„A háború előtérbe helyezte az ukrán kultúrát” – ilyen a kortárs ukrán írók világa

Interjúalanyunk, Lebovics Viktória (1958) egyetemi adjunktus, tolmács, az ELTE BTK Ukrán Filológiai Tanszékén oktat.

*

A magyarok nem sokat tudnak a kortárs ukrán irodalomról. Beszélhetünk jelentős ukrán szépirodalmi teljesítményekről az elmúlt évekből, évtizedekből?

Ukrajnában úgy tartják, hogy az ukrán irodalom most kezdi meghódítani a világ könyvpiacát. Bár a könyvkiadást kissé nehézkes iparágnak tekintik, hiszen a könyvkiadóknak, úgymond, előre kell tervezniük, de bíznak abban, hogy az eljövendő években a már sok helyen jól ismert 2-3 szerző könyvein túl számos más fiatal ukrán szerző munkáit fogják lefordítani sok nyelvre a világon. Nehéz megítélni, mennyire reális ez az optimizmus, de az biztos, hogy

Amennyiben a magyar olvasók kortárs ukrán irodalmat szeretnének a kezükbe venni, aligha találnak egy tucat szerző néhány művénél többet. Ennek számos oka van. Többek között az ukrán nyelvet ismerő műfordítók igen csekély száma. De az is tény, hogy az ukrán irodalmat és talán általában véve az ukrán kultúrát is kevéssé ismerik a világon. Pedig a kortárs ukrán irodalom virágzik. Igyekszik bepótolni lemaradását, mint már annyiszor. Fejlődésére már a 19. eleje óta jellemző, hogy az irodalmi alkotások megszületésük idejében nem fejthették ki hatásukat.

Van az ukrán irodalomnak egy komoly rétege, amit maguk az ukránok is a függetlenség elnyerése után fedeztek fel „újra”. A kortárs irodalom új témákhoz nyúl: a feldolgozatlan múlt – például 1932-33 éhínség vagy az ukránok harca a bolsevikok ellen az 1920-as években –, a deviancia, a szexualitás, a Krím-félsziget elcsatolása óta tartó kelet-ukrajnai szembenállás, a legújabb társadalmi problémák – például a különböző országokban dolgozó ukrán vendégmunkások széteső családjainak élete –, és természetesen legújabban a háború; új stílusok és műfajok kavalkádja és keveredése figyelhető meg.

Mennyire jellemző az orosz hatás, orosz meghatározottság az ukrán írók munkásságában? Magukénak érzik a klasszikus és kortárs orosz nagyágyúkat?

Az ukrán irodalom önálló nemzeti irodalom, mint ahogy az ukrán nyelv is önálló nyelv, nem az orosz nyelvjárása vagy elrontott változata. Nincs orosz meghatározottság az ukrán írók munkásságában. Természetesen a földrajzi közelségnek és a bonyolult közös történelemi múltnak köszönhetően beszélhetünk kölcsönhatásokról és kapcsolatokról, de ugyanez igaz az ukránok esetében, például, Lengyelországra is, és bármilyen más egymás mellett élő nép irodalmára.

Ismerik, ráadásul nyelvtudásuknak köszönhetően eredetiben olvassák, de orosz nagyágyúknak tekintik őket. És természetesen vannak saját nagyjaik, azokra büszkék, még akkor is, ha a világ jóval kevésebbet tud róluk, mint az oroszokról.

És igen, vannak szerzők meg művek, akiket és amelyeket mindkét nép magának vindikál. Elég, ha az Ének Igor hadáról című hőskölteményre gondolunk, vagy Gogolra. 2002-ben egy kanadai ukrán irodalomkritikus, Jurij Luckij megjelentett egy könyvet Mikola Hohol mártíromsága, akit más néven Nyikolaj Gogolként ismernek címmel. És az ukránok az utóbbi időkben szeretik hangoztatni, hogy mennyi ukrán származású ismert orosz művész van, ide sorolják Csehovot, Dosztojevszkijt, Csajkovszkijt, Majakovszkijt, Repint, Ahmatovát stb. De hát ez a jelenség sem kizárólag csak az orosz-ukrán kulturális kapcsolatokra jellemző.

