Ukrajna esete a saját kisebbségeivel – körkép keleti szomszédunk nemzetiségi jogairól

2023. február 04. 08:01

A nemzetközi szervezetek is felhívták a figyelmet arra, hogy az őslakos népek és a nemzeti kisebbségek megkülönböztetése aránytalan beavatkozást jelent a kisebbségekhez tartozó személyek meglévő jogaiba. Körképünk az ukrajnai kisebbségek jogállásáról!

2023. február 04. 08:01
null
Kovács Gergő

Az ukrajnai lengyel és magyar „nyelvtörvényekről” szóló közéleti megszólalásokat számos félreértés, csúsztatás vagy éppen merő tudatlanság jellemzi hazánkban, ezért megpróbáljuk tisztába tenni a nagyon is aktuális téma hátterét, lényegét. A legfontosabb talán az, hogy nincs nyelvtörvény, új kisebbségi törvény van, ami nem túl jó – többek között a kárpátaljai magyarok számára sem. Egyrészt Fedinec Csilla Ukrajna-szakértő, a Társadalomtudományi Kutatóközpont főmunkatársa nyilatkozott lapunknak, illetve Szili Katalin jogász, miniszterelnöki megbízott gondolatait is idézzük, hogy minél teljesebb körképet kapjunk a témáról.

Európában ma mintegy 770 millió ember él, akik több mint száz kisebb-nagyobb etnikumot képviselnek kevesebb mint ötven országban,

a mai európai lakosságnak egyhetede, 107 millió ember kisebbségi

– vázolja a kereteket Fedinec Csilla.

Hozzáteszi: demokráciában is mindig érvényesül a többség uralma, a kisebbség védelme pedig nem automatikusan szavatolt jog. A nemzeti kisebbségek nemzetközi jogalanyiságáról nem beszélhetünk, sőt a „kisebbség” egységes fogalmi meghatározása sem létezik.

Ukrajnában nemzetiség és anyanyelv nemcsak átfedést, de jelentős különbségeket is rejt. Majdnem száz százalékban egybeesik többek között a magyarok és a románok esetében, ám jelentős számban vannak orosz anyanyelvűek, akik ukrán tudatúak, és van példa arra is, amikor az identitást még őrzik, de a nyelvet már szinte egyáltalán nem: ilyenek például az ukrajnai lengyelek, akiknek alig több mint tíz százaléka beszéli a lengyelt. Lengyelül beszélő lengyelek nincsenek annyian Ukrajnában, hogy például anyanyelvű iskolájuk legyen – ismerteti Fedinec az adatokat.

Számszerűsítve: háború előtt nyelv tekintetében több mint 30 százalék, identitás tekintetében viszont kevesebb mint 20 százalék volt a kisebbségek aránya Ukrajnában. „Nehéz megmondani, hogyan alakul Ukrajna lélekszáma békeidőben, de az egészen biztos, hogy a nemzetiségek aránya a fentinél jóval kevesebb lesz. Az eddigi két népszámlálás, 1989 és 2001 között az arányok 5 százalékos mértékben tolódtak el az ukránok javára, illetve a kisebbségek rovására. A brutális orosz katonai beavatkozás következménye, hogy a legnagyobb kisebbség (95% a kisebbségeken belül),

és minden vélt vagy valós illúziójukat az orosz politikával kapcsolatban” – fogalmaz Fedinec Csilla.

Őslakos népek és nemzeti kisebbségek – itt van a kutya elásva

Ukrajnában az első kisebbségi törvényt 1992-ben fogadták el – ez kizárólag a „nemzeti kisebbség” fogalmat használja. Ez a törvény a szakértő szerint egyenlő politikai, szociális, gazdasági, kulturális jogokat és szabadságokat biztosított minden állampolgárnak, támogatta a nemzeti öntudat fejlesztését, védelemben részesítette az összes nemzeti kisebbség nyelvét, kultúráját, hagyományait, szokásait, a nemzetiségi jogokkal élést egyéni és kollektív szinten is elismerte. A jogszabály a kisebbségi jogokat az alapvető emberi jogok részének tekintette, szavatolta minden nemzeti kisebbség számára a nemzeti-kulturális autonómiához való jogot, ami nem azonos a területi autonómiával, teszi hozzá a történész.

