A vegzálóbizottságok kora

2023. május 16. 06:16

Megint jőnek, vizsgálódnak. Közben az unióban valóban rendszerszintű a korrupció.

2023. május 16. 06:16
null
Gajdics Ottó
Gajdics Ottó

„Megint jőnek, vizsgálódnak. Sokadjára, de mindig ugyanúgy. Prekoncepcióval, előre megírt ítélettel a zsebükben eljönnek az őket is kitartó hálózat magyarországi ágenseihez, és elmondatják velük ismét az unásig ismert mondatokat rendszerszintű korrup­ció­ról, a demokrácia felszámolásáról, a jogállamiság hiányáról. Meg sem hallják, ha valaki megpróbálja árnyalni a bennük élő torzképet, majd elégedetten visszamennek Brüsszelbe, és immár megnyugtatott lelkiismeretük által kicsit sem zavartatva tovább mesterkednek a magyar belpolitika megváltoztatásán, a nemzeti kormány megbuktatásán. Az egész átlátszó, rendkívül unalmas és visszatetsző. (...)

Már az alaphelyzet is eleve vérlázító, hiszen jó bolsevik szokás szerint megint olyasmivel vádaskodik a nemzetközi baloldal – ideértve a magyarul beszélő gyülevész segédcsapa­tait –, amit ő maga követ el ezerszer nagyobb mértékben. Fejétől bűzlik a hal, mondja a magyar, miközben kíváncsian várjuk, előkerülnek-e azok a fránya sms-ek, amelyekkel Ursula von der Leyen kötött milliárdos üzletet az uniós vakcinabeszerzések során. Nagyon szeretnénk tudni, mi tette szükségessé ezt a merőben szokatlan eljárást, és eloszlatnánk szívesen a bennünk élő gyanút, miszerint az Európai Bizottság elnök asszonya a családi kasszát is kistafírozta üzenetváltás közben. Aztán olyan jó lenne megtudni azt is, hogyan került a ciprusi egészségügyi biztos számlájára pár millió euró egy másik vakcinagyártótól, már egy halvány magyarázatocska is erősítené bennünk a jogállamiságba vetett hitet.

És akkor még nem beszéltünk az évszázad korrupciós botrányáról, amelynek során az Európai Parlament egyik alelnöke, Eva Kaili kénytelen volt luxusbörtönbe vonulni, és amíg kihisztizte onnan magát, számtalan baloldali politikustársa bukott bele a Kataron kívül a világ minden tájáról érkező kenőpénzek áradatába. Gurulós bőröndben, ládafiában, ágyneműtartóban halmozódtak az eurómilliók, és milyen érdekes, senki nem tudta, hogyan került hozzá a rengeteg bankó.

De számtalan kedvezményes repülőút, az önmagát ellenőrző, és tevékenységében hibát nem találó közlekedési biztos, aki a kényelemért cserébe jogtalan előnyöket biztosított bizonyos légitársaságoknak, a külön erre a célra nyitott terembe alig férő ajándéktárgyak tömkelege mind-mind azt bizonyítja, hogy az Európai Unió többségét alkotó nemzetközi baloldal kilóra eladta magát, velejéig korrupt, idegen zsoldban, idegen érdekek mentén hozza meg politikai döntéseit.

Ha ehhez még hozzá vesszük a Soros-féle hálózatokba tagozódott számtalan politikus, bíró és bürokrata ténykedését, teljesen nyilvánvaló, hogy nem elszigetelt jelenségekről van szó, hanem ez a működés lényege. Annak az érdekei érvényesülnek, aki több pénzt vagy egyéb juttatást ad. Vagyis az Európai Unióban valóban rendszerszintű a korrupció. Nevezhetik ezt eufemisztikus módon lobbizásnak, akkor is Európa népeinek elárulása, az európai érdekek kiárusítása zajlik ép ésszel felfoghatatlan mértékben. (...)

Az a Cseh Katalin segédkezik besározni a kormányt a mindent elborító korrupció vádjával, akinek a köreihez köthető cégbirodalom ellen több hatóság vizsgálódik jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanújával, lefoglaltak csaknem félmilliárd forintnyi vagyontárgyat, és meggyanúsítottak egy cégvezetőt. Az európai parlamenti képviselő persze kikéri magának, hogy bármi köze lenne az ügyhöz, de annyit azért elismert, valóban ő vezette az egyik érintett céget, valóban ő adta be az egyik pályázatot uniós támogatásra, de mire a pénz megérkezett, ő már nem volt sehol.”

Borítókép: Cseh Katalin (Forrás: Európai Parlament)

 

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2023. május 16. 17:51
Nem Budapesten, hanem Eva Kaili környezetében kellene vizsgálódnia Daniel Freund-nak! -is!!!...
zorroro
2023. május 16. 15:47
Hagyományos korrupció: X megkeni Y-t - ez mindenhol előfordul Rendszerszintű - kormány által irányított - korrupció, Magyarország: 1. személyre szabott, 1szereplős vagy kamu szereplős közbeszerzési rendszer 2. állami beruházások brutális túlárazása (stadionok, utak...) 3. alapítványosdi (a bele töltött közpénz, közvagyon elveszti köz jellegét) 4. "nemzetstratégiailag kiemelt beruházások" rendszere (mindenféle hatóság vizsgálata, engedélyezése alól kivonják) 5. nyomozó szervek diszfunkcionális működése (poltügyészség, pintérrendőrség) 6. visszaélés a joggal (törvénytelenségek törvényesítése, a törvényhozói hatalom - parlament - önkényes, társadalmi egyeztetések nélküli törvényalkotói gyakorlata) 7. a független sajtó, az állampolgárokat, a nyilvánosságot képviselő újságírók munkájának akadályozása (közérdekű adatok titkolása, indokolatlan titkosítása)....
Lajoss
2023. május 16. 12:29
Az ország egy nagy lombkoronasétány..:(
18.0 fok
2023. május 16. 09:33
Az a gajdics ottó rikácsol, akinek a köreihez köthető völner pál, mengyi roland vagy akár simonka györgy esetében sokadszorra bizonyosodik be a rendszer szintű korrupció, csalás és lopás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!