Sára yorki hercegné: A magyarok lehetnének sokkal büszkébbek is

2022. december 28. 20:07

„Csak vendégszeretetet és jóságot tapasztaltam a magyarok részéről” – mondta lapunknak Budapesten Sarah Ferguson, a yorki herceg, András volt felesége. A filantrópként is működő hercegnével a Four Seasons Hotelben találkoztunk, ahol könyvéről, a nemrég magyarul is megjelent A szív iránytűje című regényről is beszéltünk, de szóba került az ukrajnai helyzet, a nők helyzete, az online zaklatás, II. Erzsébet királynő, és persze azt is megtudtuk, hogy vannak a híres corgik.

2022. december 28. 20:07
null
Veczán Zoltán
Veczán Zoltán

Ittjártakor ellátogatott a Learning Without Borders nevű intézetbe, ahol Őfelségétől idézett a szeretetről és a mások iránti törődésről. Mi volt a látogatás legmegragadóbb pillanata? Egyáltalán mi vezérelte ide a könyv kiadása mellett?

„Olyan könnyű gyűlölni és elpusztítani, de mi a helyzet a szeretettel és a dédelgetéssel?” – így szólt az idézet, amelyre utalt. Egyébként amikor az ember humanistának tartja magát, nemcsak azért érkezik ide, hogy egy könyvről beszélgessen, hanem hogy megértse Magyarországot és a kultúráját. Tudni akartam, milyen most a helyzet errefelé, ahol az emberek, miközben maguk is válságot élnek meg, megnyitották a határaikat az ukrán menekültek előtt. Szerintem ez tényleg rendkívüli, de nem lepődöm meg rajta, mert

a legutóbbi látogatásomnál is csak vendégszeretetet és jóságot tapasztaltam a magyarok részéről.

A Gresham-palotában működő szállodában sem csak azt érzem, mennyire szerencsés vagyok, hogy itt lehetek – persze, hogy az vagyok –, de érdekel a történelme, hogy kik és hogyan dolgoznak benne, akik ilyen csodálatossá varázsolják ezt a helyet. Az első dolgom volt alaposan körülnézni itt. Aztán másnap meglátogattam ezt a nyolcvan hihetetlen gyereket, akik napernyős kis táncbemutatóval és mézeskaláccsal fogadtak. Mármint nem kimondottan az én személyemet, egyszerűen csak szép dolgot akartak adni valakinek, aki meglátogatja őket. Jobb ötletem nem volt, gyorsan vettem egy ceruzát minden gyereknek, ami semmi, mégis egy viszonzása a gesztusnak.

A Heim Pál Gyermekkórházban is jártunk – itt abban a megtiszteltetésben is részesültem, hogy mosolydoktorrá avattak.

Azt hiszem, sosem fogjuk elfelejteni Narinát, a kis Zorkát és Szilvesztert. Kaptam rajzokat, Kata pedig egész hétvégén festett, hogy elkészüljön egy képpel nekem. Ők Magyarország jövője. Ezek a gyerekek jelentik Magyarország jövőjét. Szerencsére velem volt tolmácsként Éva, és sok kérdést fel tudtam így tenni: milyen a gazdasági helyzet, hogyan tudok segíteni, és így tovább. De nem csak a menekültekről van szó ilyenkor, Ukrajnából, Afganisztánból, Jemenből vagy Szíriából, hanem azokról is, akik befogadják őket. Ami az ukránok befogadását illeti, a magyarok lehetnének erre sokkal büszkébbek is.

Az önök segélyszervezete, a Sarah's Trust munkatársai az oroszok által megszállt területeken is jelen vannak. Mi a legnehezebb számukra, hogyan tudnak ott dolgozni?

Napjuk minden percében veszélyben vannak, de muszáj ott lenniük, viszik a gyógyszereket, kötszereket, mindennap leadják nekem a bevásárlólistát. Most éppen generátorokra van szükségünk a fűtéshez. Románián keresztül szoktunk érkezni, és amit talán érdemes megjegyezni, hogy minden befolyt támogatást egy az egyben az emberekre fordítjuk, egy pennyt sem csípünk le belőle adminisztráció vagy egyéb címen. Viszont én személyesen nem megyek oda, kerülöm az ilyen helyzeteket – nem akarok a híresség lenni, aki mindig útban van.

Jobb, ha támogatom, finanszírozom, de nem megyek oda. Hatékony akarok lenni, nem címlapokat meghódítani.

Hatékony?

Igen. Szeretek oda menni, ahol a probléma forrása van. Mondok egy példát: Kabulban az én jótékonysági szervezetem működik a legrégebb óta, és még mindig ott vagyunk a Children in Crisisszel. A tálibok nagyon felbosszantottak, amikor azt mondták, a lányok nem járhatnak iskolába, mert hogy a nők csak ne tanuljanak. Így hát elmentem a Kabuli Egyetemre, egy professzorral összeszövetkeztem, és a föld alá vittük az iskolákat, 1990-ben 82 ilyen iskolám működött a föld alatt.