Ezzel szemben az 1996-ban elfogadott, máig hatályos ukrán Alkotmány három etnikai kategóriát ismer: „ukrán nemzet”, „őslakos népek” és „nemzeti kisebbségek”, ám a két utóbbit nem különbözteti meg.

A problematikus megkülönböztetésre majd a 2021-ben elfogadott őslakos törvény által került sor,

amely ebbe kategóriába az anyaországgal nem rendelkező kisebbségeket – a krími tatárokat, a karaimokat és a krimcsakokat sorolja. Európa területén addig egyedül a négy országban – Finnország, Svédország, Norvégia és Oroszország – élő számikat tartották őslakosoknak, külön őslakos törvényt azonban csak Ukrajna fogadott el – közli a kutató.

A kisebbségek kategorizációja megjelent az 2017-es oktatási kerettörvényben is, amely az addigi egynyelvű oktatás helyett a nemzetiségi iskolákban előírta a tantárgyak egy részének államnyelven való oktatását, kivéve az őslakosokat. Az ukránok erre ráerősítettek a 2019-es államnyelvtörvényben, amely az államnyelv használati körét terjesztette ki jelentősen – „tegyük hozzá, hogy ezt teszi minden klasszikus nemzetállam” – mondja Fedinec Csilla, aki hangsúlyozza: „A nemzetközi szervezetek is felhívták a figyelmet arra, hogy az őslakos népek és a nemzeti kisebbségek megkülönböztetése

„2022-ben egyetlen magyar parlamenti párt, a Momentum delegációja járt Ukrajnában, amelyik a látogatás nyomán többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy megoldást jelentene, ha Ukrajna megadná minden kisebbségnek azokat a jogokat, amelyekkel a lengyel kisebbség rendelkezik Ukrajnában. Ilyen törvény azonban nem létezik” – szögezi le az Ukrajna-szakértő.

A 2022-ben elfogadott

úgynevezett lengyeltörvény ugyanis a lengyel állampolgárokra vonatkozik,

mondja, megkönnyítve az ukrajnai tartózkodást és munkavállalást, válaszul a Lengyel Köztársaság hasonló, ugyancsak 2022-ben meghozott törvényére.

Kép forrása: Facebook

 

A fenti jogszabályi változások felülírták az 1992-es kisebbségi törvényt, így szükség volt egy új kisebbségi törvény elfogadására. Az új,

2022-es kisebbségi törvény beépíti a felsorolt, problematikus jogszabályi változásokat,

megerősítve, hogy magánfenntartású oktatási intézmények továbbra is megmaradhatnak kisebbségi nyelvűnek, illetve a könyvkiadás terén tesz még engedményeket az államtörvény alól.

Fedinec Csilla kiemeli: Magyarország puha tiltakozást fogalmazott meg, a román külügyminisztérium azonban részletes értékelést adott, amelyben többek között sajnálatosnak nevezte, hogy Ukrajna előzetesen nem véleményeztette a tervezetet a Velencei Bizottsággal, tekintettel arra, hogy a törvény az európai uniós csatlakozásra irányuló erőfeszítések részeként született meg. Mindkét ország hangsúlyozta, hogy a kisebbségekkel kapcsolatos normák kialakítása az európai uniós csatlakozásról szóló tárgyalások része.

„Nem csak mélyen diszkriminatív, hanem az ukrán alkotmányba is ütközik”

A Munkács várából a magyar kultúra napján kitiltott Szili Katalin szerint az elmúlt években ellentétes irányú tendencia figyelhető meg keleti szomszédunknál: egyrészt az unióhoz való közeledés, másrészt a nemzeti kisebbségek jogainak a szűkítése. Hangsúlyozza, hogy a háborúnak még híre hamva sem volt, mikor a nemzeti kisebbségi jogok szűkítésének folyamata már elindult. Nagyon röviden: 2017-ben Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa elfogadta az oktatásról szóló törvényt, ami az 5. évfolyamtól fölfelé

Az új szabályozás ellehetetleníti az érettségi vizsga letételét és ezzel egyidejűleg a bizonyítvány megszerzését is magyar nyelven.

