dokumentumfilmből megtudtam, hogy a Királynő unokáinak fel kell iratkozniuk egy listára ahhoz, hogy láthassák a nagymamájukat, nagyon megsajnáltam szegény királyi családot.
USsange
2014. december 26. 09:00
"Korábban felröppent a hír, hogy beszédében bejelenti lemondását, de ez nem történt meg." A fogadóirodák kaszáltak a kacsán. Vajon ki találta ki? :)
thymian
2014. december 26. 08:58
"brit és német katonák a lövészárkok közötti senki földjén találkoztak, ajándékokat váltottak, közös fotókat készítettek, és még futballmeccset is vívtak" Aztán ti, koronás fők tovább űztétek őket gyilkolni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!