Jurij Andruhovics

Mitől ukrán az ukrán irodalom? Létezik sajátos világlátás, vagy bármilyen „íz”, stílus, témaválasztás, ami jellemző ezekre a művekre?

Az ukrán irodalmat az jellemzi, hogy az ukrán szerzők Ukrajnáról, az ukrán világról és az ukránokról írnak az ukránoknak. Önmaguk keresése, identitásuk tudatosítása és megélése, az ukrán nyelvért, a létükért,

Van aki úgy fogalmaz, hogy az ukrán irodalom nem más, mint egy örökös harc története, amelyben hosszú időn keresztül csak a könyvek és a dalok jelentették a nyelv és az identitás megőrzésének szinte egyetlen eszközét.

Kikre és miért érdemes figyelni, kiket érdemes olvasni a maiak közül, akik magyarul is hozzáférhetők?

A kortárs irodalomhoz maguk az ukránok általában az utóbbi harminc+ év irodalmi termését sorolják. Első bestsellerének Okszana Zabuzsko 1996-ban napvilágot látott Terepvizsgálatok az ukránok szexuális életéről című regényét tartják (Körner Gábor fordította). A hangzatos címet, aminek köszönhetően a könyv a maga idejében botrányt is kavart, akár átverésnek is tekinthetjük. A szerző, aki elsősorban inkább filozófus és irodalmár, (egyesek szerint önéletrajzi ihletésű) tudatfolyamregényében az ukrán lelket, identitást boncolgatja, az ukrán kultúra helyet kutatja a világban.

a legmeghatározóbb, legtehetségesebb, külföldön is legismertebb ukrán szerző címért. Műveikből több is napvilágot látott magyarul.

Andrij Kurkov egy érdekes mai ukrán jelenséget testesít meg: ő az egyik Ukrajnában is közkedvelt orosz nyelven alkotó ukrán író, akit a magyar kiadó Murakamihoz hasonlít, a kritika meg a bulgakovi hagyomány követőjének tekinti. A halál és a pingvin című regényét Tompa Andrea fordította 2004-ben. A fanyar humorú műben Viktor, az író vesz magának az állatkertben egy királypingvint, és a Kijevben élő nagy emberek könnyfakasztó nekrológjait írja egy szerkesztő megbízásából, de hamarosan kiderül, hogy emögött a maffia áll. Andrij Kurkov a donbaszi háborúról szóló Szürke méhek című regényének magyar fordítása szeptemberben kerül az üzletekbe.

Mi a helyzet a szurzsikkal, az orosz-ukrán keveréknyelv érdekes jelenségével?

Az ukrán irodalomban mindig is jelentősége volt annak, ha a hős orosz nyelven szólalt meg. Mindez a ma is igen bonyolult ukrajnai nyelvi helyzetre vezethető vissza, amelyben valóban fontos szerep jut a szurzsiknak. Ez az Ukrajna szerte elterjedt keveréknyelv, amely az asszimilációs politika következtében már a 17. század végén, 18. század elején megszületett, a két nyelv fonetikai, grammatikai és lexikai elemeit ötvözi, figyelmen kívül hagyva az irodalmi nyelv normáit: a szurzsik hathatós alakformáló eszközzé válik a kortárs szerzők műveiben, de akadnak olyan alkotások is, amelyek kizárólag ezen a keveréknyelven születtek.

