Nincs esély rá, hogy túlélték a magyar diákok

2010. július 09. 08:38

Felfüggesztette a philadelphiai parti őrség a Delaware folyóban eltűnt két magyar diák keresését a helyi tévé szerint. Pataki Eszter külügyi szóvivő azonban úgy tudja, még keresik a mosonmagyaróvári gimnazistákat.

2010. július 09. 08:38

A Delaware folyó 14 tengeri négyzetmérföldes területét kutatták át a hatóságok, hogy megtalálják a mosonmagyaróvári gimnazista fiatalokat, a parti őrség kapitány ezután űgy nyilatkozott: már nincs esély arra, hogy túlélhették a balesetet, áll a CBS3 helyi tévé honlapján. Pataki Eszter, a Külügyminisztérim szóvivője a New York-i magyar konzul amerikai hatóságoktól kapott tájékoztatása alapján viszont azt mondta: még keresik a diákokat. Az amerikai hatóságok már a baleset körülményeit vizsgálják, a diákokat szállító vállalat országszerte leállította hasonló kétéltű járműveit.

Hansági Károly, a mosonmagyaróvári gimnázium igazgatója az MTI-nek elmondta, a legtöbb gyereket azért nem tudták szülei telefonon elérni a tragédia után, mert irataik mellett mobiljuk is a vízbe veszett vagy elázott, így jellemzően interneten tartanak kapcsolatot velük. A két eltűnt gyerekről a szülők kérésére csak annyit mondott Hansági Károly, hogy a 16 éves lány a gimnázium jelenlegi, a 20 éves fiatalember az iskola volt diákja.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drienovác
2010. július 09. 12:54
részvét a családoknak, nem hinném, hogy ennél nagyobb csapás létezhet, ami el kell viselniük...
sky.net
2010. július 09. 11:13
hát ez bizony szomorú dolog
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!