Új nevet kapott Mianmar

2010. október 24. 11:37

A Burmából lett Mianmar mostantól Mianmari Államszövetség Köztársasága - döntött a katonai junta. Új zászlót és himnuszt is kapott az ázsiai ország. Az 1962 óta hatalmon lévő junta 1989-ben változtatta meg az ország nevét az angol Burmáról Mianmarra. A junta arról nem tett említést, hogy miért tartotta szükségesnek a változásokat.

2010. október 24. 11:37

A mianmari katonai junta megváltoztatta az ázsiai ország zászlaját, himnuszát és hivatalos elnevezését, két héttel azelőtt, hogy Mianmarban húsz év elteltével először választásokat tartanak - számolt be vasárnap a csütörtöki döntésről az állami média. Az ország új neve Mianmari Államszövetség Köztársasága, a korábbi Mianmari Államszövetség helyett.

Az 1962 óta hatalmon lévő junta 1989-ben változtatta meg az ország nevét az angol Burmáról Mianmarra, egy évvel azt követően, hogy leverték a katonai kormányzás elleni megmozdulásokat, és egy esztendővel azt megelőzően, hogy az országban legutóbb parlamenti választásokat tartottak. A demokráciáért harcoló Aung Szan Szú Kji ellenzéki vezető pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) nyerte meg a választásokat, de a junta nem ismerte el a voksolás eredményét.

Az új mianmari zászlón fölül egy vízszintes sárga sáv húzódik, alatta egy sötétzöld, majd legalul egy vörös. A lobogó közepén egy fehér csillag látható. A kormányzat nem adott magyarázatot arra, hogy a színek és csillag minek a jelképei. A junta arról sem tett említést, hogy miért tartotta szükségesnek a változásokat. (MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
HSL
2010. október 26. 08:01
A katonai junta valójában csak beszart a Rambo 4-től és most álcázzák magukat http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20080211-hulljon-a-fergese-a-john-rambo-kritikaja.html
Öreg
2010. október 24. 16:59
Kedves Lord! Kérlek ne emlitsd egy napon Budaházyt és Hagyót! Hagyó és a többi köztörvényes /csaló, sikkasztó, hatalommal visszaélő, korrupt/ már előzetesben lévő, vagy ezután odakerülő bünöző prototipusa a korábbi hatalom erkölcsiségét megtestesitő embernek. Ezzel szemben Budaházy egy Don-Qihote hajlamu fantaszta, akit a törvénytelenségek és igazságtalanságok tettek azzá, ami. A biróságokon a Budaházy ellen eddig megfogalmazott vádak enyhén szólva nevetségesek. 1. Le akarta bontani a szovjet emlékmüvet. Ki ne akarná?/Magamat is beleértve, pedig nem vagyok Budaházy hive, koromnál fogva is megfontolt bagyok, de MEGÉLTEM 1956-ot/ 2. Gyülekezési joggal visszaélt. Mivel élt vissza? Egyáltalán hogy lehet azzal visszaélni, ami minden európai embernek olyan, mint a levegő, magától van /Ez csak az igazságtól elszakadt és rosszul értelmezett magyar jogban létezik, meg a diktaturákban-bár nálunk a kettő eddig ugyanaz volt. Mellesleg a müveleti területen tegnap néhányan beléptetőkapuk és kordonok nélkül mászkáltunk. Ezért még egyéve elvitték az embert!/ 3. Az internetten államrend elleni felbujtás büntettet követett el. Ha ez igaz, néhány beirónak erről a blogról is n mellette lenne a helye, mert vezetőink testi egészségét, emberi méltóságát , családjukat fenyegető bejegyzésekkel naponta találkozunk. Tudom, a közszereplőknek többet kell elviselniük, de ugyanezt teszik velünk is, csak azért mert támogatjuk azt, amit a kormány tesz.A beirók kiléte-épugy, mint Budaházyé- megállapitható. Akkor a hatóság tegye a dolgát, mert én már telefonon is kaptam fenyegetrést az idetörtént bejegyzés miatt. Bár nem értek egyet sokmindenben Budaházy tevékenyséégével, azért kiváncsi vagyok a birónő indoklására- a hiradóból idézek- az emberek tiltakozási és gyülekezési joga fennáll egy diktaturában, de 2002-óta hazánkban.... és itt lekeverték. Lehet hogy a folytatás az volt, hogy itt 2002-óta nincs diktatura. Én forditva látom, 2002 után ezév áprilisáig volt diktatura. Ezesetben az indoklás Budaházy mellett szól. És az előzetesben töltött idő több, mint az /elsőfoku/ itélet. Ki fizeti meg a kártéritést?
Übermayer
2010. október 24. 16:57
litvánok örülni fognak
Finta László
2010. október 24. 13:44
Kit érdekel ez a szarházy Budaházy? Miért kéne épp róla beszélni? Jó helyen van ő, éppúgy, mint Hagyó & Comp.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!