Bevonták Berlusconi útlevelét

2013. augusztus 03. 09:31

Alig egy nappal a semmítőszék ítélete után az olasz rendőrség pénteken bevonta a volt kormányfő, Silvio Berlusconi útlevelét, miközben az általa vezetett Szabadság Népe (PdL) miniszterei bejelentették: készek távozni a nagykoalíciós kormányból. A párt parlamenti szenátorai és képviselői ugyancsak készek lemondani mandátumukról.

2013. augusztus 03. 09:31

Berlusconi péntek este a PdL szenátoraival és képviselőivel egyeztetett. A találkozón azonnali igazságügyi reformot szorgalmazott, s azt is hangoztatta, hogy a PdL készen áll a választásokra. A párttalálkozót követően a PdL összesen 188 szenátora és képviselője frakcióvezetőjük rendelkezésére bocsátotta mandátumát. A párt miniszterei is bejelentették, hogy készen állnak távozni a nagykoalíciós kormányból. Közöttük van Angelino Alfano belügyminiszter, az április végén felállt római kormány elnökhelyettese is.

Renato Schifani a PdL szenátusi és Renato Brunetta a PdL képviselőházi frakcióvezetője bejelentette, hogy Giorgio Napolitano államfőtől kegyelmet kérnek Berlusconinak. Az elnöki palota közleményben reagált hangsúlyozva, hogy kegyelmet az államfő minden esetben a törvényi feltételek szerint adhat.

A milánói rendőrség bevonta Berlusconi személyes útlevelét. Diplomata útlevele tavasszal lejárt – közölte a római külügyminisztérium. Ezzel egy időben a bíróság hivatalosan is értesítette a szenátust Berlusconi jogerős ítéletéről. A szenátus mentelmi bizottsága már a jövő héten összeülhet a politikus mandátumának visszavonására.

A szintén kormányerő Demokrata Párt (PD) politikusai szerint a PdL tömeges lemondása
bohózatba illő politikai nyomásgyakorlás”. Most ítélték el, és máris megint Berlusconi akarja irányítani az olasz belpolitikát – mondta Gianni Pittella, a PD európai parlamenti képviselője. Berlusconi tudja, hogy az ítélettel fordulat történt. Ha vállalja a kormánybuktatás felelősségét előrehozott választásokkal, mi mindenre készen állunk – hangoztatta Guglielmo Epifani, a balközép Demokrata Párt (PD) főtitkára.

A PD-nek is tisztáznia kell, hogy Berlusconival akarja-e folytatni – hangsúlyozta Pierluigi Bersani volt PD-főtitkár. Olaszországban ne az elítélt Berlusconi pártja vezesse az igazságügyi reformot – írta blogján Beppe Grillo, az 5 Csillag Mozgalom (M5S) vezére. Elemzők szerint a jelenlegi olasz belpolitikai helyzetben egyetlen egy párt sem akar igazán kormányt buktatni, jól tudva, hogy a jelenlegi kormánytöbbségre nincsen alternatíva. „Ez a kormányunk, jobb nincsen, meg kell tartanunk” – nyilatkozta Giorgio Squinzi, a Confindustria gyáriparos szövetség elnöke.

 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tóth mária
2013. augusztus 03. 15:05
tejelő: hogyan jössz Te ahhoz, hogy ilyen proli,vulgáris stílusban vélekedjél másról! Ha Neked írnak ilyet, fel vagy háborodva, ugye? Kicsit több méltóságot mások számára is, még akkor is, ha a vélemények különböznek!
nyugalmazott tanár
2013. augusztus 03. 11:13
"az olasz rendőrség pénteken bevonta a volt kormányfő, Silvio Berlusconi útlevelét," biztosan jelárt a villamosbérlete...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!