Schwarzenberg beismerte, hogy kihallgatta a rendőrség

2013. június 16. 17:14

Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter beismerte, hogy őt már kihallgatta a rendőrség azzal kapcsolatban, hogy korábban zsarolásnak minősítette három polgári demokrata képviselő tavalyi viselkedését a kormány takarékossági csomagjának elfogadásával kapcsolatban.

2013. június 16. 17:14

A jogszabályt tavaly hosszú ideig azért nem sikerült jóváhagyni a parlamentben, mert az ellenzéken kívül a kormányzó polgári demokraták néhány képviselője sem volt hajlandó támogatni azt. Az intézkedéscsomagot végül is úgy fogadták el, hogy a Necas vezette ODS belső ellenzékének három képviselője lemondott parlamenti mandátumáról, a helyükre lépő újak pedig már igent mondtak a törvényre. Később kiderült, hogy a három volt képviselő – Marek Snajdr, Petr Tluchor és Ivan Fuksa – jól fizető állást kapott egy-egy állami cég vezetésében. A cseh rendőrség ezt korrupciónak minősítette.

Engem az üggyel kapcsolatban már kihallgattak” – jelentette ki Schwarzenberg a közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában. Azt azonban nem közölte, hogy ez mikor történt. A politikus a Lidové Noviny című cseh napilapban decemberben megjelent interjújában számolt be arról, hogy a kormánykoalíció jól fizető állást kényszerült ígérni a három képviselőnek – Tluchor, Fuksa és Snajdr honatyáknak – azért, hogy megszavazzák a vitatott reformcsomagot. „Viselkedésük primitív zsarolás volt” – mondta akkor a koalíciós TOP 09 párt elnöke. A televíziós vitában Schwarzenberg úgy nyilatkozott, hogy akkori állítását most is fenntartja. „Minderre azonban a politika keretein belül került sor. Így ez konkrétan nem bűncselekmény, csak egy viselkedési forma, és a politika nem éppen szép oldala” – tette hozzá a politikus.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!