Szalai Zoltán a Peace Forumon: A mi nemzedékünk csak most érti meg, hogy a béke törékeny dolog

2023. június 06. 10:20

Elstartolt az MCC Budapest Peace Forum, ahol neves szónokok állnak ki a béke fontossága mellett.

2023. június 06. 10:20
null
Veszprémy László Bernát
Veszprémy László Bernát

Megkezdődött a kétnapos MCC Budapest Peace Forum (Békefórum) konferencia, amelyre a világ számos meghatározó értelmiségije, megszólalója jött el, hogy kiálljon a béke fontossága mellett.

***

Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója elmondta megnyitó beszédében: fontosnak tartja, hogy az MCC platformot biztosítson a jelenünket és jövőnket érintő jelenségek megvitatásához és aktívan hozzájáruljunk a meglévő diskurzusokhoz.

Mint kijelentette,

A főigazgató szerint az MCC azért is viseli különösen a szívén a mielőbbi béke ügyét, mert Ukrajna legnyugatibb megyéjében, Kárpátalján, Beregszász városában saját központtal rendelkezik, ahol a helyi magyar kisebbséghez tartozó tehetséges fiatalok képzéséért dolgoznak.

Szalai Albert Camus-t, a francia írót és filozófust idézte, aki egy nappal azután, hogy az Egyesült Államok ledobta atombombáját Hirosimára, a Combat című lap főszerkesztőjeként a következőket írta vezércikkében: „a béke az egyetlen harc, amit érdemes megvívni."

A véres XX. század óta tudjuk, hogy az államok között feszülő ellentéteket nem gyilkos fegyverekkel, hanem tárgyalásos úton, kölcsönös tisztelet mellett kell rendezni.

Ám a nemzetközi jog és nemzetközi egyezmények rendszerét, amely részben megelőlegezi a kanti értelemben vett örök béke utópiáját, az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus alapjaiban rázta meg.

– jelentette ki az MCC főigazgatója.

A Mathias Corvinus Collegium által szervezett Budapest Peace Forum célja, hogy a lehető legtöbb oldalról járja körbe, miért elemi érdeke Európának is – nemcsak a háborúzó feleknek – a mielőbbi békekötés – hangzott el a megnyitón.

