Izraeli lap: Amerika szociális ellátást fizet a náci háborús bűnösöknek

2014. október 20. 10:54

Egy jogi kiskapu miatt több tucat olyan náci háborús bűnös vett fel szociális juttatást Amerikából, akit kitiltottak, vagy önként távozott az országból. Közülük legalább négyen még ma is élnek, és kapják a juttatásokat – írja a Jediót Ahronót című izraeli lap.

2014. október 20. 10:54

Amerika szociális juttatásokat fizetett több tucat kiutasított, vagy ezt megelőzendő önként kitelepülő egykori náci háborús bűnösnek – írta hétfői számában a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a Ynet.

Az amerikai pénzeket kapók között voltak olyan SS-katonák, akik valamely koncentrációs táborban őrködtek, és volt az egykori Harmadik Birodalom rakétakísérleteiben részt vevő, kényszermunkásokat alkalmazó tudós, sőt egy lengyel kollaboráns is, aki több ezer zsidó elhurcolásáért és megöléséért felelős.

Egy jogi kiskapu tette lehetővé, hogy az érintettek tovább élvezték az amerikai adófizetők pénzéből fedezett szociális juttatásokat. Sőt, az amerikai igazságügy-minisztérium már nem létező nácivadász egysége, a Különleges Nyomozó Hivatal ezt a kiskaput arra használta fel, hogy rávegye az illetőket az Egyesült Államokból való önkéntes távozásra. Ez azért volt előnyös a hivatalnak, mert így elkerülhette a kiutasítási eljárással járó hosszú kihallgatásokat, és gyorsan tudta növelni a kiutasított nácik számát, noha az iratok szerint a külügyminisztérium hevesen ellenezte ezt a gyakorlatot.

De voltak olyan nácigyanús betelepültek, akiket a minisztérium nem ösztönzött emigrációra, mégis elhagyták az Egyesült Államokat még az ellenük elindított vizsgálat előtt derítette ki az AP hírügynökség kormányzati tisztségviselőkkel folytatott beszélgetésekből és hivatalos feljegyzésekből.

Legalább négyen még ma is élnek a kedvezményezettek közül, például Martin Hartmann, a sachsenhauseni koncentrációs tábor egyik őre, vagy Jakob Denzinger, aki az auschwitzi láger őrségében szolgált.

Hartmann 2007-ben Arizonából Berlinbe költözött, még mielőtt megfosztották amerikai állampolgárságától. Denzinger pedig már 1989-ben Németországba menekült Ohióból, miután megtudta, hogy megindult ellene az eljárás. Utóbbi később Horvátországban telepedett le, Eszéken a Dráva-parton, egy tágas lakásban él, és Amerikában maradt fia szerint megérdemelten kapja továbbra is a szociális juttatást.

Felháborító, hogy a náci bűnösök sok-sok évvel azután, hogy kitiltották őket országunkból, továbbra is megkapják az amerikai szociális juttatásokat jelentette ki Carolyn Maloney, a washingtoni képviselőház demokrata párti New York-i képviselője, aki új törvényi szabályozást tervez a jogi kiskapu bezárására.

1979 után az Amerikából kiutasított hatvanhat gyanúsított közül legalább harmincnyolcan továbbra is kapták az amerikai juttatásokat. Ezekből az esetekből többször a legmagasabb kormányzati szintig ható botrány kerekedett, például amikor 1987-ben az osztrák hatóságok felháborodtak Martin Bartesch ügyén.

A Romániában született Bartesch a mauthauseni tábor SS-személyzetéhez tartozott, 1955-ben az Egyesült Államokba emigrált, majd egy géppel váratlanul Bécsbe repült, és két nap múlva megfosztották amerikai állampolgárságától. Attól kezdve az osztrákok gondja lett a hontalan ember, aki két évvel későbbi haláláig az Amerikából folyósított pénzekből élt.

A tiltakozások miatt Washington leállította a „nyugdíjért távozás” gyakorlatát, de a még élő nácigyanús embereknek továbbra is, a mai napig átutalják a pénzt. A Simon Wiesenthal nácivadász központ Los Angeles-i vezetője, Marvin Hier rabbi szerint amerikai nyugdíjból nagyon jól lehet élni Európában vagy bárhol máshol, ahol letelepedtek. Gyakorlatilag megjutalmazzuk őket, aminek semmi értelme mondta a rabbi.

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2014. október 20. 19:51
Miért ne kaphatnának, az amerikai háborús bűnösök is kapnak, ne legyen kettős mérce.
kispufi
2014. október 20. 13:20
és a skorpió csak belemar a békába, amelyiknek a hátán utazva épp átjut a folyón. csak nehogy megtámadja végül egyik a másikat...
heep
2014. október 20. 12:08
Majd megjelenik a cikk folytatása is, hogy el kell venni ezektől a náciktól a pénzt és a holokamu áldozatainak érdekeit képviselő kamuszervezetnek utalni ezentúl egy izraeli bank számlájára. És innentől kezdve naponta talál majd az izraeli lap százszámra ilyen volt nácikat. Még 2045-ben is. Igaz addigra megduplázódik a holokamut túlélt és Izraelben sínylődő zsidók száma.
berzsian56
2014. október 20. 11:39
És mikor olvashatunk már egy pontos összegzést, tanulmányt a magyarországi százhuszadik holokausztkárpótlásról? Ha valaki venné a bátorságot és összegezné, mekkora pénzeket vágtak itt zsebre holokausztkárpótlás címen ,az közel akkora lenne, mint a Révay lexikon. Van e joga ilyesmiről tudomást szerezni egy mezei magyar állampolgárnak, vagy ez már mag is ántiszemitizmus , meg szélsőjobboldali dikatatúró?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!