Kijevben tüntetések, Brüsszelben elutasítás Ukrajnának

2013. december 15. 14:28

Egymás mellett tüntetnek az ellenzéki és a kormánypárti hívők Kijevben. Egyelőre nyugodt a helyzet az utcákon, de az ellenzékiek támadásoktól tartanak. Időközben Brüsszel felfüggesztette a társulási egyezmény előkészítését.

2013. december 15. 14:28

Sűrűn megtelt demonstrálókkal vasárnap délre a kijevi Majdan (Függetlenség tér), ahol az ellenzék felhívására ismét nagygyűlést tartanak az európai integráció hívei. A Méltóság Napjának elnevezett demonstrációra mintegy 300 ezren gyűltek össze. A tüntetésre nagyjából egymillió embert várnak, ahol az ellenzék támadásoktól tart, de egyelőre nyugodt a helyzet. A nagygyűlés a himnusz eléneklésével, és egy imával kezdődött, de a felszólalók közé várják az ukrán ellenzéki vezetők mellett John McCain republikánus és Chris Murphy demokrata párti amerikai szenátorokat. McCain szenátor Kijevben találkozott Timosenko lányával, akitől tájékozódott a kialakult helyzetről, valamint megbeszélést folytatott Andrij Kljujevvel, a befolyásos kormányzati szervnek számító nemzetbiztonsági és védelmi tanács (SZNBO) vezetőjével.

Eközben Kijev központjában, a parlamenttel szembeni Marijinszkij parkban gyülekeznek a kormánypárt által szervezett szimpátiatüntetés résztvevői, akik az Euronews információ szerint Délkelet-Ukrajnából érkezhettek, sokuknak pénzt is fizethettek a tüntetésen való részvételért. Ezt kijevi lakosok mondták. A Régiók Pártja 200 ezer főt vár a Viktor Janukovics elnököt és a kormány politikáját támogató megmozdulásra. Helyszíni becslések 20 ezerre teszik a délig megjelent résztvevők számát. 

Brüsszelben Stefan Füle szomszédságpolitikai uniós biztos Twitter-üzenetében jelentette be, hogy az Európai Unió is felfüggesztette az Ukrajnával kötendő társulási és szabadkereskedelmi egyezmény előkészítését. Ahhoz, hogy a két fél újra egyeztessen, Ukrajnának világosan el kell köteleznie magát az unió mellett. 

Füle szerint az ukrán kormány nem teljesíti ígéreteit és „az elnök és a kormány szavai és tettei mind távolabb és távolabb kerülnek egymástól. Érveiknek nincs közük a valósághoz”. Hozzátette, hogy az unió nem hajlandó a több mint másfél éve parafált, mindkét fél által késznek nyilvánított társulási és szabadkereskedelmi megállapodás újranyitására, ebben Brüsszel nem enged. Az EU kizárólag az aláírásra váró egyezmény megvalósításáról hajlandó tárgyalni, és abban akár segíteni is kész Kijevnek.

Frissítés:

John McCain és Chris Murphy beszélt az ellenzéki tüntetésen. McCain elmondta, hogy támogatják a tüntetők „igazságos ügyét, jogukat arra, hogy saját sorsukat békés és demokratikus úton döntsék el.” Szerinte Ukrajna jövője Európában van, és Amerika támogatja a társulást.

Murphy arról biztosította a Majdan tüntetőit, hogy az Egyesült Államok szenátusa támogatja békés demonstrációjukat. „Én, mint a 100 szenátor közül a legfiatalabb, külön üzenettel érkeztem a fiatalokhoz: a változásokhoz vezető út a békés tiltakozóakciókon vezet keresztül” – mondta a demokrata párti politikus elismerését fejezve ki a Majdanon tüntetők iránt, akik a tiltakozás békés módját választották az ellenük irányuló erőszakos cselekmények ellenére.

A szenátorok felszólalását a téren összegyűlt több százezer demonstráló kitörő ovációval és hosszan tartó tapssal fogadta, a végén angolul skandálva köszönte meg a támogatást.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tóth mária
2013. december 15. 16:06
Hintapolitika? Így nehéz lesz Ukrajnának.
almafa
2013. december 15. 15:22
Felolvashatták volna az előkészített szerződésben lévő EU követelménylistát is. Akkor legalább tudnák mi mellett tüntetnek. Ha még ezek után is van kedvük tüntetni.
Kvasztics Fedor
2013. december 15. 15:14
Milyen alapon szólnak bele amerikai politikusok ukrán belügyekbe, felszólalva egy kormányellenes tüntetésen. Milyen érdekes, hogy a kormánypárti tüntetőket itt is csak fizetett tüntetőknek tudják elképzelni. De miért nem lehet azt elképzelni, hogy a ki tudja honnét vezényelt arab tavaszhoz hasonlító "spontán" tüntetést nem külföldről fizetett szervezők vezénylik? Ennyire biztosan nem igyekszik az Únióba az ukrán átlagember.
Himalája
2013. december 15. 15:11
"Murphy arról biztosította a Majdan tüntetőit, hogy az Egyesült Államok szenátusa támogatja békés demonstrációjukat. "Én, mint a 100 szenátor közül a legfiatalabb, külön üzenettel érkeztem a fiatalokhoz" Ebből is látni, hogy nyugati politikusok mennyivel okosabbak a orosz politikusoknál. Az oroszoknak eszükbe sem jutott volna elmenni New Yorkba szónokolni a tüntetőknek az occuppy ideje alatt és üzenetet hozni Putyintól.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!