Fotó: MCC

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
McFocker
2023. június 06. 14:54
Peace fórum bazdmeg :D:D:D Elhangzott, hogy "lEgYeN bÉKe"?
salamonhihii
2023. június 06. 14:19
Szalai bameg az egyagysejtű nyájatok hülyítése helyett a sokmilliós közpénzfizetésedből csak sarosnyelvre tellett höhöö...szól orbángazdádnak repüljön vissza Putler slicce elé höhöö...Európában már egy senki törpe ,aki szeret a naplementében sütkérezni ,mert a lemenő nap árnya a törpét is nagynak láttatja höhöö..egész Európa kinyilatkozta :béke legyen és azonnal béke lesz amikor Putlergazdád hazatakarodik Ukrajnából,és megállapodást köttök az Ukrajnának fizetendő kárpótlásról,te meg dagi kiköpöd a szádból Putler farkát,ilyen eccerű höhöö..
salamonhihii
2023. június 06. 14:12
Szalai bameg arról pofázz :Három vitorlásra írt ki közbeszerzést a Matthias Corvinus Collegium Alapítvány https://hvg.hu/itthon/20230201_MCC_Revfulop_diakok_tabor_vitorlasok_kozbeszerzes Amelyik egyetemnek nincs legalább három yachtja, az annyit is ér. Kuratórium: Dr. Orbán Balázs, a kuratórium elnöke, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese Madarász László, bankár, pénzügyi szakértő Szakács Áron, a Széchenyi Programiroda vezetője Dr. Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója Régebben limuzinszocialistáztak, most meg egy tizedrangú fos szervezetnek vitorlásokat adnak közbeszerzésen, miközben az iskolákban tilos fűteni és a tanárok fizetésemelésére nincs pénz, mert Brüsszel.. Agyrém bazdmeg, remélem belefullad a vízbe mind, akinek köze van ehhez. Úgy látom, nem bírnak lejönni a pofátlan habzsidőzsiről.
salamonhihii
2023. június 06. 14:01
mindig az a seggokos ossza az észt akinek az evolúció -az ő nagy ,előrelátó bölcsességeben semmit nem osztott ,aki soha nem rendelkezett a gondolkodás,a tudás ,a tehetség ,a humánus emberi jellem ,morál ,intelligencia tulajdonságokkal,így természetesen soha nem gyakorolhatta azokat -olyan ostoba ,de mint a vak a csengőt tolja tovább szopórellert ...tuti önkéntes ingyenhülye .. A FideSS folyton a békéről papol, de azt nem teszik hozzá, hogy milyen békére gondolnak ők....Egy pontosan olyan békére mint oroszország, ami azt jelenti, hogy ukrajna feladja a területeit és demilitarizált övezetté válik ami nem csatlakozhat még az euhoz sem...Ez a Putyin és Vitya békéje. Lekéne jönnöd fososseggokos a fogyatékosoknak szóló propagandáról ,agysorvadást okoz,és befejezni az ált.iskolát bármilyen nehéz,höhöö... Pro primo: Ugye nem az USA ,nem az eju,nem a NATO,nem az ukránok ,hanem Putler támadt rá Ukrajnára felrúgva az általa is Ukrajna függetlenségét garantált szerződéseket. Pro secundo: Ugye nem az ukránok ,hanem az oroszok tankjai rohanták le ,ágyúzzák,bombázzák,rakétázzák az ukrán városokat,erőműveket,kórházakat stb..követnek el emberiségellenes háborús bűnöket az ukrán polgári lakosság ellen.. Pro tercio: Minden nemzetnek,embernek joga van hazáját,házát bármilyen arra alkalmas eszközzel ,erővel megvédeni . Pro conclusio : éppen az orosz agresszió mutat rá nem szabad engedni Putler területi követeléseinek mert az újabb háborúhoz vezet.Az EU,az ENSZ,az USA ,de a római pápa is megmondta béke akkor lesz amikor Putler leállítja az agressziót és hazatakarodik. Semmiféle területi engedmény nem engedhető ,hisz az újabb és újabb háborúk forrása . Blinken: Nincs itt az ideje a tűzszünetnek! Az amerikai külügyminiszter még a tárgyalások lehetőségét is kizárta. „Oroszországnak el kell jutnia arra a pontra, hogy kész konstruktív tárgyalásokba bocsátkozni” – hangoztatta Blinken, amikor a Moszkva és Kijev közötti béketárgyalások lehetőségéről kérdezték. Antony Blinken amerikai külügyminiszter pénteken óva intett minden olyan békekezdeményezéstől, amely segíthet legitimálni Oroszország ukrajnai területfoglalását, és befagyasztja jelenlegi frontvonalakat. Az amerikai tisztviselők által kiemelt beszédnek nevezett, Washington álláspontját az Ukrajna elleni 16 hónapos orosz invázióról kifejtő beszédében Blinken figyelmeztett arra, hogy az elkövetkező hetekben és hónapokban néhány ország valószínűleg tűzszünetre szólít fel. Az amerikai külügyminiszter ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy a tartós béke érdekében nem szabad "legitimálni Oroszország földrablását", és az Egyesült Államok elutasít minden ilyen törekvést, hacsak nem Ukrajna válik nyitottá. Egy olyan tűzszünet, amely egyszerűen befagyasztja a jelenlegi vonalakat, és lehetővé teszi Putyin számára, hogy megszilárdítsa az ellenőrzést az általa elfoglalt területek felett. Ez nem egy igazságos és tartós béke - emelte ki Blinken A cél – mondta – „egy igazságos és tartós béke kell, hogy legyen. Egyesek számára a tűzszünet gondolata csábító lehet, és ezt meg is értem, de ha ez a jelentős ukrán területek Oroszország általi elfoglalásának de facto ratifikálásával ér fel, az nem lenne igazságos és tartós béke. Oroszország átcsoportosíthatná erőit, és egy idő után újra támadhatna” – Orbán .vegye fel újra összeszart békegalamb gatyáját oszt szájában Putler fasával repüljön Moszkvába köpje Putler asztalára höhöö
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!