Szeptembertől is katázhatnak az ételfutárok egy jogi trükknek köszönhetően

2022. július 24. 10:08

A Mediaworks értesülései szerint a nagy ételkiszállító cégek berkeiben már kidolgoztak egy jogi konstrukciót arra, hogy futáraik a jogszabály szeptemberi változása után is katázhassanak.

2022. július 24. 10:08
null

Adószakmai berkekből szerzett meglepő információt a Mediaworks Hírcentruma.Forrásaik szerint a nagy ételkiszállító cégek egyike vagy több is közülük már kidolgozott egy jogi formulát ahhoz, hogy futáraik szeptember után is a kisadózó vállalkozások tételes adója, vagyis a kata szabályai szerint adózzanak.

Az értesülés némi magyarázatot igényel a Hírcentrum szerint, hiszen, mint írták, „önmagában nem lenne hírértéke annak, hogy egy-egy vállalkozás milyen keretek között szerződik beosztottjaival, üzletfeleivel”.Csak mint, ahogy arról a Mandiner is beszámolt, az elmúlt napokban az ételfutárok, elsősorban a Wolt és a Foodpanda emberei álltak a kormányellenes tüntetések élére.

Az érintettek amiatt vonultak az utóbbi időben többször is az utcára, amiatt hirdettek hétfőre is – bizonyára a fővárosi forgalom megbénításának szándékával – újabb megmozdulást, mert szerintük ellehetetleníti őket a kata szabályainak megváltoztatása – emlékeztetett a portál.

„A futárok ezentúl kizárólag az ételt megrendelő magánszemélyekkel állnak majd szerződéses kapcsolatban”

Mint ismert, a napokban megszavazott új szabályok értelmében szeptembertől – a taxisok kivételével – csak azok a kisvállalkozások katázhatnak, amelyek a lakosságnak nyújtanak szolgáltatást, adnak el árut. Vagyis a katások nem számlázhatnak vállalkozásnak. A Mediaworks Hírcentrum úgy tudja, a nagy ételkiszállító cégek jogi megoldása révén futáraik ezentúl kizárólag az ételt megrendelő magánszemélyekkel állnak majd szerződéses kapcsolatban, a kiszállító céggel magával nem.

A futárok így szeptembertől is katázhatnának

– mutattak rá.

Akár 800 ezer forintot is kereshet egy futár

A Hírcentrum mindemellett hatósági és piaci berkekből igyekezett arról is tájékozódni, milyen bevételt garantál manapság az ételkiszállítás. Értesüléseik szerint ha valaki teljes munkaidőben, biciklivel szállít ki ételt a nagy futárcégek kötelékében, és igyekszik ezalatt minél több megrendelést teljesíteni, akár havi nyolcszázezer forinthoz is juthat. Autós futárként ez az összeg megközelítheti a másfél milliót is – derült ki a cikkből.

 

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

 

Összesen 222 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Latoszog
2022. július 25. 14:39
Ha a futár étel kereskedelemmel foglalkozna, egy csomó egészségügyi, stb. feltételt kellene a szabályok szerint teljesíteniae, amik nem érnék meg egy vállalkozó számára. Elég rájuk küldeni a hatóságokat, és máris bedőlne a kamu vállalkozás.
Péterffy
2022. július 25. 12:45
Elmentek ám mostmár a bánatos apátok faszába! Az átalányadózással főállásban havi 30-50 ezer adótöbbletetek lesz, nehogymár ez ne férjen bele a havi 6-800 ezer Ft nyereségetekbe!!! Hát nektek kutyafasza kiadásotok nincs egy valódi vállalkozással szemben!!! Mi a faszra kell költenek, mi?! Kerékbelsőre, meg biciklis nadrágra?! Az egész KATA balhé azért van, mert mindenkinek bele kell adnia a közösbe! Kerülgetitek az adóterheket, télen meg tüntettek, hogy drága a gáz. Mi az apátok faszából legyen rezsicsökkentés, ha mindenki csak zsebpénzt adózik?! Na ide nem hoztok többet kaját, az kurva ég!
Ödenburger
2022. július 25. 09:05
Azért ez a "jogi trükk" elég könnyen megfogható. 1. Pénzügyőr pizzát rendel a Haller utcába valamelyik platformtól 2. A futártól számlát kér, ahol is a vevő a NAV Dél-Pesti Igazgatósága 3.a. A futár kiállítja a számlát - Ugrott a KATA (nem magánszemélynek számláz ugyebár) 3.b. A futár nem ad számlát - jön az adóbírság, és az utólagosan megállapított adóhiány Ebből a futár nem jön ki jól. Arról nem beszéálve, hogy ha a platformnak fizetek, akkor vele állok gazdasági kapcsolatban, számláznia is neki kell - a teljes összeget. Kapja a platform a NAV bírságot a számviteli szabályok megsértéséért.
wanderer888
2022. július 25. 04:29
viszonylag rendszeresen látok kajafutárokat, autóst is, motorost is, cangást is - bár 800 ezret keresnének szerencsétlenek. gondolom úgy számolta ki ezt valamelyik faszkalap észlény, hogy beszorzott napi 10 óra folyamatos melót 31 nappal. közben legnagyobb részük diákmelós, akiktől így elvettek egy egyszerű és tiszta pénzkereseti lehetőséget. ez a sok ostoba orfánfingszippantó meg kórusban kaffogva mocskolódik meg hányja az epét, mert életükben nem láttak még nyóccázezret egyszerre höjj. uh, mennyivel jobb hely lenne ez az ország, ha mielőbb kihalna az ostoba irigy gonosz fajtátok...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!