Előrelépés, hogy a németek már nem megszállni akarják Magyarországot – Deutsch Tamás a Mandinernek

2023. március 30. 06:01

Az EP-képviselő az Orbán-kormányra való uniós nyomásgyakorlást üdvözlő és szorgalmazó Katarina Barley EP-alelnök nyilatkozatára reagált. A politikust megkérdeztük a svéd NATO-tagság elismerésének késleltetéséről is.

2023. március 30. 06:01
null
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

„Néhány nappal március 19-e után egyértelmű történelmi előrelépés, hogy ma már nem megszállják Magyarországot a németek, elég nekik egy támadó politikai nyilatkozat” – kommentálta lapunknak Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő Katarina Barley német szociáldemokrata EP-alelnök minapi kifakadását, utalva egyúttal hazánk 1944 tavaszi német megszállására.

Megírtuk: Barley a Klubrádiónak adott interjújában arról beszélt, működni látszik, hogy Brüsszelből pénzügyi nyomás alá helyezik Magyarországot. „A szupermérföldkövek teljesítését értékelő összesítés alapján elég egyértelműen kirajzolódik az az álláspont, hogy mindaz, amit eddig érzékeltünk a jogállami feltételek teljesítése címén, nem elegendő” – tért ki Barley az uniós forrásokról való tárgyalások megakadására, nem rejtve véka alá, üdvözli a dolgok alakulását.

Az uniós politikus korábban azzal vívta ki hazánk figyelmét, hogy azt mondta:

ki kell éheztetni pénzügyileg az olyan tagállamokat, mint Lengyelország és Magyarország.

Később az interjút közlő Deutschlandfunk országos közszolgálati rádió kénytelen volt elnézést kérni, illetve magyarázkodni, mondván, Barley nem is azt mondta, hanem valójában Orbán Viktorral kapcsolatban használta a pénzügyi kiéheztetés kifejezést.

 

Visszatérve a mostani nyilatkozva, illetve a „megszállós” párhuzamra, Deutsch Tamás egy régi lengyel viccet idézett fel a kommunizmus idejéből:

Megjegyezte, ilyen „előrelépés” jutott most eszébe a német politikus szavai kapcsán.

Deutsch: Ez arrogancia és magyargyűlölet

„Komolyra fordítva a szót, ez ismét egy arrogáns hatalmi megnyilatkozás, másrészt, ez újfent nettó magyargyűlölet. Szomorú, de már megszoktuk, hogy jó néhány balos EP-képviselő abból próbál politikai tőkét kovácsolni magának, hogy a lehető legszélsőségesebb, a valóságtól teljesen elrugaszkodott gyűlölködő megállapításokat tesz Magyarországra. Más napokon meg pont ők papolnak európai értékekről és jogállamiságról, aztán mégis gond nélkül gyaláznak nemzeteket, országokat” – hangsúlyozta Deutsch.

Csakhogy a kritikusok mindig közlik, nem az országgal, hanem csak a kormánnyal van bajuk – vetettük fel. A fideszes politikus szerint ez pusztán játék a szavakkal, ráadásul a kormányt is az emberek választják, az ő döntésüket is tiszteletben kell tartani. Szerinte a kiéheztetés emlegetése is erre utalt, minden utólagos magyarázkodás dacára. „Barley egy európai baloldali politikus, aki nem tesz mást, mint a Gyurcsányéktól jól ismert gyalázkodást közvetíti. Rajta keresztül a magyar dollárbaloldal beszél” – fogalmazott.

Kitért arra is,

nem véletlen az időzítés, hiszen közeleg március 31-a, ami egy határkő, addig kell ugyanis újabb feltételeket teljesítenie hazánknak  az uniós források folyósítása érdekében.

Deutsch leszögezte: a magyar kormány minden javaslatot időben elküldött Brüsszelnek, ott azonban késlekednek a válasszal. Pedig a dolgok menete az lenne, hogy miután a tárgyalásokon megállapodás születik, az Országgyűlés végrehajtja a szükséges törvénymódosításokat. Ez eddig így is volt, ám miután ennek ellenére jöttek az újabb és újabb észrevételek, a kabinet most az utolsó részletig le akarta egyeztetni az igazságszolgáltatást érintő javaslatcsomagot.

„Nem Godot-ra, Brüsszelre várunk”

„Oda jutottunk, hogy Brüsszel késlekedése miatt a parlament nem tud még előrehaladni az ügyben, ezért csúszik tovább és tovább a folyamat. De amint megérkezik a válasz, a Ház azonnal meg tudja tárgyalni a módosításokat.” Nem Godot-ra, hanem Brüsszelre várunk, jegyezte meg.

Deutsch mindazonáltal utalt a nyugati sajtóhírekre is, miszerint az EB úgy döntött, az Olaszországnak járó, soron következő RRF-forrásokat sem folyósítja, „már velük is gond van”. Azért a képviselő szerint, mivel az Európai Tanács döntését azért illik végrehajtani, már ha hiszünk a jogállamiságban, a pénzek előbb-utóbb meg fognak érkezni.

Megkérdeztük a politikust azzal kapcsolatban is, hogy bár a magyar parlament Finnország NATO-csatlakozását a minap jóváhagyta, a svédekét még mindig nem. Emiatt számos kritika éri az országot, ismét felmerült a török- és az oroszbarátság vádja.

Mi a helyzet a svéd NATO-tagság blokkolásával?

„Nem a kormányban, a Fidesz parlamenti frakciójában merültek fel aggályok, amit persze a baloldal megint kekeckedésnek tart, mint mindig, amikor a magyar nemzeti érdek melletti kiállásról van szó. Ezt már ismerjük: ők talán nem is nemzetben gondolkodnak. Magamat ismétlem most:

Pedig egy klub tagjai vagyunk, s most illene tisztázni, kapunk-e majd a NATO-ban is baráti tüzet tőlük, ahogy eddig az EU-ban. Pusztán erről van szó, ezeket a kételyeket most érdemes kibeszélni, törekedve egy normális viszonyra. Hajmeresztő dolgokat művelt ellenünk a svéd politika, nem csoda, hogy megnyugtató válaszokat vár a Fidesz-frakció” – magyarázta.

Nyitókép: Facebook

Összesen 233 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2023. március 31. 10:00
Jövő novemberig kell kihúzni valahogy. Ha akkor lesz váltás a Fehér házban és a normalitás esélyt kap, akkor talán nyugalom lesz. Ha megint a demokraták jönnek, akkor be fognak darálni mindenkit, sima katonai beavatkozást sem tartok elképzelhetetlennek.
amca
2023. március 30. 17:48
Tompika . Óriási tévedés. Már rég a budai várban lennének ,mint anno. A1 a baj. A leopárdok Grünnél. A lövegek Grünnél. A PSZH -k Grünnél. A german soldat ,még 7000 ójróéert se megy. Gondolom jelentkezem.- kicsit beszélni deutsch, A geld az money.
Vakfolt
2023. március 30. 16:53
A nőnek a feje.. mint aki melléült a klotyónak, és felment benne a pumpa.
Ekeke
2023. március 30. 15:54
https://pestbuda.hu/cikk/20200116_domonkos_csaba_75_eve_robbantottak_fel_a_budapesti_duna_hidakat?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_202303 Többek között ezt is köszönhetjük a germánoknak... És akkor a többiről, pl. Vilmos császár szerepéről az első világháborúban, melyben az osztrákokkal együtt belevitték szerencsétlen Magyarországot, még nem is szóltam.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!