Számtalan 19. századi ukrán irodalmi alkotásban olvashatunk az igazhitű, ősi hagyományokat ápoló ukrán faluból az eloroszosodott, romlott városba kerülő emberről, aki „elfelejti” és szégyelli anyanyelvét, saját népe kultúráját, a hagyományokhoz ragaszkodó rokonait. Ők

Így jött létre a szurzsik, ami a későbbiek folyamán szinte az egész ukrán társadalomban elterjedt területenként változatos formákban.

Szerhij Zsadan a háború közepéből nyilatkozik, háborús körülmények között

Miket ajánl még az olvasóknak?

Szerhij Zsadan a műveiben deklaráltan a keleti ukrán területek bemutatására törekszik. Depeche Mode сímű regényében (Körner Gábor fordította) a kilencvenes évek brutális közjátékaiban megrekedt fiatal generáció portréját vázolja fel már-már abszurd, remek humorral. A Vorosilovgrád című regénye (Körner Gábor fordította) pedig a 2000 évek kelet-ukrán posztszovjet valóság éles társadalmi problémáit feszegeti.

A legtöbb kortárs irodalmi alkotást a magyar olvasók az Andruhovics család – az apa, Jurij és a lánya, Szofija – tollából olvashatják. Jurij Andruhovics Rekreáció című regényéhez az ihletet a 80-as évek végén Ukrajnában elterjedő fesztivál-boomból merítette (Körner Gábor fordította). A regényben ukrán költők és írók egy csoportja érkezik Csortopilba (Ördögváros) a Feltámadó Lélek Ünnepére, amelyet

jellemez érdekes fordulattal a végén. A Moszkoviáda című művét (Körner Gábor fordította) a szerző horror regényként határozta meg. Az ukrán íróval, akit Otto von F.-nek hívnak, egy szürreális napot tölthetünk az orosz fővárosban, ahol ő végül a KGB elől menekülve alászál a moszkvai metróba a pokol bugyrain át.

Szofija Andruhovics Felix Ausztria című regényét Mihályi Zsuzsa fordította a lengyel fordítás alapján. A mű két fiatal lány sorsát, „se vele – se nélküle” kapcsolatát mutatja be a békebeli Monarchiájában, annak ízeivel, ünnepeivel, illuzionistáival, halpiacávál és nem utolsó sorban a budapesti fürdők hangulatával.

Úgy tudom, ön is dolgozik valamin!

Így van, remélhetőleg jövőre egy igazi csemegével gazdagodik a magyarul is olvasható kortárs ukrán irodalom palettája, mivel éppen Jurij Andruhovics Éj Rádió című „akusztikus” regényét fordítom.

Végezetül hadd idézzem Natalka Snyadanko elgondolkodtató véleményét az ukrán irodalomról. „Az ukrán irodalom nem olvasásra született. Lehet idézni, lehet szenvedni érte, lehet szeretni, lehet harcolni érte. De ahhoz, hogy olvassuk, túl fájdalmas, túl konzervatív, túl sokdimenziós, túl elit.”

Mit gondol, milyen hatást gyakorol majd a háború az ukrán irodalomra, illetve az ukrán és orosz irodalom, irodalmi élet egymáshoz való viszonyára?

Egyetlen dolgot tudok erről mondani csak:

Ismerem a híreket, amik arról tudósítanak, hogy az ukrán művészi világ és tudomány egyes képviselői – ők hallatják hangukat, és őket meg is hallják – nyilatkozataikban legszívesebben keresztre feszítenék Puskint, Dosztojevszkijt vagy Bulgakovot.

És ha ez ezzel nem is érthetünk egyet, azon sem csodálkozhatunk olyan nagyon, hogy a kegyetlen, pusztító háborúra, amikor ugyanazt a nyelvet – is – beszélő emberek gyilkoljak egymást nap nap után, és ki tudja mennyi ártatlan ember hal meg csak azért, mert ott született és ott él, amikor egyedülálló kulturális értékek pusztulnak el örökre, ők így reagálnak. Fájdalmukban és eszeveszett, kétségbeesett tehetetlenségükben. De ez nem irodalom.