Valószínűleg ebből egy egész könyvsorozatot lehetne írni, de most térjünk vissza a legújabb, magyarul megjelent kötetére, A szív iránytűjére, és ha jól tudom, már nyomdában van a második. Miért kezdett egyáltalán történelmi ihletésű regényeket írni, mi motiválta?

Természetesen a saját életem volt a legfőbb ihletőm, pontosabban a nagynéném története és a magam tapasztalatai, egyszóval valahogy áthelyeztem magam is ebbe a korba, helyzetbe. Másodszor szeretném leszögezni, ez nem egy amolyan szimpla romantikus regény, ami véletlenül a viktoriánus korban játszódik, hanem – bár fikció – történelmileg igyekeztem nagyon hiteles lenni.

Műkedvelő történész vagyok, ezért bántott volna, ha történelmileg nem korrekt módon készül el.

Vagyis ez nem afféle „Netflix-történelem”.

Nem. De minden bizonnyal lesz filmváltozata, és az a Netflixre kerül, sőt, Oscar-díjas is lesz! A kulcs egyébként a világháború maga. Amikor a férfiak harcoltak, a nők rendkívül keményen dolgoztak. Ők ugyanazok a nők, akik a határokon át érkeznek Magyarországra, ugyanazok, akik Afganisztánban kitartanak. Nekik menekülniük kellett, kell valamibe. És a romantikus irodalom, a Brontë-könyvekhez hasonló történetek egyfajta menekvés, mentális terápia a jelenvalóból. De nem akarom elcsalni a választ a miértre: az elmúlt három év nagyon nehéz volt számomra, egyben akartam tartani a családot. A könyvet a világjárvány idején írtam meg, és így sikerült hitelesre, mert valósággá tettem. Valóság is volt, a következő pedig, A Most Intriguing Lady címmel még inkább az lesz, mert annak a megírásába akkor menekültem,

ez segített megtartani a fényt, amikor az elmúlt egy évben egyre cifrább módon kezdett működni a sajtó velünk kapcsolatban.

Kipling azt írja a búrok ellen harcoló Leander Starr Jamesonnek címzett Ha című versében, hogy „ha nem veszted fejed, mikor zavar van / s fejvesztve téged gáncsol vak, süket / ha kétkednek benned, s bízol magadban…”, akkor mindennek célja van. S végül itt ülhetünk és beszélgethetünk a könyvről, amely megszületett.

Ebben a könyvben van egy jó adag társadalomkritika is, elsősorban természetesen a merev viktoriánus kor patriarchátusával szemben. Maradt belőle bármi, ami érvényes lehet ma is?

Természetesen más a helyzet ma már, mint az 1870-es években, amikor nagyon szigorú szabályok szerint éltek az emberek – és nem csak a királyi család vagy az arisztokraták. Ugyanakkor a mai modern világban is sokat kell küzdeniük a nőknek azért, hogy hangjuk legyen, a különféle igazgatóságokban most is csak 30 százalék az arányuk. Egyre jobb a helyzet, de még mindig egy kicsit furcsának kell lenni ahhoz nőként, hogy hangod legyen – nekem nagyon erős hangom van, még vörös is vagyok, biztos őrült is (nevet). De azt mondom, még mindig nincs mindenki számára hely, fajra, nemre, bőrszínre való tekintet nélkül, pedig én nagyon hiszek ebben; már 1992-ben, amikor elindítottam a jótékonysági szervezetem, beleírtam a küldetési nyilatkozatba, és ez talán ma még inkább igaz. Nagyon nehéz megtartani a fényt, kitartani az álmaid mellett. Mert nem az számít, hogy ki vagy, vagy honnan jössz, hanem az, hogy milyen a szíved, milyen értékeket vallasz, és hogy megtartsd a jómodorod másokkal szemben.

Különösen aktuális mindez ma, amikor a cyberbullying idejét éljük, és itt van a nyakunkon a közösségi média is, amely igazán kegyetlen tud lenni.

Persze jó is, hogy legalább vissza tudsz vágni, viszont lehetővé tesz egyfajta tömeges zaklatást, lincselést is. A nyolcvanas években, amikor Diana hercegnővel és velem voltak tele az újságok, persze még nem volt meg így a visszaszólás lehetősége sem nekünk, de ugye, ha válaszolsz, akkor arra megint kapsz, és így tovább. Ehelyett a kulcs szerintem az, hogy tartsd egyenesben a hajód, fókuszálj arra, ami a te saját víziód, és menj előre, akármilyen vihar is jön.

