Visszatér a politikába Nicolas Sarkozy

2014. szeptember 19. 19:18

Nicolas Sarkozy a Facebookon jelentette be, hogy jelölt a legnagyobb ellenzéki párt, az UMP elnöki pozíciójára, és ezzel visszatér a politikába. Sarkozy szerint alapjaiban újra kell gondolni az UMP-t, amit nevetséges megosztottság jellemez.

2014. szeptember 19. 19:18

Nicolas Sarkozy volt francia államfő pénteken bejelentette visszatérését a francia politikai életbe. „Jelölt vagyok a politikai családom elnökségére” – írta Facebook-bejegyzésében a 2012-es elnökválasztási veresége óta visszavonult 59 éves jobboldali politikus. Ez azt jelenti, hogy Sarkozy jelölteti magát a legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Nemzeti Mozgalom Uniójának (UMP) elnöki posztjára. Az UMP novemberben választja meg az új vezetőjét. Az UMP elnöke lehet 2017-ben a jobboldal jelöltje a köztársasági elnökválasztáson. 

Sarkozy visszatérése hónapok óta nyílt titoknak számított a francia sajtóban, közvetlen politikustársai és barátai hetek óta lebegtették a bejelentés dátumát, s csütörtökön reggel a volt elnök már meg is nyitotta a kampányirodáját, Párizs VIII. kerületében, néhány lépésre az elnöki hivataltól.

A volt államfő üzenetében azt írta, hogy „hosszú gondolkodás után döntött úgy, hogy új politikai alternatívát javasol a franciáknak”. „Nagyon szeretem Franciaországot, szenvedélyem a közéleti vita és a honfitársaim jövője” – indokolta döntését.

Miközben az alig 13 százalékos tetszési mutatóval rendelkező Francois Hollande szocialista államfő csütörtöki nemzetközi sajtótájékoztatóján is ironikusan beszélt elődje mérlegéről, a stagnáló gazdasági helyzetet és a 10 százalékos munkanélküliséget részben az előző kormányzat örökségének nevezte, a volt elnök jelezte: keserűség és sajnálat nélkül vonult vissza a politika életből a 2012. május 6-i választási veresége után, és azóta „volt elég ideje gondolkodni, megszabadulni a visszavágás és az összecsapás szellemiségétől”. 

Sarkozy úgy érzi, hogy jelenleg „megállíthatatlan szökőárként tör fel a zavarodottság, az elutasítás, a düh a hatalom és a kormánytöbbség irányába, de szélesebb értelemben minden iránt, ami közelről vagy távolról érinti a politikát”„Ennek az annyira sajátos reménynek a hiánya a mai Franciaországban arra kötelez minket, hogy alapjaiban gondoljuk újra az UMP-t”, amelyet Sarkozy szavai szerint „nevetséges megosztottság” jellemez. 

A volt elnök azt ígéri, hogy három hónap alatt megteremti egy új és széles összefogás feltételeit, amelyhez „pártoktól függetlenül minden francia csatlakozhat, meghaladva a hagyományos jobb- és baloldali megosztottságot, ami a legkevésbé sem felel már meg a mai valóságnak”. Mindehhez „új tervet, új működési módot és új csapatot” javasol a volt elnök. 

A népszerűtlen kormányzó baloldallal szemben jelenleg a jobboldali ellenzék sem rendelkezik egyértelmű politikai alternatívával, és a megosztottságon kívül az UMP gyakorlatilag csőd közeli helyzetbe jutott. 

A legnagyobb ellenzéki párt, amelynek 2004-től 2007-es államfőválasztásig volt a vezetője Sarkozy, november 29-én választja meg új elnökét, miután júliusban Jean-Francois Copé kénytelen volt lemondani. Akkor bizonyosodott be: Sarkozy 2012-es elnökválasztási kampányának túlköltekezését hamis számlákkal fedezte a párt. Az ex-elnök egyébként tucatnyi rendőrségi ügyben érintett, korrupció gyanújával júliusban hivatalos eljárás is indult ellene, s a felmérések szerint a franciák többsége nem szeretné, ha visszatérne a közéletbe.

Az UMP elnöki posztjáért az ex-elnökön kívül eddig két volt miniszter, Bruno Le Maire és Hervé Mariton jelezték indulásukat. A 2017-es elnökválasztás jobboldali jelöltsége szempontjából azonban Sarkozy legfőbb riválisai volt miniszterelnöke, Francois Fillon és volt külügyminisztere, Alain Juppé. Mindketten jelezték, hogy elnökjelöltek kívánnak lenni, és nem támogatják Sarkozy visszatérését. A jobboldal 2016-ban tartja előválasztását az elnökjelöltségre, s addig kemény belső harc várható az ellenzéki politikusok között. A franciák körében Alain Juppé a legnépszerűbb, a jobboldali táborban azonban még mindig Sarkozynek a legnagyobb a támogatottsága.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2014. szeptember 20. 07:35
Sarközy név mennyire hasonlít Bokros Lajos bácsi nevére Csak Lajos bácsinak egy z betűvel több van az S után az előnevében!
Apáczai
2014. szeptember 20. 07:05
2016-ig lesz ideje a franciáknak, hogy értékeljék az iliberális politika eredményeit, és eldöntsék, hogy követik-e Orbán Viktort és a magyarokat, vagy dagonyáznak még egy ciklust, míg egy polgárháborút ki nem robbantanak a liberális zavarkeltők.
Apáczai
2014. szeptember 20. 07:01
Szurkolok Sárközinek, mert úgy látom, hogy tanult a magyar útból. Csak éppen nem mondja ki, hogy Orbán Viktor politikáját tekinti olyan járható útnak, ami megmentheti a szétesés felé kóválygó, a liberálisok által jégre vitt Franciaországot. Így hát érdeklődve várom a fejleményeket!
Bankkárkormány
2014. szeptember 19. 22:57
Finale: "A baloldal Franciaorszagban is melyrepulesben van." Érdekes, a legutóbbi választásokon meg tarolt 70 éve megy a BÁBSZÍNHÁZ, a választásoknak nevezett háttérhatalmi cirkusszal, a kijelölt báb miniszterelnökökkel, ti meg ujra is ujra beszo..játok hogy demokrácia van
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!