Augusztus 20-án oszlathatja fel magát a cseh parlament

2013. augusztus 09. 13:13

Későbbre halasztották a cseh parlamenti alsóház önfeloszlatásáról szóló szavazást ‒ közölte a TOP 09 és a Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD) frakcióvezetője pénteken Prágában.

2013. augusztus 09. 13:13

A korábbi megállapodás szerint a képviselőház augusztus 16-án tűzte volna napirendre a testület feloszlatásáról szóló határozatot, és az elképzelések szerint a honatyák még aznap szavaztak is volna róla. A határozat elfogadása feltétele annak, hogy Miloš Zeman államfő hivatalosan feloszlathassa az alsóházat, és kiírja az új választást.

A TOP 09 és a ČSSD pénteki újabb megbeszélése után azonban kiderült, hogy a javaslatról legkorábban augusztus 20-án szavaznak a képviselők. „A képviselőház pénteken összeül ugyan, mert az ülést már nem lehet visszavonni, de a vitát keddig megszakítjuk” ‒ mondta Jeroným Tejc, a ČSSD frakcióvezetője újságíróknak.

A két párt a szavazás elhalasztását azzal indokolja, hogy biztosak akarnak lenni javaslatuk elfogadásában. A TOP 09 párt több képviselője ugyanis jelezte, hogy pénteken fontos családi, egészségi és egyéb okok miatt nem tud részt venni a parlamenti ülésen, ami veszélyezteti a határozat elfogadását.

A képviselőház önfeloszlatásáról szóló határozat elfogadására a 200 tagú képviselőházban a honatyák háromötödének, tehát 120 képviselőnek az igenjére van szükség. A kezdeményezést támogató három pártnak ‒ ČSSD (54), TOP 09 (42), KSČM (26) ‒ együttesen 122 képviselője van az alsóházban, ami elegendő a határozat elfogadásához. Hiányzások esetén azonban kérdéses, hogy a titkos szavazáson átmegy-e a többi párt és számos képviselő által nagyon vitatott javaslat. A többi pártnak és néhány tucatnyi képviselőnek ugyanis egyáltalán nem érdeke, hogy előre hozott választás legyen, mert azon sokat, nagyjából egyéves állami párttámogatást, illetve zsíros képviselői fizetést veszítenek.

Nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy a hiányzások következtében esetleg ne legyen meg a szükséges 120 szavazat” ‒ szögezte le Petr Gazdík, a TOP 09 frakcióvezetője. Megjegyezte: bár formailag a kezdeményezést a Közügyek is támogatja, a párt képviselőiben „nem nagyon lehet megbízni”, mert nem érdekük a korábbi választás, hiszen az új parlamentbe esélyük sincs bekerülni.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
johnnyrotten
2013. augusztus 09. 15:50
Jaj, csak a Pilsner Urquell (csehül: Prazdroj) licenszét el ne adják a dél-afrikaiak (SAB-Miller)! (A Staroprament sajnos már gyártják Mo.-on és Szlovákiában...)
Maddox
2013. augusztus 09. 13:56
Orbitális hiba volt a csehek részéről újra pályára küldeni a posztkomcsi szocialista bandát (igen, akikről szó van, az konkrétan a cseh MSZP). Olyan szinten nem tudják kézben tartani a dolgokat, hogy valami hihetetlen, és a töketlenkedésük miatt totális fejetlenség uralkodik gazdasági szempontbl, értékelődik lefele a cseh korona stb. Régen vérfrissítésre lenne szükség ott is a begyepesedett múltszázadi csontvázak helyett, de természetesen ott is a fő szavazó bázist a nyuggerek jelentik.
bsandor
2013. augusztus 09. 13:39
a Maszopot kell feloszlatni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!