Az ukrán nyelv mellett a teljes körű, kisebbségi nyelven folyó oktatást csak a már említett „őslakos kisebbségek” (krími tatárok, karaimok és krimcsákok) számára biztosítja a törvény, de a nemzeti kisebbségek (lengyelek, románok, szlovákok, magyarok, oroszok, bolgárok stb.) részére nem, tudjuk meg. A jogász kulcsfontosságú megjegyzése szerint a nemzeti kisebbségek megkülönböztetése, ami

szélesebb jogokat biztosít egyes nyelvi csoportok számára, míg mások jogait korlátozza,

nem csak mélyen diszkriminatív, hanem az ukrán alkotmányba is ütközik, amely feketén-fehéren tilt bármilyen privilégiumot és korlátozást, többek között etnikai származás és nyelvi sajátosság alapján is (24. cikk), valamint a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek részérére, a törvénynek megfelelően, garantálja az anyanyelven való oktatást, vagy az anyanyelv tanulását állami és önkormányzati oktatási intézményekben, illetve a nemzetiségi- kulturális szervezetek által (53. cikk) – sorolja a szakember.

Szili szerint az ukrán állam a 2017-es oktatási törvény, a 2021-es őslakos népekre vonatkozó törvény és a 2022-es nemzeti kisebbségi (közösségi) törvény esetében is következetes marad abban, hogy törekvéseit az ukrán alkotmány és a nemzetközi elvárások figyelmen kívül hagyásával valósítja meg. Így a nemzeti kisebbségekről szóló törvényről is elmondható, írja, hogy nem felel meg Ukrajna alkotmányának, a nemzetközi előírásoknak, nem biztosít megfelelő intézményi alapot, jogi mechanizmusokat a jogok érvényesítésére. „A jogalkotó figyelmen kívül hagyta a kisebbségi közösségek konstruktív javaslatait, ugyanakkor – vállalásuk ellenére – elmulasztották a nemzetközi szervezetekkel, például a Velencei Bizottsággal történő előzetes egyeztetést is” – szögezi le Szili Katalin.

A szakértő úgy véli

nehéz dolga van ma annak, aki egy háborús időszakban kritikát kíván megfogalmazni,

főleg, ha annak címzettje a konfliktust elszenvedő nép politikai osztálya.

Minden jobbító, de az ilyenkor kissé bátrabb jogalkotó elképzeléseivel nem találkozó észrevételt tevő esetleg az „agresszor” oldalán találja magát mások szemében, fogalmaz Szili. Hozzáteszi: „Számunkra fontos szomszédunk integrációja Európához, ezért is bátorkodtam magam is a jobbító, és a nemzetközi elvárásoknak megfelelő jogalkotási folyamatot észrevételeimmel elősegíteni.”

Szili hangsúlyozza: „Tudjuk, hogy most még inkább védenünk kell a nemzeti kisebbségeket (közösségeket), akik ilyen időszakokban fokozottabban kitettek, kiszolgáltatottak. Ugyanakkor érdemes mindeközben a figyelmet azon tendenciák irányába fordítani, melyek mára már jó néhány uniós országban is megfigyelhetők, hogy nem a kisebbségi nyelveket, hanem a többség nyelvét védik.”

 

Címlapkép: MTI/Nemes János

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Odone Ricci
2023. február 04. 16:51
Hallani sem akarnak "őslakos népekről". Érdemes lenne a szomszédso országok középiskolai történelemkönyveit átböngészni. Mit írnak az ottani kisebbségekről ?
kulalak
2023. február 04. 14:28
Izraelnek kellene ugyanilyen kisebbségi törvényeket hozni...
Rocktoberi
2023. február 04. 14:02
Kinyalhatja az összes határon túli magyar seggét az Európai Parlament. A migránsok fontosabbak nekik mint az európai emberek.
fado
2023. február 04. 12:16
Ukránok EU érett kisebbség üldözők
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!