Do Rzeczy: Fájdalmas lesz Magyarország számára, ha túl sokáig késlekedik

2023. március 21. 08:35

„Az újonnan kialakult Nyugat-ellenes blokk potenciálisan sokkal veszélyesebb, mint a kommunista Kínával együttműködő volt Szovjetunió” – írja a lengyel lap publicistája.

2023. március 21. 08:35
null

A Do Rzeczy véleménycikkében az olvasható, hogy az

ugyanis nemcsak az atomhatalmakat és a katonailag erős országokat integrálja, hanem a gazdaságilag gyorsan fejlődő Nyugat-ellenes országokat is”. Hozzáteszik: az eredmények például a NATO gyors bővítésének sikertelen kísérletében is láthatóak. Svédország és Finnország ratifikációjának szándékos késleltetése aláássa az Észak-atlanti Paktum hitelességét, írják.

Emlékeztettek: Szijjártó Péter külügyminiszter, tavaly szeptemberben az Európai Unió külügyminisztereként egyedüliként találkozott Szergej Lavrovval, idén februárban pedig Fehéroroszországba utazott tárgyalni. A cikk írója, Jacek Przybylsk szerint nagyon

fájdalmas lesz Magyarország számára, ha túl sokáig késlekedik, és nem ratifikálja a NATO-bővítésre vonatkozó dokumentumokat

a júliusi vilniusi NATO-csúcs előtt.

Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala

Összesen 215 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sorivo4
2023. március 21. 17:41
Vagy a NATO-nak lesz fájdalmas, ha a józan ész szavával szembeni nyomásra ratifikálja. Ezt még nem tudjuk. Illetve mi igen. Akkor majd emlékezzünk, hogy a lengyel barátaink erőltették. Mi pedig megpróbáltuk megakadályozni. Azt, amihez az vezet. Konkrétan leginkább a lengyel barátaink számára. Akik élen járnak a NATO Oroszországgal való szembefordításában, és ezzel megint a saját nemzeti katasztrófájuknak ágyaznak meg. Mert szokás szerint nem látnak az orrukig sem. A Nyugatnak vége van. Saját magát számolta és számolja fel. A NATO is megszűnt. Ukrajna felvételével és annak körülményeivel azt is most számolják fel. Ez már csak egy őrület, ami véget ér, mert az őrület nem tarthat örökké.
Martell 2
2023. március 21. 17:17
Már megint jár a földbuta lengyelek pofája.
polárüveg
2023. március 21. 16:08
Lengyelország miért akar Európa őrkutyája, vérebje lenni? Hosszúra nyúlik az árnyéka a lengyelek valahai felmenői szarmatáknak a Római Birodalommal való összehaverkodásának. Úgy tűnik, a történelem ismétli önmagát. Megtanulhatták volna már, a hátsó szándék vége mindig hátba döfés. Lengyelország azt hiszi, hogy majd ő tud lovagolni a tigrisen. Na, ez nem szokott sikerülni. II. János Pálra talán hallgatnának, de ő már nincs velük. Isten óvja a lengyel népet, meg valamennyi európai népet!
Nemkellnév
2023. március 21. 15:46
Magyarországot nincsen miért sürgetni. Aki előbb akar odaérni valahová, mint sorsa szerint kéne, az erőszakos. Az erőszakosság engem taszít. Az erőszakos mindig bukik. Mindig.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!