És ez az attitűd jellemzi a könyv főhősét, Margaretet is, akibe természetesen saját magát írta bele.

És persze az, hogy szereti a lovait (nevet).

Honnan szedte a többi karaktert?

Az egész könyv olyan, mintha a családomról írnék, mert végtére ez így is van. Louise hercegnőt Dianáról mintáztam, s akkor ott van az apja, aki nagyon szigorú volt, ugyanazokkal a vonásokkal bírt, mint az enyém, akivel ugye rokonok is voltak, csakúgy, mint Lady Mary, aki felbukkan a következő könyvemben.

Amikor a könyvesboltban férfiként kerestem a könyvet, az eladóhölgy eléggé meglepődött rajta, még meg is kérdezte, hogy kinek szánom… Ki a könyv tulajdonképpeni célközönsége?

Ha nem a borítója alapján ítélte volna meg – vagy ha az eredetileg tervezett borítóját látta volna – nem csodálkozott volna a hölgy azon, hogy egy férfi szeretne vásárolni belőle. New Yorkban a William Morrow and Companyvel írtam alá a szerződést, ők egy tényleg igen jó kiadó, csaknem százévesek, jó könyveket adnak ki, nagy öröm volt, hogy az enyémet is. És ha elolvassa valaki, láthatja, hogy ez nem egy szokásos romantikus regény, nincs benne például szex sem, hanem egy történelmileg nagyon korrekt mű, ami szerintem erős témákat boncolgat. És akkor jött ez a borító, azt mondták, így kerül a polcokra, mondtam, rendben van, akkor megmutatom, hogy így is el lehet adni belőle sokat, többet, mint bárki gondolná. De tényleg nem szűk értelemben vett lányregény ez, még ha nagyon büszke is vagyok arra, hogy támogathatom a nőket az írásommal, és arra is büszke vagyok, hogy a brit kiadás a Mills&Boon kiadóhoz kötődik, hogy ők az első számúak, mert ők voltak az elsők, akik a két világháború alatt a gyárakba küldött nőknek egyfajta menekvést kínáltak a romantikus regényekkel. Büszke vagyok, hogy egy olyan társasággal dolgozhatok, amely száz éve megváltoztatta a nők életét.

S miért döntött úgy, hogy ezt a könyvet le kell fordítani magyarra?

Mert szeretem Magyarországot. Őszintén. (nevet)

Köszönöm, azt hiszem, ezzel megvan az interjú címe. Térjünk át egy kevésbé vidám témára: ha jól tudom, igen közeli jó viszonyt ápolt a királynővel. Segített ez a pár hónap feldolgozni a történteket?

Szerettem őt, persze, mint mindenki, a nemzet királynőjeként is. De, amikor meghalt, olyan volt, mintha az édesanyám halt volna meg. Sőt, inkább volt ő az anyám, mint a vér szerinti, és persze az édesanyja az én szeretett Andrásomnak. A barátom is volt, az elmúlt három évben annyira hozzászoktam, hogy ő mindig itt van nekem, és tudja, idősebb korában már nem nagyon tudott utazni, vagy annyit kirándulni, szóval akármerre mentem, fotóztam és küldtem neki a képet.

Most is, hogy jöttem Magyarországra, csináltam a képeket, és küldtem volna neki, hogy „ó, itt vagyok Budapesten”, és akkor megint eszembe jutott, hogy ő már nincs többé. Ez nagyon szomorú.

Mi a helyzet a híres corgikkal?

Nagyon szerencsés vagyok, hogy megvannak a kutyusai, ők nagyon vidám népség. Követnek mindenfelé, nagyon sok örömöt okoznak, ez itt Muick, ez itt Sandy. éppen kekszre várnak. Imádják a kekszet. Eredetileg én választottam őket a királynőnek, és nálam most is jól érzik magukat. Biztonságban.

Fényképek és címlapfotó: Mátrai Dávid / Mandiner

Összesen 101 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2022. december 29. 07:29
Büszkék is vagyunk rá, hogy segítünk ott, ahol segítségre szükség van. Ukrajna esetében a pofátlan koldus effektus amit az ukrán kormány megenged magának nagyban elveszi a kedvünket a segítéstől.
luisbathhelena
2022. december 29. 07:07
A hölgy elég tájékozatlan de legalább jóindulatú. Ez is vmi
nemecsekerno_007
2022. december 28. 21:27
Köszönjük. Mi jobban haragudhatnánk az oroszokra, mégse haragszunk annyira mint mondjuk a finnek vagy a lengyelek.
Papalimapapa
2022. december 28. 21:21
PR. Egyébként kormányzati is szinten leszarnak minket. Olvasd csak a The Guardien-t. Farizeus csürhe. Soha ne feledjük, hogy nekik (is) köszönhetjük Trianont!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!