Megalakult az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége

2013. június 16. 15:40

Gyergyószentmiklóson az örmény katolikus templomban rendezték meg vasárnap az Erdélyi Magyarörmények Szövetségének (EMÖSZ) alapító ünnepségét - tájékoztatta az MTI-t Puskás Attila, az EMÖSZ elnöke.

2013. június 16. 15:40

Az EMÖSZ-t április 30-án jegyezték be a gyergyószentmiklósi törvényszéken. A szövetséget a Marosvásárhelyi Örménymagyar Kulturális Egyesület, a Gyergyószentmiklósi Örmény Katolikus Egyesület és több csíkszerdai, szamosújvári magánszemély alapította. Puskás Attila elmondta: Gyergyószentmiklóson él jelenleg Erdélyben a legnagyobb, mintegy 1200 főre tehető örmény közösség. Erdélyben 2000-3000 főre becsülik az örmény-magyar közösség létszámát, amely - elmondása szerint - amely mindig befolyásos emberekből, főleg értelmiségiekből, kereskedőkből állt.

"Mindannyian Örményországból származunk, de két úton jöttünk a jelenlegi Romániába. A mi őseink 300 éve vannak itt, és egy magyar közösségbe integrálódtak, míg akik Bukarestben egy ottani szövetségbe tömörülnek, és parlamenti képviselettel is rendelkeznek, körülbelül száz éve érkeztek, a genocídium után" - magyarázta Puskás Attila az erdélyi örménymagyarok sajátos identitását firtató kérdésre válaszolva. Hozzátette: magyar érzelműnek vallják magukat, magyarul beszélnek: örményül már szinte senki sem beszél közülük. Hozzátette: mikor az örmény apostoli egyház hívei Erdélybe érkeztek, elfogadták a pápai fennhatóságot, de sajátos szervezeti struktúrájuk van.

"Létezik Romániában az örmény katolikusok ordináriátusa, ami azt jelenti, hogy a vezetője nem püspök, hanem kormányzó, és most az a sajátos helyzet állt elő, hogy a 90-es évek elejétől ez erdélyi katolikus főegyházmegye érseke és az örmény kormányzó ugyanaz a személy, Jakubinyi György" - magyarázta az EMÖSZ elnöke. A vasárnapi ünnepségen, a - Világosító Szent Gergely, az örményeket megkeresztelő püspök tiszteletére bemutatott - szentmise után a Szent Korona Lovagrend kolozsvári koronaőrei, a Szent Gellért Lovagrend képviselőivel közösen bemutatták a Szent Korona másolatát. Elhangzott: a Szent Koronát a befogadó szent-istváni szellem kifejezőjeként, és a magyar nemzet tagjaiként tisztelik az erdélyi örménymagyarok.

Az ünnepségen Borboly Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Országos Önkormányzati Tanácsának elnöke és Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete is részt vett. "Nagyra becsüljük az örmények hozzájárulását a magyar kultúrához és nagyra becsüljük ragaszkodásukat hagyományaikhoz, sajátos identitásukhoz: az ilyen kitartás és a gyökerekhez való ragaszkodás vezet oda, hogy egy közösség a lehető legtermészetesebb módon megvallja önazonosságát, használhassa jelképeit, és ehhez való jogát senki se kérdőjelezhesse meg a 21. század Európájában" - mondta a nagykövet.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!